Horváth Tivadar Budapesten látta meg a napvilágot 1920. március 19-én. Édesanyja operaénekesnő volt, így kisfiát gyakran magával vitte az előadásokra. A fiatal Horváth már diákkorában rendszeresen szavalt, tehetségére hamar felfigyeltek, de azt tanácsolták neki, hogy ne alapozza jövőjét pusztán a színészetre, mellette jogot is tanuljon. Bár végül nem a jogra esett a választása, Horváth Tivadar három egyetemet végzett egyszerre: a Színművészeti mellett a Zeneakadémia hegedű szakára járt, mellette pedig filozófiai és művészettörténeti tanulmányokat is folytatott.
Már fiatalon olyan társulatokhoz tartozott, mint a szegedi és a pécsi színház, a Nemzeti, Várkonyi legendás Művész Színháza, a Vidám Színpad és a Petőfi Színház. Hitt abban, hogy a színészi pályán ki kell érdemelni az elismerést, és értékelte a vidéken szerzett tapasztalatokat. 1948-ban Bajor Gizi kifejezetten őt kérte partnerének a Lili című operettbe, és még fiatalon Fényes Szabolcs, az Operettszínház főrendezőjének jobbkeze lett. Olyan darabokban játszott, mint a Koldusopera, az Egy szerelem három éjszakája és az Irma, te édes. Sokan mégis a könnyű műfaj képviselőjeként emlékeznek rá, hiszen nagy közönségsikert aratott a kabaré és a sanzonok cseppet sem könnyű műfajában is.
Fontos szerepet töltött be a Rádiókabaréban és a televízióban is. Az ő nevéhez fűződik a Slágermúzeum című műsor, és Várkonyi Zoltánnal együtt találták ki, hogy az év utolsó napján különleges tévéműsort lehetne készíteni, így jött létre az első televíziós szilveszteri kabaré 1957-ben. Horváth Tivadar szerette hivatását, és rendkívül sokat dolgozott: ha a képernyőn épp nem láthatták a nézők, akkor a színpadon vagy a rádióban biztosan találkozhattak vele. Vallotta, hogy „a színész az színész”, hitt a tehetség és a kemény munka erejében is. Igyekezett mindig élményt szerezni a nézőknek, profizmusát pedig az a tudat hajtotta, hogy a közönséget nem lehet becsapni.
Nézzék meg képválogatásunkat a népszerű színművészről!
A lapozgatóban látható képek:
- Psota Irénnel a Magyar Színházban (MTI Fotó: Bartal Ferenc)
- Temessy Hédi és Horváth Tivadar a Fővárosi Varietében (MTI Fotó: Bartal Ferenc)
- A Vidám Színpad Happy End című előadásán (MTI Fotó: Benkő Imre)
- Kőmíves Sándorral a Madách Színházban (MTI Fotó: Bartal Ferenc)
- Gombos Katalinnal a Vidám Színpad új műsorában (MTI Fotó: Keleti Éva)
Nézzék meg a Sanzonról-sanzonra – Horváth Tivadar műsorát, melyben magyar és külföldi sanzonok hangzanak el neves színművészek előadásában: https://s.mtva.hu/Kr7DQhTi
Borítókép: Horváth Tivadar színművész a Rádiókabaré III. Humorfesztiválján. Készítette: Hámor Szabolcs. Tulajdonos: MTI/MTVA
Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 304 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.