95 éve született a Fekete Párduc, minden idők egyik legjobb kapusa

Az Aranycsapat legendás kapusa 1926. február 4-én született Dorogon. Pályafutása is onnan indult el 1940-ben, egy kora őszi vasárnapon, amikor a mise helyet a Dorogi AC játékosai kapus híján magukkal vitték a 14 éves fiút Komáromba, egy bajnoki mérkőzésre védeni. Ekkor hangzott el a legendás mondat Pfluger Dezső középcsatár szájából: „ha Papp nincs, jó a ministráns is.” A kapust ugyanis Pappnak hívták, de a háború miatt sem őt, sem csere társát nem engedték el a szolgálati helyükről, Grosics pedig sokszor ministrált a templomban, így ismerték. Azon a reggelen kapóra jött az ifi csapatban játszó, bámészkodó kamasz. Újságpapírral tömték ki a kapuscipőt, a mez pedig a térde alá ért. A győzelem feledtette az esti atyai pofont, s édesanyja is beletörődött, hogy fiából nem pap, hanem focista lesz.

1947-ben Budapestre, a Magyar Teherfuvarozók Országos Szövetségének klubjához, a MATEOSZ-hoz került, s ebben az évben augusztus 20-án a válogatottban is debütált. 1950-ben már a Budapesti Honvédhoz igazolt, ami akkor a világ talán legjobb klubcsapata volt. 

Tagja lett annak a magyar labdarúgó-válogatottnak, mely 1952-ben, a Helsinkiben megrendezett XV. nyári olimpián aranyérmet szerzett. Játszott 1953. november 25-én az évszázad mérkőzésén a londoni Wembley Stadionban, ahol a magyar csapat az addig hazai pályán veretlen angol labdarúgó-válogatott felett aratott 6:3-as diadalt. Ő védett a visszavágó mérkőzésen is, melyre 1954. május 23-án került sor Budapesten, a Népstadionban, ahol az angolok újabb, immáron 7:1-es vereséget szenvedtek.

Azokban az években még nem volt játékoscsere. Egyedül kapuscserére volt lehetőség sérülés esetén. A magyar labdarúgó-válogatott állandó cserekapusa a Püspökladányi SC-ből az MTK-hoz igazolt Gellér Sándor volt. Grosics mindkét történelmi mérkőzésen sérülést jelzett, hogy Gellér is pályára léphessen az utolsó percekben, s barátja is részese lehessen az óriási sikernek.  

Először ő játszott fekete kapus mezben. Legendás kifutásaival, szereléseivel, indításaival szinte negyedik hátvédként együtt élt a játékkal, szervezte a védelmet, forradalmasítva ezzel a kapus feladatát. Ehhez azonban nagyon jó tempó- és ütemérzék, valamint gyorsaság kellett.  A magyar válogatott egy olyan új, támadó szellemű játékot honosított meg a világ labdarúgásában, amelyre éveken át nem találtak ellenszert.

Aztán következett az 1954-es labdarúgó-világbajnokság. Az Aranycsapat toronymagas esélyesként érkezett meg Svájcba, ahol nehéz mérkőzések után, de még mindig veretlenül jutott a fináléba. A döntőre 1954. július 4-én a berni Wankdorf-stadionban került sor, ahol végül az NSZK és Magyarország nemzeti válogatottja léphetett pályára. A mérkőzésen 3:2-es német győzelem született. Az elbizakodottság, az időjárás, a nehéz pálya, a sérülések, a szabálytalanságok, a játékvezető ténykedése együtt járultak hozzá a magyarok vereségéhez. A világbajnoki aranyérem a németek második világháború miatt elveszett önbecsülését adta vissza. Az ezüstérmes magyar válogatottra pedig valóságos népharag zúdult, mely Grosicsot is utolérte.  

Kémkedéssel és hazaárulással vádolták. Meghurcolása több mint egy évig tartott. Az eljárást végül bizonyítékok hiányában megszüntették és fel is mentették, de a Budapesti Honvédhoz már nem térhetett vissza. Ettől kezdve a Tatabányai Bányász kapuját védte. Később az 1956-os forradalom leverésével nemcsak az álmok hullottak szét, de az Aranycsapat is. Többen külföldön folytatták karrierjüket, Grosics azonban maradt, nem akarta, hogy agyongyötörje a honvágy. 

A válogatott kapusaként még szerepelhetett az 1958-as svéd, majd az 1962-es chilei labdarúgó-világbajnokságon, ahol a negyeddöntőben búcsúzott a magyar csapat. A mérkőzés utáni gyászos hangulatú, közös vacsorán kapta a hírt Grosics, hogy az OTSB (Országos Torna és Sportbizottság) vezetése nem engedélyezi a Ferencvároshoz történő átigazolását. Akkor felállt, elnézést kért, és bejelentette visszavonulását. Pedig abban az évben esélye volt az aranylabda elnyerésére is. 86-szor ölthette magára a magyar nemzeti válogatott mezét, utoljára, 1962. október 14-én, a Jugoszlávia elleni barátságos mérkőzésen.

Az FTC 2008-ban, 82 éves korában szimbolikusan, de szabályosan leigazolta. A Nemzetközi Labdarúgás-történeti és statisztikai Szövetség által összeállított, a XX. század, európai kapusainak listáján Grosics Gyulát az első tíz legjobb kapus közé sorolták. Számos nemzetközi és hazai kitüntetésben részesült, számára azonban a legrangosabb a 2011-ben elnyert, a Nemzet Sportolója cím volt, melyet sportolói és edzői pályafutása megkoronázásának tekintett. 

Borítókép: Budapest, 1962. május 8. Grosics Gyula kapus a chilei labdarúgó-világbajnokságra készülő válogatott edzésén a Népstadionban. Tulajdonos: MTVA Fotóarchívum. Készítette: Petrovits László. Azonosító:MTI-FOTO-833254

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 291 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál