Budapesten, a Ferencvárosban született középpolgári családban. Kesztyűsinas korában a szuterénműhely ablakából lett figyelmes az ablak előtt rendszeresen elhaladó elegáns cipőpárra. Utána lopózva kiderítette, hogy a lábbeli gazdája színész – így került a színház vonzásába.
Színi tanulmányait Makay Margit magániskolájában kezdte. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán (ma: Egyetem) 1949-ben kapott diplomát, majd Pécsre szerződött. Négy évet töltött a legendás Szendrő József által vezetett társulatnál, akiről így vallott: „Szendrő volt az első igazgatóm, mesterem, tanácsadóm, az »Etalon«.” 1953-ban Marton Endre hívására a Nemzeti Színházba szerződött, amelynek 27 évig volt a tagja. Olyan színészóriások mellett szerepelhetett, mint Bajor Gizi, Makláry Zoltán, Balázs Samu, Bihari József, Tímár József.
Első kiugró sikerét Félicien Marceau A tojás című darabjában aratta Marton Endre rendezésében, s ezután nehéz szerepekben vált a magyar színházművészet egyik legjelentősebb alakjává. Alakításaival nemzedékének jellegzetes vonásait örökítette meg: ő volt Peter Weiss drámájának megszállott forradalmár Marat-ja a darab hazai ősbemutatóján, Bolyai János, a rendhagyó zseni Németh László színművében, a Lear király szomorúan bölcs Bolondja, Hale tiszteletes Arthur Miller Salemi boszorkányok, Biff Az ügynök halála című darabjában és a bőrruhás Lucifer Madách Tragédiájának sokat vitatott előadásában. (A Madách Imre halála 100. évfordulójának emléknapjához időzített előadást Major Tamás vitte színre 1964 októberében, Ádámot Sinkovits Imre, Évát Váradi Hédi alakította, a jelmezeket pedig a pályakezdő Vágó Nelly tervezte.)
Elegancia sugárzott belőle, szuggesztív stílusát, intellektuális játékát különös irónia és távolságtartás jellemezte. Egy-egy figura kidolgozásával rendkívül sokat foglalkozott, szinte összenőtt velük. Miközben szinte magára szabta az előadás stílusát és a darab hangvételét, a művészi alázat sem hiányzott belőle. Büszkén hangoztatta: számára a világnézet, a fő- és mellékállás és a társadalmi munka is a színház volt. Azt vallotta, minden este másnak kell lenni, színházat azért kell csinálni, hogy az ember önmagát mutassa meg. Egyik utolsó interjújában azt mondta: „Soha nem kellett mást csinálnom, nem kellett pártba lépnem, népfrontot szerveznem, közmegegyeznem – elég volt benne lennem olyan színházi produkciókban, amelyek a nézők helyett, a nézők nevében megfogalmazták a kort.” Sinkovits Imre szerint Kálmán Györgynek világnézete, életcélja volt a színház. A legenda szerint a színházon kívül igazán semmi más nem érdekelte. A barátait is onnan választotta, s még szerelmei között sem akadt a szakmán kívüli. Mély barátság fűzte Sinkovits Imréhez és a játékvezető Zsolt Istvánhoz, aki a Nemzeti Színház ügyelőjeként, majd főügyelőjeként is dolgozott.
A hetvenes évek elejétől „kihátrált” a szakmából, úgy érezte, az élet túlment az ő normáin, értékrendjén, anakronisztikusnak érezte magát. A rádió kárpótolta, ahol óriási siker lett előadásában Szilágyi György Hanyas vagy? című monológja. 1980-ban otthagyta a Nemzeti Színházat, és a filmgyárhoz szerződött, de itt alig foglalkoztatták, pedig filmen is kiváló volt. Többek közt ő alakította a címszerepet a Jókai regényéből készült Rab Rábyban, s szerepet kapott Várkonyi Zoltán A kőszívű ember fiai című történelmi drámájában. Utoljára a Sára Sándor rendezésében 1987-ben készült Tüske a köröm alatt című filmben állt kamera elé. A közönségtől Molnár Ferenc Úri divatjában búcsúzott a Radnóti Színpadon; egy grófot játszott, a rá oly jellemző ironikus eleganciával, fanyar bölcsességgel.
Szinkronszínészként ő volt Humphrey Bogart magyar hangja a Casablanca című, Kertész Mihály (Michael Curtiz) által rendezett filmklasszikusban, és szintén ő adta a televízió Leonard Bernstein-sorozatában a karmester magyar hangát. Hosszú hallgatás után színpadon a Korona Pódumban lépett fel, Arcok és harcok című estjén híres szerepeiből adott elő.
Mellőzöttsége visszahúzódóvá tette, nem próbálkozott, nem is keresett újabb lehetőségeket. Egészsége is megrendült, hosszú, súlyos betegség után Budapesten hunyt el 1989. február 19-én, 64 évesen. Művészi munkáját 1956-ban és 1958-ban Jászai Mari-díjjal ismerték el, 1966-ban érdemes, 1972-ben kiváló művész lett, 1970-ben Kossuth-díjat kapott. Emlékét őrzi az új Nemzeti Színház főbejárata mellett Marton László szobrászművész reliefje, egykori Bécsi kapu téri lakóházának falán 2006-ban emléktáblát avattak.
A színművészre emlékezve figyelmükbe ajánljuk a Törékeny boldogság című tévéfilm szerelmi történetét Kálmán Györggyel és Törőcsik Marival a főszerepben. Nézzék meg március 6-án az m3.hu műsorán!
Borítókép: A Katona József Színházban Miroslav Krleža Léda című komédiájában. Készítette: Keleti Éva. Tulajdonos: MTI/MTVA
Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 303 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.