Modernsége az értelem – Kálmán Györgyre emlékezünk

A „szembenézős” színészlegenda, Kálmán György életét és pályafutását idézzük fel halálának 35. évfordulóján.

Karakter

Dr. Góg Laura | 2024.02.19 | olvasási idő: kb. 6 perc


Véletlenül lett színész – mondhatnánk. Ám a görög sorstragédiák szellemében mondhatjuk: nem lehetett véletlen, hogy sorsa mégis a színház irányába terelte Kálmán Györgyöt. 

Édesapja körkötőgépeket árult a Ferencvárosban, fia pedig, aki kezdetben elég gyenge tanulmányi eredményeket mutatott fel, kesztyűsinasnak állt, megtanulva a bőrkikészítés csínját-bínját, ám mivel a háború végére már nem volt kesztyűbőr, cipőfelsőrész-készítő lett. Amint a felsőbőr is hiánycikk lett a fővárosban, az ifjú Kálmán György asztalosmunkát és nyakkendőkésztést is vállalt. Eközben gyakran járt színházba és irodalmi estekre, rajongóként a Nemzeti Színházba is beosont, ahol váratlanul ismerkedett meg a legendás Makay Margittal. A Pozsonyi úti lakásában magán-színitanodát működtető művésznő (aki Ruttkai Évát, Sztankay Istvánt, Kállai Ferencet is tanította) ingyenesen vállalta oktatását, és a színművészetire való jelentkezésre is rábeszélte: Kálmán György Csokonai A reményhez című versével felvételt is nyert Gellért Endre osztályába.

Évadnyitó társulati ülésen Egri Istvánnal és Törőcsik Marival (MTI Fotó: Keleti Éva)

Ifjú diplomásként először Pécsre szerződött. „Az a három év volt az igazi, nagy komédiázás korszaka az életemben, amikor leginkább felszabadultan, önfeledten játszottam.” – idézte fel a kezdeti éveket, amikor a tragédiától az operettig sok műfajban kipróbálhatta magát. „A szakmai trükköket még ki kellett eszelnem, meg kellett teremtenem, ma pedig tudatos korlátokat szabok önmagamnak.” Rengeteget olvasott, akkortájt szerezte meg műveltségét. Budapesten a Nemzeti Színházba került, ám – ahogyan egy 1985-ös interjúban kifejtette – már Pécsett is a nemzet színházában érezte magát, hisz olyan volt, „mintha a budapesti Nemzeti Színház kihelyezett intézménye lett volna. A drága, a csodálatos Szendrő Jóska Pécsett a budapesti Nemzeti Színházban is látható darabokat vitte színre.”

Kohut Magdával, Fónay Mártával és Kemény Lászlóval A tojásban (MTI Fotó: Keleti Éva)

Kálmán György 1953-ban szegődik a Nemzetihez, amely közel három évtizedre lesz művészi otthona. Az igazi kiugrás 1957-ben érkezik el számára Félicien Marceau A tojás című francia darabjával. A jegyeket elkapkodja a közönség, Kálmánt pedig a bemutatón már az öltözőből hívja vissza az ügyelő, a nézők ugyanis még fél óra elteltével is ovációval ünneplik.

Az ügynök fiaival (Timár József Kálmán Györggyel és Kállai Ferenccel) (MTI Fotó: Keleti Éva)

Lenyűgözi az idősebb nemzedék legendás művészeivel való közös játék, ugyanakkor a fiatal tehetségeket is értékeli, ritka erénye, hogy nem ismeri a művészi irigységet. Szereti Soós Imrét, Őze Lajost, Berek Katit, jóbarátja Sinkovits Imre, és eszményi színésznek tartja Timár Józsefet: megadatik számára az életreszóló élmény, hogy a már nagybeteg színész fiát játszhatja Az ügynök halálában, ott van utolsó előadásán is. Példakép marad számára Timár őszinte hitelessége, egyszerűsége, az értelem és érzelem játékban megnyilvánuló izgalmas egysége. Saját alakításaiban Kálmán György is erre törekszik, ezért is tartja igazságtalannak, amikor sokszor pusztán „intellektuális” színészként utalnak rá, mely alatt. „ha azt értik, hogy a színésznek meg kell értenie a szerepet, s az egész darabot, akkor boldogan vállalom ezt a jelzőt. Ha modern alatt meg azt, hogy nem kellenek a felesleges sallangok, mert az egyszerűség – s ez nem új felfedezés – többet mond, akkor megtisztelve érzem magam, hogy így könyvelnek el. De én (…) sohasem „spóroltam” az érzéseimmel, az indulataimmal. Akkor is odakölcsönöztem azokat a hősömnek, ha bizton tudtam, nem adja meg elsején…” – nyilatkozta 1964-ben az Ország-Világ hasábjain.

