„Én nem a torkomból énekelek, hanem a lelkemből”

Születésnapján köszöntjük a jellegzetes, elképesztően mély és karcos hangú előadóművészt. Keresztes Ildikó az önmarcangolóan maximalista énekes-színész, akinek soha semmi sem elég.

Cikksorozat: Karakter

Ecseri Judit
2024.08.08
3 perc

Kicsi kora óta imád szerepelni, és amikor ötévesen elkezdett szertornázni, akkor is a szereplés, a versenyzés érdekelte leginkább. Figyelemre, szeretetre, tapsra és rivaldafényre vágyott mindig. A mai napig mágikusan vonzza a színpadi világ az 1964. augusztus 8-án Marosvásárhelyen született Artisjus-, és többszörös eMeRTon-díjas énekesnőt.

Kislányként a Tálentum című portréfilmben

Művészi ambícióját anyai nagymamájától, a sport szeretetét pedig síbajnok nagypapájától örökölte. Hétévesen a kolozsvári balettintézetbe járt, de onnan nagy szívfájdalmára később eltanácsolták. Ritmikus sportgimnasztikában országos versenyeket nyert, és erdélyi magyarként lett a román válogatott keret tagja. Középiskolásként rendszeresen beszökött barátnőjével a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházba, ahol lélegzetvisszafojtva leste az előadásokat. Lázadó tinédzserként otthon magyar verseket olvastak, magyar zenéket hallgattak és énekeltek a barátaival, ami miatt akkoriban gyakran kerültek bajba. 18 évesen költözött Magyarországra, miután az édesanyja másodszorra is férjhez ment, itt viszont nagyon sokáig nem találta a helyét. Karrierje kezdetén éjszakánként az Ungár zenekarral vendéglátóhelyeken lépett fel, a TF-en pedig sportedzőnek tanult.

A Miko-r lesz a fantom?! című zenés műsorban Varga Miklóssal (MTI Fotó: Földi Imre)

A sport szeretete mellett végül az énekesi karrierje győzedelmeskedett, miután két év edzősködés után rájött, hogy ez neki nem adja meg azt a sikerélményt, amire mindig is nagyon vágyott. Miközben vokalistaként járta az országot az East zenekarral, majd a Rózsaszín Bombázók nevű bandában énekelt, a színészi karrierjét is építette. A szarkasztikus humoráról is ismert előadó különleges drámai erejét és tehetségét musical- és prózai darabokban is kamatoztatta. Első színpadi szerepe 1988-ban A költő visszatér című rockoperában volt. 

Leövey Klára szerepében A költő visszatér című darabban

Keresztes Ildikóról kevesen tudják, hogy több együttesnek is ő énekelte el a slágereit úgy, hogy az arcát nem adta a felvételekhez. Akkoriban ez elfogadott volt, hogy ismert, jó hangú előadóművészekkel rögzítették a hangfelvételeket, majd az adott zenekarok „énekesnői” „letátikázták” a dalokat.

2000-ben színházi fellépése előtt a Tálentum című portréfilmben

1994-ben a Soproni Petőfi Színház társulatába Mikó István hívta, miután A Kölyök című Chaplin-musical női főszerepét ráosztotta az Arizona Színházban (mai Thália Színház – a szerkesztő). Sopronban olyan színészlegendákkal játszott együtt, mint Kállai Ferenc, Avar István vagy Agárdy Gábor. Mai szemmel nézve elég későn, „csak” 35 évesen jelent meg az első nagylemeze. Hogy miért várt vele ennyit? Mert nem hitte el magáról, hogy mennyire jó énekes. A kishitűsége folyton hátráltatta a karrierje beindítását. Jó pár évvel később a szakmai sikerekkel és számtalan színházi és koncertfellépéssel a háta mögött, ma már harmóniában él önmagával. A hivatását szenvedélyesen szerető művész visszatérését rajongói türelmetlenül várják ősszel a Turay Ida Színházban és a koncerteken. 

A Máté Péter-díjas Keresztes Ildikót születésnapján köszöntjük az m3.hu-n a Tálentum című sorozat róla készült epizódjával, illetve szombaton a Kincsestár magazinműsorban is találkozhatnak vele, tartsanak velünk!

Borítókép: 2018-ban a Hogy volt?! című tévéműsor felvételén. Készítette: Zih Zsolt, tulajdonos: MTVA Fotóarchívum

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 326 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.