Kis magyar postatörténet

A mai értelemben vett postai funkciók a 11. században jelentek meg: ekkortól közlekedtek hírnökök és futárok. Számukra lehetővé kellett tenni a lovak váltását, ezért a települések feladataként határozták meg váltóállomások létesítését. 1459-től már kocsipostával szállították a küldeményeket, amelyeket fegyveres postalegény kísért. II. Ferdinánd 1622-ben önálló magyar postamesterség felállításáról rendelkezett, majd 1626-ban kiváltságlevelet adott ki, melyben engedélyezte, hogy felállítsák az önálló magyar postát. Egy évszázaddal később állami monopóliummá nyilvánították a levélszállítást és birodalmi fennhatóság alá rendelték, központilag szabályozták az útvonalakat, tarifákat stb. II. Rákóczi Ferenc egységesítette a magyarországi és erdélyi postaszolgálatot, ez egyben hadiposta funkciót is ellátott, az összesen 63 postahelyet az államkincstár tartotta fenn. Érdekesség, hogy már ebben az időben is létezett a ma elsőbbséginek nevezett levél: feladásakor azonnal útnak indították, ezzel szemben a "közönséges" leveleket összegyűjtötték, és heti két alkalommal postázták. 1748-ban Mária Terézia iktatta törvénybe a levélfelvevő helyek létesítését és a delizsánszok (fr. diligence postakocsi, gyorskocsi a latin diligentia igyekezet, szorgalom szóból) használatát. Az első postakocsik 1752-ben indultak útnak Magyarország területén. Ekkor, a 18. század második felében kezdett elterjedni az újság- és hírlapkiszállítás. Háromféle szállítási mód volt: csomagokat és árut társzekéren, postaszekéren utasokat és árut, delizsánszon pedig pénzt, leveleket és utasokat szállítottak. A Budapest–Bécs útvonalat ez utóbbi harminc óra alatt tette meg, míg a társzekérnek majdnem kétszer ennyi időre, 57 órára volt szüksége. A postakocsin történő lassú és kényelmetlen utazást aztán a vasút megjelenése és elterjedése szorította ki, mely ráadásul gazdaságosabb is volt. Az 1850-es postatörvény alapján a magyar posták is a német-osztrák postaegylet hálózatába vonódtak, és egységes szabályozás alá tartoztak. 1867-ben a postaügyek magyar minisztérium fennhatósága alá kerültek a mai Magyarország és Erdély területén, ekkor már 941 postahivatal működött, és 1871-ben megjelent az első magyar nyelvű bélyeg is. 1897-től motoros triciklikkel kézbesítettek, majd a leveleket postaautókkal gyűjtötték. Az önállósodás útjára lépett magyar posta 1908-ban lett teljesen független, de már 1903-ban kiírták a pályázatot postaautók beszerzésére. Sok nagy múltú, külföld autógyár is pályázott, de Csonka János gépészmérnök vitte el a pálmát egy új magyar konstrukcióval. A járműveket a Műegyetem egyik csarnokában maga a tervező és csapata szerelte össze, és az elkövetkezendő években a többi megrendelt példány készítését is Csonka felügyelte. Az elképesztő Budapest–Aszód–Kassa–Lőcse–Késmárk–Dés–Máramarossziget–Kolozsvár–Temesvár–Szeged–Budapest próbautat úttalan utakon mindenféle meghibásodás nélkül teljesítette a jármű 1905-ben. Az első világháború idején a magyar posta a tábori postaszolgálatot is ellátta személyzettel, felszereléssel és járművel. A háború miatt természetesen csökkent a postai szolgálatban foglalkoztatható férfiak száma, ezért mind több nőt vettek föl postai dolgozónak. A 20. században kibővült a postai szolgáltatásokhoz igénybe vett járművek sora, ám még a század második felében is léteztek a posta számára nehezen megközelíthető helyek. Borítókép: 1975. április 5. A zala megyei Egervár kastélyának udvarán a Postamúzeum vörös postakocsija várakozik. MTI Fotó: Fényes Tamás, azonosító: MTI-FOTO-873921