Kincsek a Rádióarchívum mélyén

A Rádióarchívum munkatársai nagy munkába vágták a fejszéjüket, amikor a A Magyar Rádió Művészeti Együttesei zenei produkcióinak nyomába eredtek 60 évre visszamenően. Ennek eredményét tárjuk most a közönség elé.

Cikksorozat: Házon belül

2024.06.21
2 perc

Az összeállítás a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek a rádió által felvett zenei produkcióit tartalmazza. A listát a Nemzeti Archívum Rádióarchívuma zenei részlegének munkatársai különböző adatbázisok és a digitalizált papíralapú dokumentumok adatai alapján készítették el. A ’90-es évekig az adatokat még nem rögzítették olyan kritériumok alapján, amelyek megkönnyítették volna a keresést, ezért az összeállítás nagy kihívást jelentett. 

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara a Csak tiszta forrásból című gálaműsoron

Hat évtized felvételeit szedtük csokorba. Ezzel a listával egy kortükör jött létre, amelyből kiolvasható, hogy az adott években mely műveket tartottak megőrzésre méltónak a rádió akkori zenei szakértői. Érdekes látni azt is, hogy az évek során milyen neveken szerepeltek az együttesek.

A Magyar Rádió Gyermekkórusa 1979-ben.

Ma már nehezen elképzelhető, hogy letöröljünk egy-egy koncertet vagy zeneművet, de a múlt században még nem volt lehetőség arra, hogy minden felvételt megtartsunk. Alapos megfontolás után, de törölni kellett a tekercseket, eldöntve, mi az, amit az utókor számára megőrzünk. Így maradtak meg ezek a nívós, Z-felvételnek nevezett szalagok a Gyermekkar, Énekkar és a Zenekar előadásaiban, kiváló zenészek közreműködésével. Néhány név a sok közül: Házy Erzsébet, Ilosfalvy Róbert, László Margit, Palcsó Sándor, Réti József, Simándy József, Lehel György, Erdélyi Miklós, Ferencsik János, Botka Valéria, Csányi László, Ádám Jenő, Hidas Frigyes, Vásárhelyi Zoltán. De ne folytassuk a sort, aki kíváncsi a részletekre, lapozgasson kedvére a listákban.

https://nemzetiarchivum.hu/public/uploads/image/MR_Gyermekkar_Z-felvetelek_1964-tol.pdf
https://nemzetiarchivum.hu/public/uploads/image/MR_Enekkar_Z-felvetelek_1964-tol.pdf
https://nemzetiarchivum.hu/public/uploads/image/MR_Zenekar_Z-felvetelek_1964-tol.pdf

 

Borítókép: A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara a MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. KÉszítette: Zih Zsolt, azonosító: MTI-FOTO-TZIHZ20120526007
https://nemzetiarchivum.hu/photobank/item/MTI-FOTO-K0I1dmU2QTk3b0JYaVI1Vjc5TFpObW0vdzl2ZDZXdHF5WFFUdzhJMnFFVT0