A két Bolyai testvérpárja: Básti és Kálmán (MTI Fotó: Keleti Éva)

Bár gyakran lélektani mélységeket megjárt zavaros, olykor cinikus, okos figurákat játszott, sokoldalú művészete néhány jól sikerült szerep alapján nem azonosítható egyetlen szerepkörrel. Romantikus hősökre és az újra meg újra felfedezhető Shakespeare figuráira vágyott. Az 1980-as évek közepén szakállt is kizárólag azért növesztett, mert szerepkört akart váltani.

Lucifer szerepében (MTI Fotó: Keleti Éva)

Akár közel százoldalas színpadi szerepről, értelemtől áthatott és szenvedélyes érzelmektől dúlt kedvenc karakterről, akár filmes főgonoszról vagy mellékszerepről volt szó, mindig belopta magát a nézői emlékezetbe. Olyan tévéfilmekben játszott, mint a Sellő a pecsétgyűrűn, A távirat, a Törékeny boldogság, A hetedik kocsi, a Felhőfejes, A Pont-l’Évȇque-i fegyintézet, a Tiszteletem, főorvos úr, vagy a Felfelé a lejtőn című mozi. Később a filmgyári társulat csapatát is erősítette, ám ideálisnak a rövid lélegzetű, irodalmi vonatkozású televíziós szerepléseket tartotta. „Színházi munkámat voltaképpen sosem tudtam sem fizikailag, sem szellemileg tökéletesen megosztani a filmmel.” – vallotta be egyszer.

Berek Katival a Szerelmem, Elektra című Gyurkó-drámában (MTI Fotó: Keleti Éva)

Több játszótársához hasonlóan az igazi művészi gyönyörűséget a próba jelentette számára, a színházi előadás megszületésének a folyamata izgatta, olykor társai szereppel való harcát a kulisszák mögül is megfigyelte. Sokszor érezte azt, mintha a klasszikus vagy kortárs szerző személyesen neki vetette volna papírra a dráma sorait. Hitte, hogy a színészet egyik legfőbb célja az írói gondolat lehető leghitelesebb közvetítése.

Liliomfi és Szellemfi próbál (Garas Dezsővel 1962-ben) (MTI Fotó: Keleti Éva)

Havonta (az egyéb szereplésein kívül) gyakran huszonnyolc előadása is volt. Kedvenc szabadidős tevékenysége az olvasás mellett a sport volt, fiatalon évekig versenyszerűen bokszolt, később Papp Lászlóval is barátságot kötött. Nyáron minden idejét Siófokon, a színházi üdülőben töltötte, barátkozott a helyiekkel és mókázott a kollégákkal, az egész éves fegyelmezett színházi munka után élvezte a fesztelen nyugalmat. „Olvasok, ultizok, mozit nézek, beszélek és hallgatok vég nélkül, alszom, ha akarok és élvezem mindazt a szépséget, amit a Balaton felvonultat – nyilatkozta 1968-ban. Csak azt sajnálom, hogy Garas Dezső, akivel együtt időzni a legjobb mulatságom, most nem lehet itt, filmezik.”

Váradi Hédivel a Magadra kiálts! című előadásban (MTI Fotó: Keleti Éva)

Fájlalta, hogy az írás, rajzolás és legfőképpen a tánc kimaradt az életéből. „Legtöbb mondanivalóm a tánc műfajában lett volna. A balett számomra az a művészet, amely mindent összefoglal: beszél, énekel, verset mond, és még a zene is szól.” – árulta el. Rajongott az operáért és a komolyzenéért, ezért is volt számára inkább élmény, mint munka, amikor Bajor Edit szinkronrendező felkérte, hogy ő legyen Leonard Bernstein magyar hangja a maestro ismeretterjesztő sorozatában, hiszen erre az ő szép, hajlékony, zenei hangja lenne a legalkalmasabb. A műsort a magyar nézők is imádták, a zenészek pedig találkozáskor gyakran néztek össze meghitten a színésszel, mintha ő is közülük való lenne. Kálmán György saját bevallása szerint sokat dolgozott, fejlesztett legendás hangján, melyet számtalan fiatalkori szinkronszerepen is csiszolgatott. Ma már el sem tudnánk képzelni, hogy Humphrey Bogart más hangján szólaljon meg magyarul a Casablanca című filmben.

