A fények embere

Idén ünnepli 80. születésnapját Koltai Lajos, az egyetemes mozgóképművészet egyik legjobb fotográfusa.

Cikksorozat: Kultúrsnack

Koltai Bojtor
2026.04.02
3 perc

A Kossuth-díjas operatőr és rendező 1946. április 4-én született Budapesten. Sikerének legfőbb kulcsát jelentő egyedülálló vizuális látásmódját egy különösen felkavaró gyermekkori élményéhez köti. Mindössze hároméves lehetett, amikor egy nyári fürdőzés alkalmával kis híján belefulladt a Tiszába, mert a nagyobbakat követte a mély vízbe, de mivel nem tudott úszni, a hullámok azonnal összecsaptak a feje fölött. Mielőtt édesapja a megmentésére sietett volna, a zavaros vízen keresztül még láthatta a túlsó part jegenyéinek különös fényben játszó kontúrjait. A kép olyan mélyen bevésődött a későbbi operatőr-rendező emlékezetébe, hogy még sok évvel később is meghatározta képalkotói munkáját.

A Haladék című film kulcsjelentének forgatásán (MTI Fotó: Friedmann Endre)

Koltai Lajos – vagy ahogy mindenki becézi, Sutyi – már a gimnázium alatt is foglalkozott amatőrfilmezéssel. Érettségi után a Magyar Televízióban kapott állást: először segédoperatőrként, majd kameramanként dolgozott. Egy év múltán felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol a pályáját később is egyengető, legendás operatőr, Illés György tanítványa volt. 

Az Olyan mint otthon forgatásán (MTI Fotó: Friedmann Endre)

Stílusnyelve már ekkor kirajzolódni látszott: kamerája nemcsak rögzített, de gondolatokat, hangulatokat is kapcsolt a mozgóképhez. Már egészen fiatalon neves rendezőkkel dolgozott együtt, és olyan sikerfilmeknek volt az operatőre, mint az azóta igazi klasszikussá vált Megáll az idő.

A Mephisto plakátja (MTI Fotó: Pólya Zoltán)

Tíz évvel főiskolai vizsgafilmjét, az akkor azonnal betiltott Agitátorokat követően 1979-ben dolgozott együtt először Szabó Istvánnal, akihez a későbbiekben is különleges munkakapcsolat fűzte: a rendező majd minden filmjében ő állt a kamera mögött. A Szabó–Koltai alkotópáros negyven éven át készített közösen filmeket, együttműködésükből pedig olyan világraszóló sikerek születtek, mint az Oscar-díjas Mephisto, vagy a hollywoodi sztárokkal forgatott Csodálatos Júlia (Being Julia). 

Szabó Istvánnal a Csodálatos Júlia sajtótájékoztatóján (MTI Fotó: Kovács Attila)

Koltai Lajos a ’80-as évektől az Egyesült Államokban is dolgozott filmes projekteken. Több közös munkája volt a magyar származású Luis Mandokival, két alkalommal pedig az olasz Giuseppe Tornatore számára fényképezett. Az óceánjáró zongorista legendájáért és a Monica Bellucci főszereplésével forgatott Malénáért egyaránt az év legjobb operatőrének járó David di Donatello-díjjal tüntették ki Olaszországban. Az utóbbi operatőri munkálataiért pedig még az Oscar-díjra is jelölték.

2010-ben a Prima Primissima díj átvételekor (MTI Fotó: Kovács Tamás)

Szakmai elismertségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a tengerentúlon az általa kidolgozott különleges megvilágosítási eljárást „lajosing" néven tanítják az operatőrök új nemzedékeinek. Koltai a belső terek megvilágítását illetően a világon a legjobbak közé tartozik. Különleges ismerője a fénynek, képeivel teremti meg egy-egy film alaphangulatát. Vallja, hogy a technikai tudás nem elég, a jó felvételhez az is szükséges, hogy az operatőrnek legyen véleménye a világról. Olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint Jodie Foster, Robert Downey Jr. vagy a híresen kellemetlen természetű Sean Connery, aki a közös forgatásuk végén egy üveg pezsgővel köszönte meg a magyar operatőr munkáját a következő –  a skót színésztől szokatlanul kedves – üzenettel: „az én drága Lajosomnak”.

A Sorstalanság munkálatai közben (MTI Fotó: Sándor Katalin)

Az ezredfordulót követően több ízben rendezőként is kipróbálhatta magát. Első önálló filmje a Nobel-díjas Kertész Imre holokausztregényéből azonos címmel készült Sorstalanság. Bár az alkotás képi világáért a Balázs Béla-díjas Pados Gyula felelt, a forgatás utolsó napjaiban rövid időre Koltai vette át a fotografálás feladatait is. Közös munkájuk bizonyíték, hogy Koltai rendezőként is képes volt megőrizni karakteres képalkotói látásmódját. Az utóbbi években a Semmelweis Ignácról szóló kosztümös film direktoraként aratott komoly sikert: az alkotás 300 ezernél is több nézőt vonzott a mozikba és ezzel a 2023-as év legnézettebb magyar filmje lett.

A Semmelweis forgatásán (MTI Fotó: Balogh Zoltán)

Koltai Lajos jelenleg is tagja a filmszakma legnagyobb elismerésének számító Oscar-szobrokat évről évre odaítélő Amerikai Filmakadémiának. Emellett rendezői mesterképzésen tanítja a jövő filmeseit a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Talán mondanunk sem kell, hogy „a fények embere” munkájához az intézmény legvilágosabb tantermét kapta.

Kedves Olvasók, tekintsék meg Koltai Lajos első önálló rendezését, a Kertész Imre Nobel-díjas regénye alapján készült Sorstalanságot az alábbi linkre kattintva: https://s.mtva.hu/daDJZTLO

Borítókép: Koltai Lajos interjút ad az MTI riporterének. Készítette: Kallos Bea. Tulajdonos: MTI/MTVA

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 337 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál. Jó böngészést kívánunk!