Megérteni, mit akar a rendező

Kende János a körültekintő tervezés mellett a spontaneitást is beengedi az operatőri munkába. Skicc rovatunk írása a Sajtóarchívum anyagainak felhasználásával készült.

Cikksorozat: Skicc

2026.09.22
3 perc

Marseille-ben született Henry Jean Pierre Wildt néven. Anyja korán meghalt, ezért ötéves korában nagymamája vette magához, ekkor került Magyarországra. Nagybátyja, Kende István történész és felesége, Kende Márta rendezőnő tizenhat éves korában fogadták örökbe. 

Gyerekkorában gyakran járt forgatásokon, és már akkor úgy érezte, a filmezés az ő világa.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1965-ben szerzett diplomát, tanárai között volt a szakma legendás mestere, Illés György. Ugyanakkor Sára Sándor operatőr is nagy hatással volt rá, aki mellett mint segédoperatőr dolgozott. Hét filmet készítettek együtt, elmondása szerint ekkor sajátította el a szakma fortélyait.

Fényt mér egy statiszta arcán A zsarnok szíve című film foragtásán (MTI Fotó: Farkas Tamás)

A Metropol Szállóban összejáró értelmiségi körben találkozott a kor nagyjaival: Jancsó Miklóssal, Konrád Györggyel, Csurka Istvánnal, Hernádi Gyulával és Mészáros Mártával. Jancsó akkoriban Somló Tamás operatőrrel forgatott, de felfigyelt a fiatal, tehetséges Kendére, és 1967-ben felkérte operatőrnek új filmjéhez. Kende épp akkoriban kezdett dolgozni a Feldobott kő című alkotáson Sára Sándorral, aki nagylelkűen elengedte a híres rendező mellé a Csend és kiáltás című filmhez. Kende máig ezt tartja legkedvesebb alkotásának, amellyel 1968-ban elnyerte a kritikusok díját is. Somló Tamáshoz hasonlóan

eleinte ő sem szerette a Jancsó Miklós által forszírozott zoomtechnikát, viszont hamar rájött: új stílust teremtenek.

Mészáros Mártával és Kézdi Kovács Zsolttal a játékfilmszemlén (MTI Fotó: Friedmann Endre)

A következő negyedszázadban a technikai újításokra mindig nyitott Kende kameráján keresztül elevenedett meg Jancsó filmjeinek világa. Tucatnyinál több közös alkotás fűződik a nevükhöz, többek közt az Égi bárány, a Szerelmem, Elektra és a Magyar rapszódia. 

Kende megértette, mit szeretne Jancsó látni a filmjein, így a neves rendező szemének is nevezték.

Amikor Jancsó másik operatőrrel kezdett el dolgozni, megfagyott köztük a levegő, egy évig nem beszéltek, de végül sikerült kibékülniük, és helyreállt az egymás kölcsönös tiszteletén alapuló kapcsolatuk. 

Jean-Pierre Decourt rendezővel a Sándor Mátyás című tévéfilmsorozat forgatásán (MTI Fotó: Szóvári Gyula)

Kende János 1993-ig a MAFILM operatőreként dolgozott, majd tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetem operatőri szakán. 1999 és 2004 között az operatőri tanszék vezetője, 2004-től a film és televízió főtanszék vezetője, majd az intézmény rektori megbízottja volt. Immár húsz éve nem forgat: nem csak azért, mert a tanítást érdekesebbnek találja, de azért is, mert egy idő után úgy érezte, csak ismétel, a munka már nem szerzett örömet számára.

Makk Károllyal beszélget (MTI Fotó: Kallos Bea)

A legnagyobb magyar filmrendezőkkel dolgozott együtt, de külföldiekkel is forgatott, többek között a francia Philippe de Brocával (Párizsi állatkert, 1994), és Jean-Paul Rappeneau-val (Cyrano de Bergerac, 1990). 

Gazdag életpályája során több mint hatvan filmet készített, köztük számos játék- és tévéfilmet, dokumentum- és reklámfilmet.

2011-től alelnöke volt a Magyar Filmművészek Szövetségének, és egy ideig a Magyar Operatőrök Társaságának elnöki tisztét is betöltötte. Utóbbi szervezetből 2020-ban lépett ki, szolidaritásul az SZFE autonómiájának törvénytelen felszámolása ellen tüntetők mellett.

Kende János portréja (MTI Fotó: Sándor Katalin)

A filmezésről azt gondolja, hogy az alapanyag határozza meg a filmet, nem az operatőr személye. Saját bevallása szerint soha nem fordult meg a fejében, hogy rendező legyen. 

„Összességében mindig arra helyeztem a hangsúlyt, hogy másodlagos szerepet játsszak, hiszen a film igazi felelőssége a filmrendezőt terheli. Természetesen mindig megpróbáltam beletenni valamit a saját személyiségemből is, de elsődleges szempontom volt, hogy megértsem, mit akart a rendező.”

1975-ben Balázs Béla-díjjal, 1994-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 1989-ben pedig a világ száz legjobb operatőre közé választották. 2013-ban több évtizedes kimagasló munkájáért a filmkritikusok életműdíjjal jutalmazták, majd ugyanebben az évben az Aranyszem Operatőr Fesztiválon Legenda díjat kapott. 2019-ben a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál Életműdíját ítélték neki. Két éve a Nemzet Művészének választották. Az idén 85. születésnapját ünneplő Kende János év elején a 45. Magyar Filmszemle Életműdíját is átvehette munkájának elismeréseként. 

Átveszi a magyar filmkritikusok életműdíját Tarr Bélától és Báron Györgytől (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Kedves Olvasók, tekintsék meg a Közelképben az operatőr Kende Jánosról szóló epizódját a linkre kattintva: https://s.mtva.hu/kCuUBfcE

A Nemzeti Archívum legkorábban létrejött gyűjteményi egysége, a Sajtóarchívum anyagait, amelynek segítségével a fenti írás is készült, itt olvashatják.

Borítókép: Rózsa Jánossal a Bűbájosok forgatásán (MTI Fotó: Friedmann Endre)

Kedves Olvasók, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 348 ezer fénykép közül válogathatnak. Ha cikkünk felkeltette érdeklődésüket, ide kattintva számos további érdekes felvételt találnak. Jó böngészést kívánunk!