Marat szerepében (MTI Fotó: Keleti Éva)

Vallotta, hogy a színészről csak az és annyi érdekes, amit és amennyit a színpadon mutat. A némelyek által különcnek, kényelmetlen interjúalanynak tartott – valójában zárkózott, szemérmes – színész kizárólag a színpadon akart kitárulkozni.

Amikor színpadi és filmes megkereséseket már nem vállal, a hangi munkára akkor is örömmel mond igent. Egy-egy rádiós szereplése után nem ritka, hogy hatszáz nézői gratulálólevél is érkezik pár nap alatt a szerkesztőségbe. „Mi félszavakból is megértjük egymást. Hanyas vagy?” – mondta vele egy emberként a fél ország Szilágyi György rádiós történelmi monológja nyomán.

Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott című darabjában (MTI Fotó: Keleti Éva)

Én a saját szerepemben éltem, ami ugyan változott a színházban, de bennem már sokkal kevésbé. Az a külvárosi kesztyűkészítő voltam, akit valamilyen furcsa véletlen egyszer csak bevitt a Színiakadémiára, aztán betett egy fürdőkádba, hogy a francia forradalom szószólója, a sebhelyes testű és fennkölt szellemű Marat legyek, vagy Lear király nyomába kergetett. (…) Ez az én világom – mutatott körül a délelőtti presszóban –, az Úri divat grófja csak kellemes ráadás. Ám hiába van elegáns szakállam, némi hírnevem és Kossuth-díjam, én most is kesztyűs vagyok, méghozzá inas vagy talán segéd.”

Szerény volt és önkritikus, túlságosan is az. A kétszeres Jászai Mari-díjas, Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész főiskolai tanítást sem vállalt, annál inkább mutatott szakmai tudásával és tartásával példát az utána következő nemzedéknek. „Zárkózott kitárulkozásával” a jövő jó színháza izgatta, József Attila Ars poeticájával együtt vallva: „A mindenséggel mérd magad!”

A Mestersége színész-sorozat Kálmán Györgyről szóló portréját a színész halálának 35. évfordulóján, 2024. február 19-én láthatják nézőink a Nemzeti Archívum m3.hu oldalán.

Borítókép: Budapest, 1977. december 2. Kálmán György a Tiszta szerelem című miniatűrben. Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum. Készítette: Keleti Éva. Azonosító: MTI-FOTO -F__EV19771202001

 

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 326 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.

További cikkek:

A legszórakoztatóbb önkéntes rendőr

90 éve született a Demokratikus Dundik Társaságának alapító tagja, Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész, zseniális komika, a Vidám Színpad örökös tagja, Csala Zsuzsa.

TV Maci, generációk kedvenc bábfigurája

Kis híján egy szigorú, intelmeket osztogató doktor bácsi vezette fel az esti meséket, de Bálint Ágnes író-szerkesztőnek köszönhetően végül az imádnivaló maci kapta a „szerepet”. Nem véletlen, hogy közös a születésnapjuk is.

Gitta, Tisza és Puli, avagy hazánk, a törpeautók országa

Ha hazai autógyártásról beszélünk, elsőként az Audi, Suzuki és a Mercedes jut eszünkbe. De mi volt a múltban? Mutatunk a hazai autógyártás XX. századi történetéből néhány érdekes kísérletet. Hogy végtelenül cukik, vagy nagyon cikik-e, azt mindenki döntse el maga...

A lépcső aljától a halhatatlanságig

A ma 75 éves Szacsvay László egyesek szerint „ártatlan szemű harlequin”, míg mások szerint ragyogóan tehetséges karakterszínész. Az idén Páger Antal-díjjal jutalmazott színész már majd’ az összes neves elismerést begyűjtötte, és az sem véletlen, hogy 2021 óta a Halhatatlanok Társulatának is örökös tagja.