Az első magyar olimpiai bajnok

A sajtó által magyar delfinnek titulált sportoló Budapesten született 1878-ban. A fiatal Hajóst az sem tántoríthatta el az úszástól, hogy édesapját egy dunai örvény ragadta el. Már a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnök hallgatója volt, amikor több hazai és bécsi versenygyőzelem után az athéni olimpiára kezdett edzeni. Egyik tanára, Ilosvay professzor kifejezetten rossz szemmel nézte a kiválóság hajnali elfoglaltságát, mondván „Csak léha emberek sportolnak, amikor tanulniok kellene. Az ivás, a kártya, a tánc meg a sport sohasem vezet jóra!” Szerencsére Hajós Alfréd ragaszkodott elhatározásához, és a Nyugati pályaudvarról indulva vonattal érkezett az 1896-os athéni játékok színhelyére. 

Az úszószámokat rövid-, közép- és hosszútávon a Zea-öböl 11-13 fokos vizében tartották. Ebben az időben az úszók bármilyen úszásnemet választhattak a távok teljesítéséhez. A legtöbben a mellúszás mellett tették le voksukat, ám a magyar versenyző a matrózúszás (ma gyorsúszás) egy a Balatoni-Gräfl-fivérek által kidolgozott változatával úszott. Elsőként a rövidtávú, azaz százméteres versenyt rendezték meg. A versenyzőket hajó vitte ki az öbölbe, ahol egy bóják közé kifeszített kötél jelezte a rajtvonalat.  Úszás közben Hajós nemhogy riválisát, az amerikai Gardner Williamst, de más ellenfeleit sem látta, csak a tömeg zúgását hallotta: „Zito I Hungaria!” „Éljen Magyarország!” Az aranyérmes feltekintve éppen azt a magyar zászlót pillantotta meg elsőként a győzelmi árbócon lengeni, amit ő maga hozott Budapestről, megsejtvén, hogy a görög szervezőknek csak osztrák zászlójuk lesz. A zenekar is az osztrák himnuszt kezdte játszani, ám a magyar delegáció félbeszakította őket, hogy elénekeljék a magyar himnuszt. 

A napnak azonban koránt sem volt vége. Hajós a középtávú, ötszázméteres versenyen is indulni akart, azonban a jéghideg vízben túlságosan lemerevedett, így végül Iszer Károly tanácsát megfogadva a hosszútávú, 1200 méteres futamon állt ismét rajthoz. Ekkor szintén hajóval szállították a versenyzőket az öbölbe, ám ez alkalommal jóval távolabbra. A rajtot ágyúlövés jelezte, a versenyzők hajóról ugrottak az erősen hullámzó vízbe. A hajók, hátrahagyva az úszókat, visszafelé igyekeztek a befutóhoz, ezzel komoly riadalmat okozva a versenyzők között. Maga Hajós is félelmével viaskodott, amiről így vallott később: „Egyedül voltam a tengeröböl mélyén, szinte nem is a versenyláz hajtott, hanem a kétségbeesés, az életösztön.” Amikor a féltávot elhagyták, a hajókat visszaküldték a versenyzőkhöz, hogy kimentsék azokat, akik a nehéz körülményektől vagy a korábbi versenyektől elcsigázva fel akarták adni a küzdelmet. A magyar szóba jöhető ellenfelei mind a hajókon kapaszkodtak, ám Hajós tovább úszott, és 15 méteres előnnyel nyerte meg a versenyt, megszerezve a második magyar aranyérmet.

Visszatérve Budapestre és a tanuláshoz a Műegyetem dékáni hivatalában Ilosvay professzor ingerülten szakította félbe az ifjú bajnok élménybeszámolóját: „Nem vagyok kíváncsi arra, hogy mennyit ugrott a versenyen! De biztosíthatom, hogy annál kíváncsibb leszek arra, hogy vizsgáin mennyire felel meg a követelményeknek!” Két hónappal később a tanulásban is jeleskedő Hajós kitűnő eredménnyel vizsgázott Ilosvaynál, mire a professzor végre megenyhülve kezet nyújtott neki: „Most pedig én is gratulálok olimpiai győzelméhez! Szívből kívánom, hogy hivatása terén is olyan sikereket könyveljen el, mint amilyenek az athéni győzelmei voltak!” A jókívánság valóra vált, hisz Hajós Alfréd nevéhez olyan épületek tervei fűződnek, mint az újpesti stadion, a Nemzeti Sportuszoda vagy a szabadkai bankpalota.

Borítókép: Hajós Alfréd 1952-ben MTI Fotó, Készítette: Pálvölgyi Ferenc Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum: MTI-FOTO-774081

Kedves Olvasó! Folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 322 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.