Ne ugorj, anyukám, jövök! — 125 éve született Királyhegyi Pál

Skicc című rovatunkban a Nemzeti Archívum legkorábban létrejött gyűjteményi egysége, a Sajtóarchívum anyagait olvashatják sok-sok érdekességgel. Ezúttal az 1900. december 27-én született Királyhegyi Pálra, „a magyar irodalom legalacsonyabb óriására” emlékezünk.

Cikksorozat: Skicc

2025.12.27
3 perc

Százhuszonöt éve, 1900. december 27-én született Budapesten Királyhegyi Pál író, publicista, humorista, a pesti humor legendás alakja. Neki tulajdonítják a mondást, miszerint „Akinek van humora, mindent tud. Akinek nincs, mindenre képes."

Erzsébetvárosban, a Hársfa utcában született, néhány jelentős kitérőt téve szinte egész életét ott is élte le. A Horánszky utcai reáliskolába járt, ahol már kamaszként a Diákhumor című hetilapot szerkesztette, olyan sikerrel, hogy az újságot a tanári kar be is tiltotta. Középiskolai tanulmányait, egy tanárával való konfliktusa miatt, a Belvárosi Reáliskolában fejezte be, itt is érettségizett.

Buss Gyula és Medveczky Ilona Királyhegyi Pál Lopni sem szabad című vígjátékában (MTI Fotó: Keleti Éva)

Nem sokkal ezt követően szerelmi bánatában beállt a Tanácsköztársaság hadseregébe, majd a fehérterror elől az Egyesült Államokba hajózott. Ott volt liftes fiú, bőrgyári munkás, pincér, banki alkalmazott, magyar nyelvű lapoknál újságíró, 1927-től statiszta, majd forgatókönyvíró Hollywoodban. 1931-ben hazatért és a Pesti Napló munkatársa lett, a Színházi Élet és az Új Idők is közölte írásait. 1938-ban Londonba ment, ahol a Daily Telegraph című lapnak írt cikkeket, és fordításokat is vállalt.

1941-ben egy vérmes színésznővel folytatott viharos szerelmi kalandja után visszatért Magyarországra. Döntését később így kommentálta: „Sürgős volt az utam, nehogy lekéssem az auschwitzi gyorsot". A marhavagont végül valóban nem késte le, 1944-ben Auschwitzba, majd Buchenwaldba deportálták. Előtte még munkaszolgálatra is hurcolták, a legenda szerint amikor munka közben mögé lépett egy őr és úgy fenékbe rúgta, hogy felbukott, ő felkelt, leporolta magát és azt mondta: „Tudja mit? Most lett elegem az egészből."

Az amúgy is kis termetű, törékeny Királyhegyi a háború után csonttá soványodva jött haza, nem sokkal később megírta tragikus élményeinek groteszk humorú regényét Mindenki nem halt meg címmel. 1945-től a Ludas Matyi és a Képes Figyelő című lapok munkatársa volt, sorra közölték humoros jeleneteit, szatíráit, karcolatait, s több regénye is megjelent, köztük A gengszterek nem nőnek az égig, Az ígéretek földje, A lejtőn felfelé, és a Maud Courtney mestersége. Az Ascher Oszkár igazgatta Pódium kabaré konferansziéja is volt, darabot írt Földi paradicsom címmel a Vígszínháznak, majd a Belvárosi Színházban megnyílt Királyhegyi kabaré állandó szerzője lett.

Magyar Rádió műsorújság II.évf. 47. szám

A Rákosi-korban, 1951-ben a Heves megyei Adácsra telepítették ki, ebben amerikás múltja mellett szerepet játszott legendás távirata is, amelyet soha nem küldött el, de barátainak, ismerőseinek széles körben terjesztett. A távirat címzettje Sztálin volt, szövege pedig így hangzott: „A rendszer nem vált be stop Tessék abbahagyni stop Királyhegyi stop". Humorérzékét ekkoriban sem veszítette el, az adácsi időszakból maradt fenn például levele otthoni barátaihoz az alábbi szöveggel: „Most már tudom, hogy él Marci Hevesen. Ne irigyeljétek!"

1952-ben térhetett haza, de továbbra is publikációs tilalom alatt állt. Ezalatt alkalmi szellemi munkákból élt, később a Vidám Színpad, majd a Kis Színpad mutatta be kabarétréfáit. 1956 után népszerűsége már ismét töretlen volt, mint konferanszié kabarékban szerepelt, dolgozott az Esti Hírlapnak, foglalkoztatta a Ludas Matyi és a rádió, időnként a televízióban is feltűnt. Humoreszkjeiből, színműveiből, kisregényeiből több kötete is megjelent, 1979-ben pedig kiadta önéletrajzi regényét Első kétszáz évem címmel. A műből 1985-ben Maár Gyula rendezett játékfilmet, 2018-ban pedig a Jurányiban mutatták be a DEKK Színház és a Füge közös produkciójában készült monodrámát Bánki Gergely rendezésében, Szabó Zoltán főszereplésével.

Halász Judittal és Sára Bernadettel a Mosoly a javából! című műsorban

Királyhegyi egyik fő témája a férfi és a nő, a férj és a feleség viszonya volt. Ő maga imádta a nőket, és - noha nem volt hódító alkatú a maga 150 centiméterével - a nők is rajongtak érte, bizonyság erre, hogy ötször nősült, persze ezt a tényt is humorral tálalta: „Mind bevált, mindegyiket férjhez adtam, egy szavuk sem lehet." A művészvilág szerette-becsülte, többek közt jó barátság fűzte Tolnay Klárihoz. A színésznő Blanche szerepére készülve ideges rohamokat tapasztalt magán, mire felhívta az éjszaka közepén a Fészek Klubban táborozó Királyhegyit. A humorista csak annyit mondott: „ne ugorj, anyukám, jövök!”

Tolnay Klárival és Mensáros Lászlóval a Mosoly a javából! című műsorban

A nagyvárosi humor, a pesti vicc egyik legeredetibb megjelenítője 1981. június 7-én halt meg otthonában. Ars poeticája szerint „Nem szabad túlságosan komolyan venni a nőket, a csókokat, a vonatokat, a városokat, az embereket, ezt az egész nagyszerű mindenséget, az életet. Figyelni kell, mert színes, érdekes ez a pazar színjáték. A lényeg sohasem változik. Kaland az egész, nincs kezdet és nincs befejezés. Csak állomások vannak. Szaladunk, lihegünk, kergetjük a boldogságot, de elérni nem lehet soha."

2016-ban Királyhegyi Pál nem fér a bőrébe címmel jórészt még kiadatlan novellái, karcolatai, 2017-ben A becsület nem szégyen címmel nyolc füzetes regénye (ponyvája) jelent meg egy kötetben, a 2018-as Kinyomozom a szemüvegemet címmel megjelent könyv pedig Királyhegyi 1945-től haláláig megjelent írásait tartalmazza. 

2007-ben, a Hársfa utca 40. szám alatti emléktáblájának avatásakor úgy méltatták, mint „a magyar irodalom legalacsonyabb óriását”.

Kedves Olvasók, tekintsék meg a Királyhegyi Pál írása nyomán készült Könnyű kis gyilkosság című krimi-vígjátékot december 27-én este az m3.hu-n! 

Borítókép: Királyhegyi Pál a “Van egy fantaszikus ötletem” című televíziós műsorban Készítette: Friedmann Endre. Tulajdonos: MTI Zrt. Fotószerkesztőség

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 331 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.