Az
Aranycsapat legendás kapusa 1926. február 4-én született Dorogon. Pályafutása
is onnan indult el 1940-ben, egy kora őszi vasárnapon, amikor a mise helyet a
Dorogi AC játékosai kapus híján magukkal vitték a 14 éves fiút Komáromba, egy bajnoki
mérkőzésre védeni. Ekkor hangzott el a legendás mondat Pfluger Dezső
középcsatár szájából: „ha Papp nincs, jó a ministráns is.” A kapust ugyanis
Pappnak hívták, de a háború miatt sem őt, sem csere társát nem engedték el a
szolgálati helyükről, Grosics pedig sokszor ministrált a templomban, így
ismerték. Azon a reggelen kapóra jött az ifi csapatban játszó, bámészkodó
kamasz. Újságpapírral tömték ki a kapuscipőt, a mez pedig a térde alá ért. A
győzelem feledtette az esti atyai pofont, s édesanyja is beletörődött, hogy
fiából nem pap, hanem focista lesz.
1947-ben Budapestre, a Magyar Teherfuvarozók Országos
Szövetségének klubjához, a MATEOSZ-hoz került, s ebben az évben augusztus 20-án
a válogatottban is debütált. 1950-ben már a Budapesti Honvédhoz igazolt, ami akkor
a világ talán legjobb klubcsapata volt.
Tagja lett annak
a magyar labdarúgó-válogatottnak, mely 1952-ben, a Helsinkiben megrendezett XV.
nyári olimpián aranyérmet szerzett. Játszott 1953. november 25-én az évszázad
mérkőzésén a londoni Wembley Stadionban, ahol a magyar csapat az addig hazai
pályán veretlen angol labdarúgó-válogatott felett aratott 6:3-as diadalt. Ő
védett a visszavágó mérkőzésen is, melyre 1954. május 23-án került sor
Budapesten, a Népstadionban, ahol az angolok újabb, immáron 7:1-es vereséget
szenvedtek.
Azokban az években még nem volt játékoscsere. Egyedül kapuscserére
volt lehetőség sérülés esetén. A magyar labdarúgó-válogatott állandó
cserekapusa a Püspökladányi SC-ből az MTK-hoz igazolt Gellér Sándor volt.
Grosics mindkét történelmi mérkőzésen sérülést jelzett, hogy Gellér is pályára
léphessen az utolsó percekben, s barátja is részese lehessen az óriási
sikernek.
Először ő
játszott fekete kapus mezben. Legendás kifutásaival, szereléseivel,
indításaival szinte negyedik hátvédként együtt élt a játékkal, szervezte a
védelmet, forradalmasítva ezzel a kapus feladatát. Ehhez azonban nagyon jó
tempó- és ütemérzék, valamint gyorsaság kellett. A magyar válogatott egy olyan új, támadó
szellemű játékot honosított meg a világ labdarúgásában, amelyre éveken át nem
találtak ellenszert.
Aztán
következett az 1954-es labdarúgó-világbajnokság. Az Aranycsapat toronymagas
esélyesként érkezett meg Svájcba, ahol nehéz mérkőzések után, de még mindig
veretlenül jutott a fináléba. A döntőre 1954. július 4-én a berni Wankdorf-stadionban
került sor, ahol végül az NSZK és Magyarország nemzeti válogatottja léphetett
pályára. A mérkőzésen 3:2-es német győzelem született. Az elbizakodottság, az
időjárás, a nehéz pálya, a sérülések, a szabálytalanságok, a játékvezető
ténykedése együtt járultak hozzá a magyarok vereségéhez. A világbajnoki
aranyérem a németek második világháború miatt elveszett önbecsülését adta
vissza. Az ezüstérmes magyar válogatottra pedig valóságos népharag zúdult, mely
Grosicsot is utolérte.
Kémkedéssel és hazaárulással vádolták. Meghurcolása több
mint egy évig tartott. Az eljárást végül bizonyítékok hiányában megszüntették
és fel is mentették, de a Budapesti Honvédhoz már nem térhetett vissza. Ettől
kezdve a Tatabányai Bányász kapuját védte. Később az 1956-os forradalom
leverésével nemcsak az álmok hullottak szét, de az Aranycsapat is. Többen
külföldön folytatták karrierjüket, Grosics azonban maradt, nem akarta, hogy
agyongyötörje a honvágy.
A válogatott kapusaként még szerepelhetett az 1958-as svéd, majd az 1962-es chilei labdarúgó-világbajnokságon, ahol a negyeddöntőben búcsúzott a magyar csapat. A mérkőzés utáni gyászos hangulatú, közös vacsorán kapta a hírt Grosics, hogy az OTSB (Országos Torna és Sportbizottság) vezetése nem engedélyezi a Ferencvároshoz történő átigazolását. Akkor felállt, elnézést kért, és bejelentette visszavonulását. Pedig abban az évben esélye volt az aranylabda elnyerésére is. 86-szor ölthette magára a magyar nemzeti válogatott mezét, utoljára, 1962. október 14-én, a Jugoszlávia elleni barátságos mérkőzésen.
Az FTC
2008-ban, 82 éves korában szimbolikusan, de szabályosan leigazolta. A
Nemzetközi Labdarúgás-történeti és statisztikai Szövetség által összeállított,
a XX. század, európai kapusainak listáján Grosics Gyulát az első tíz legjobb
kapus közé sorolták. Számos nemzetközi és hazai kitüntetésben részesült,
számára azonban a legrangosabb a 2011-ben elnyert, a Nemzet Sportolója cím
volt, melyet sportolói és edzői pályafutása megkoronázásának tekintett.
Borítókép: Budapest, 1962. május 8. Grosics Gyula kapus a chilei labdarúgó-világbajnokságra készülő válogatott edzésén a Népstadionban. Tulajdonos: MTVA Fotóarchívum. Készítette: Petrovits László. Azonosító:MTI-FOTO-833254
Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 291 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál