Építészből a Népművészet Mestere

Halmos Béla 1946-ban született Szombathelyen, de gyermekkorát Gyulán töltötte. Kisgyermekként édesanyja bátorítására kezdett zenélni, aki a népzenét is megszerettette fiával. Halmos Béla előbb azonban édesapja nyomdokain haladva építészmérnökként végzett 1970-ben, a zene és azon belül is a népzene 1969-ig másodlagos szerepet töltött be életében. Ekkor duót alapítottak Sebő Ferenccel, majd később megalakult a Sebő-együttes. Egy rövid ideig ugyan várostervező mérnök állása mellett igyekezett a zenével foglalkozni, végül azonban teljes egészében átadta magát szenvedélyének. Így nyilatkozott erről az időszakról: „…először próbáltunk volna autentikusnak nevezett népzenét játszani - csak éppen sehol sem jutottunk hozzá. Akkor az volt a legégetőbb gondunk, hol hallhatnánk ilyet eredeti, hiteles előadásban.” 

A kiváló prímás a gyűjtőmunka során hamar felismerte, hogy zene és tánc szinte elválaszthatatlanok, így nyilvánvalóvá vált a táncok megőrzésének fontossága is. Végül társaival teljes életüket a magyar népzenei és táncörökség megőrzésének szentelték, ahogy Halmos Béla fogalmazott: „A mi generációnk arra jött rá, hogy nem kell feltétlenül „fölemelni" a népzenét a magas művészetbe, hanem alkalmazni kell a hétköznapi nyelv szintjén.”

Nemcsak egyik elindítója volt a táncházmozgalomnak, de tevékeny közreműködője is, hisz minden elképzelhető munkafolyamatban igyekezett részt vállalni a zenéléstől a gyűjtésen és kutatáson át a szervezésig és oktatásig. Ugyanakkor előbb az MTA Népzenekutató Csoportjának, majd az MTA Zenetudományi Intézetének megbízásából a népi tánczene hegedűdarabjainak lejegyzésével, partitúrák készítésével és felvételek archiválásával foglalkozott. 1987-ben a zenetudományok kandidátusa lett, disszertációjának anyagát Ádám István széki prímás és zenekara munkásságának több, mint egy évtizedes kutatómunkája szolgáltatta. A tudományos munka mellett 1990 és 2009 között a Kalamajka együttes prímásaként folyamatosan színpadon is volt. 1992-től a Magyar Művelődési Intézet Hangszeres Népzenekutató Csoportjának, míg 1999-től a Táncház Archívum alapítója és vezetője lett, valamint tanított a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen és a Pécsi Tudományegyetemen is. Kottái, kéziratai, hanganyagai 2013-as halála után a Hagyományok Házához kerültek. 

Arról, hogy miért tartotta fontosnak a népzene terjesztését, így nyilatkozott egyszer: „Apám azt mondta, nem a galambot hasonlítjuk a repülőgéphez, hanem a repülőgépet a galambhoz. Vagyis a fejlődésben fontos a sorrend. Szerintem baj, ha valaki először a membránzizegést ismeri meg zeneként. Ha gyerekként ehhez szokik hozzá, nem alakulnak ki bizonyos készségei. A struktúrát úgy kellene kialakítani, hogy a technika mindig fölül legyen. Nekünk már elég, ha föltesszük a lemezt, mert megvan hozzá a háttér, ismerjük az eredetit. Az oktatásban ezért fontos, hogy az élő művészeteket tanítsuk. Azokat, amelyek voltaképpen nélkülözhetetlenek az élethez.”

Borítókép: Halmos Béla népzenész MTI Fotó, Készítette: Kollányi Péter Tulajdonos: MTI Fotószerkesztőség: MTI-FOTO- DKOKO20120903006

Kedves Olvasó! Folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 326 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.