Egy feledhetetlen orgánum

Köszöntjük a ma 80 éves Jászai Mari-díjas színészt és újabban rendezőt, Kertész Pétert, aki nemcsak csodálatos hangjával rabolta el a közönség szívét.

Karakter

2023.02.10 | olvasási idő: kb. 2 perc


Kertész Péter színművész 1943-ban született Budapesten. A főiskolai vizsgáján két ellentétes karakter szerepével vizsgázott, mindkettőt bravúrral formálva meg. Kezdő színészként is elsősorban játszani szeretett, és a szerepek széles skálájára vágyott, mert leginkább a beskatulyázástól tartott. Mindezek mellett szívesen próbálta volna ki magát zenés, táncos szerepekben is. A fent említett vizsgán figyelt fel rá Vámos László, aki a szolnoki Szigligeti Színházból hívta át az Operettszínházba 1968-ban.  

Galambos Erzsivel a West Side Storyban (MTI Fotó: Keleti Éva)

Kertész Péter hálás volt a vidéki színházi kezdő évekért, hiszen többek közt Rómeóként brillírozhatott, amiről így nyilatkozott egyszer: „Akkoriban dicsérték, és valóban a színész, amíg nagyon fiatal, a szerep némely vonatkozásában szertelenebb és őszintébb, mint később, amikorra megérett rá. Ha újra találkoznék a szereppel, bizonyára másképpen formálnám ...”. Későbbi musicalalakításai is vonzották a közönséget, a My Fair Lady Higgins professzoraként és a West Side Storyban is feledhetetlent nyújtott. Dacára annak, hogy estéről estére énekkel és tánccal szórakoztatott, míg az Operettszínház tagja volt, egyszer elárulta, hogy a színpadon kívül egyáltalán nem szeret táncolni. Későbbi kiemelkedő alakításai voltak még Kányádi Sándor Kétszemélyes tragédiájában, illetve a Balogh Elemér és Kerényi Imre szerzőpáros jegyezte Csíksomlyói passió krónikásaként, amiről így vallott egyszer: „a passió ÜGY volt, ami egyedi és megismételhetetlen. Bejártuk vele a világot, öt nyelven tanultam meg passiót játszani.” 

Béres Ilonával a Nemzetiben (MTI Fotó: Benkő Imre)

A színpad mellet filmes karrierje 1960-ban indult a Két emelet boldogság című film egy apró szerepével. Azóta megállás nélkül forgat, egyik személyes kedvence a Téli sport című film. Emellett olyan közönségkedvencekben volt látható, mint a Linda, a Zsarumeló és A miniszter félrelép. Színészi alakításai mellett megnyerő orgánumát szinkronmunkássága is őrzi, melyek közül számára a legemlékezetesebb a Ben-Hur főszereplőjének, Charlton Hestonnak a megszólaltatása volt. Legalább egyszer szereti megnézni a szinkronizált filmjeit, hogy egészben lássa, hogyan is állnak össze a részletek, melyekkel a szinkronstúdióban találkozott. Hatalmas futballrajongó, a színészek válogatottjának oszlopos tagja volt, amíg egy súlyos sérülés véget nem vetett sportpályafutásának. A színészet mellett 77 évesen a rendezésbe is belekóstolt, Márai Sándor A kassai polgárok című darabját állította színpadra a zuglói Éless-Színben.

Kertész Péter az MTVA Archívum m3.hu online csatornáján 2023. február 10-én Száraz György Gyilkosok című darabjának tévéváltozatában látható. Tartsanak velünk!

Borítókép: Kertész Péter, színész MTI Fotó, Készítette: Zih Zsolt Tulajdonos: MTVA Fotóarchívum: MTI-FOTO-462911

Kedves Olvasó! Folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 323 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.

 

További cikkek:

Borsos Miklós – aki úgy volt modern, hogy esze ágában sem volt szakítani a hagyománnyal

Kitanulta az aranyművességet, a vésnöki munkát, majd festeni tanult, és csak harminc felé közeledve kötött ki a szobrászatnál.

90 éve született Gombos Éva, a külföldi karriert is befutott kiváló operaénekes

Különleges női művészsorsokat bemutató sorozatunkban Gombos Éva operaénekesre emlékezünk. A 90 éve született művész kivételes jelenség volt az operaszínpadon, emellett pedig nemzetközileg elismert zenepedagógusként is kiteljesedett.

Millenáris – a magyar versenysport bölcsője

Millenáris…, Pesten? A Thököly útnál? Csaknem mindenki értetlenkedik, a budai Millenárisra gondol. Pedig az első, a régi Millenáris ma is megvan még. Igaz, alig lehet észrevenni, de nem messze tőle ott hömpölyög a nagyvárosi forgalom.

Az állatkerti útmutatótól Homéroszig

Az ő remek fordításában ismerjük szinte az összes ókori klasszikust, közte az Odüsszeiát és az Iliászt. A neves Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, műfordító 105 éve született.