Szombathelyen született 1932. április 25-én. A színház, a színjátszás világa mindig is vonzotta, ezért miután leszerelt a sorkatonaságból, állást vállalt a Vígszínháznál mint zsinórozó díszletmunkás. Tapasztalata ugyan nem volt, de ezt őszinte lelkesedésével pótolta. 1956-ban Kecskemétre került, előbb a Katona József Színház ügyelője, majd segédrendezője lett. Saját visszaemlékezése szerint mindig minden darabot végignézett, szinte kívülről fújta a szövegkönyveket. A Cyrano című előadást több mint százszor látta: ez a darab különösen kedves volt a szívének.
1958-ban a Magyar Televízióhoz került és ügyelő lett. Hamarosan sorsfordító lehetőséghez jutott: az MTV megállapodást kötött a Színművészeti Főiskolával, hogy a televízió számára rendezőket képezzenek ki. Így történt, hogy a sikeres felvételi vizsgát követően Hajdufy elvégezhette a Színház- és Filmművészeti Főiskola tévérendezői szakát. Innentől kezdve kinyílt számára a tér, végre szabadon alkothatott: az MTV Irodalmi és Drámai Főosztályának munkatársaként egész estés tévéfilmek és tévéjátékok rendezésével foglalkozott egészen nyugdíjazásáig.
Pályája során gyakran dolgozott együtt a rozsnyói származású íróval, Száraz Györggyel: több drámáját (III. Béla, A Rókus templom harangjai, Császárlátogatás) is filmre vitte. A darabokban fontosnak tartotta a történeti hitelességet, de még inkább azt, hogyan tud egy dráma aktuálisnak hatni, érvényesen szólni a mai kor emberéhez. Stábjával a külsőségekre is nagy gondot fordított: a Császárlátogatásban Napóleont játszó Lukács Sándort másfél-két órán át sminkelték, míg az arcprotézisnek, a parókának és a műpocaknak köszönhetően elnyerte jellegzetes Bonaparte-küllemét.
Hajdufy nagy elhivatottsággal viszonyult választott műfajához: rendszeresen bejárt a Színháztudományi Intézet könyvtárába kutatni. A két háború között született polgári színműveket, mint például László Miklós Illatszertár című darabja, ő fedezte fel újra és az ő kezdeményezésére kerülhettek az addig „polgári giccsnek” tartott szellemes, elgondolkodtató művek a hazai televíziók képernyőire.
Gyakran nyúlt vissza a 19–20. századi magyar szépirodalom jeles alkotásaihoz is: készített feldolgozást többek között Jókai Mór, Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond és Németh László műveiből. Kedvelt témája volt az 1848–49-es szabadságharc, amit nagy sikerű Klapka légió, Tizennégy vértanú, illetve Szerelmek című tévéfilmjeiben is megörökített. Hajdufy több filmjének a forgatókönyvét is maga írta. Odaadó munkája tényleges minőségi mércét jelentett a tévéfilmgyártásban. 1966-ban a Vészi Endre írásán alapuló Távolsági történet – főszerepben Ruttkai Évával és Koncz Gáborral – elnyerte Monte-Carlóban az Arany Nimfa-díjat. Művészi pályája elismeréseként 1975-ben Balázs Béla-díjat kapott, 1982-ben érdemes művész lett, 2006-ban pedig a Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét vehette át. A 2021. április 8-án elhunyt tévérendező saját elmondása szerint sosem akart „nagyképű filmes" lenni. Szerénysége és munkamorálja követendő példa a jövő tévés generációinak.
Kedves Olvasók, tekintsék meg Hajdufy Miklós rendezésében a Távolsági történet című filmet: https://s.mtva.hu/cbjEIFsJ
Borítókép: Hajdufy Miklós A szürke eminenciás című tévéfilm forgatásán. Készítette: Inkey Alice. Tulajdonos: MTI/MTVA
Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 337 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál. Jó böngészést kívánunk!