![](https://archivum.mtva.hu/public/uploads/background_image/F__VL_____380002.jpg)
Heltai Jenő – a felcseperedő nagyváros költője
Szellemessége már jellegzetes pesti humor, kabarédalainak pajzánsága már nagyvárosi huncutság.
Kultúrsnack
2021.08.11 | olvasási idő: kb. 2 perc
1871. augusztus 11-én született Pesten. Jogi tanulmányait félbehagyva újságíró lett. A Magyar Hírlap, a Pesti Napló, A Hét hasábjain jelentek meg versei, elbeszélései, publicisztikái. A lapokat éveken át tudósította külföldről: Párizsból, Londonból, Bécsből, Berlinből, Konstantinápolyból. A húszas években az Athenaeum Kiadó művészeti igazgatója volt, az ő nevéhez fűződik az akkor már néhány éve elhunyt Ady Endre összes költeményeinek kiadása. 1927-ben műfordítói munkásságáért megkapta a francia Becsületrendet.
A nagyvárosi élet könnyed verselőjeként tűnt fel, Kató dalait sokan kívülről fújták. Krúdy Gyula a tőle telhető legnagyobb elismeréssel emlékezett meg róla: „A megnyíló új Nagykörútnak, a friss irodalmi pezsdülésnek Heltai Jenő volt a primadonnája”, és „sok új kifejezés törvénytelen apjának idézik majd meg”. S valóban, számos új jelenségnek ő adott nevet, legismertebb szóalkotása: a „mozi”.
A színház tarka világa is vonzotta, az I. világháború éveiben a Vígszínház dramaturg igazgatója volt, 1929-től a Belvárosi, majd 1932-től néhány éven át a Magyar Színházat vezette. A harmincas években írta romantikus mesejátékait, melyek közül a legnagyobb sikert „A néma levente” (1936) érte el. A szép olasz nemesasszony, Zilia szerepét számos kiváló színésznő játszotta, köztük Bajor Gizi, Neményi Lili és Ruttkai Éva.
![](https://archivum.mtva.hu/public/uploads/image/F__FA19510810084.jpg)
A II. világháború alatt bujkálnia kellett, 1945-ben a Magyar PEN Klub elnökévé választották. 1955-ben mutatták be utolsó mesejátékát, a Szépek szépét. 1957-ben Kossuth-díjjal jutalmazták, és még ugyanebben az évben, szeptember 3-án meghalt.
Borítókép: 1946. Heltai Jenő arcképe. Tulajdonos: MTVA Fotóarchívum. Készítette: Várkonyi László. Azonosító: MTI-FOTO-755118
Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 303 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva további érdekes felvételeket talál.
Kárpáti Rudolf 100!
Kárpáti Rudolf hatszoros olimpiai bajnok és hétszeres világbajnok kardvívó, sportvezető 100 éve, 1920. július 17-én született Budapesten.
Képzett kutyusok
Áprilisban az emberek életét megkönnyítő vagy épp megmentő vakvezető, rohamjelző, terápiás, mentő-, kutató, rendőr- vagy mozgássérülteket segítő kutyákról emlékezünk meg.
Olasz helyett magyar sztár
Kitalálják, ki az az olasz művész, akit Huszárik Zoltán eredetileg a Szindbád főszerepére szánt?
A hatodik tusában is győztes
85. születésnapján köszöntjük a háromszoros olimpiai, valamint egyéniben és csapatban is ötszörös világbajnok Balczó András egykori öttusázót.