Az olasz filmipar tündöklő csillaga
95 éves Gina Lollobrigida, aki az 50-es, 60-as években robbant be a köztudatba, és bár népszerűsége megkopott, stílusa és nőiessége máig hat. Az örök díva a Magyar Televízióban is vendégeskedett.
Karakter
2022.07.04 | olvasási idő: kb. 4 perc
Egy olaszországi kis faluban látta meg a napvilágot, gyermekkorát festői szépségű tájakon töltötte, majd Rómába ment képzőművészetet tanulni, közben modellkedésből és kisebb operafilmes szerepekből kereste a kenyerét. Karrierjét az 1947-es Miss Itália szépségverseny indította el, ahol ugyan csak harmadik helyezést ért el, de felfigyelt rá a hollywoodi milliomos filmproducer, Howard Hughes, és meghívta magához Amerikába. Itt majdnem két évet töltött szakmailag eredménytelenül, a valódi karrier és siker azután várt rá, hogy visszatért Olaszországba.
Az olasz filmesek egymás után adták a kirívóan szép színésznőnek az egyre komolyabb és igényesebb szerepeket, végül a nemzetközi áttörést egy francia-olasz koprodukció hozta meg: az 1952-es Királylány a feleségem című kalandfilm, melyben Gérard Philipe partnereként játszott. A következő években számos világhírű filmben nyújtott kiemelkedő alakítást, például a Hűtlen asszonyokban, az Afrika kincsében, A római lányban, és a Világ legszebb asszonyában. Legutolsó igazán sikeres filmje az 1968-as Jó estét, Mrs. Campbell! volt, a 70-es években bejelentette visszavonulását az aktív filmezésből, és a hobbiból egyre inkább hivatássá váló fotózásnak szentelte minden idejét. Fotóriportjai közül kiemelkedő visszhangot kapott a kubai vezetővel, Fidel Castróval készített interjúja.
Több ízben is járt Magyarországon, első és legemlékezetesebb látogatásakor fellépett az 1972-es szilveszteri műsorban, melyre Vitray Tamás így emlékszik vissza:
„Ginának volt egy száma, amire táncolnia kellett. A próbákon Antal Imrével a díszlet szélén ácsorogtunk, a felvételen aztán teljesen váratlanul, egyszercsak odajött hozzánk és nyújtotta a karját. Imrének meg nekem is volt annyi rutinunk, hogy becsoszogtunk vele, ahogy tudtunk… Egyébként Lollobrigida Budapestre érkezésénél a szerencse is közrejátszott, hiszen a mániákusan fotózó világsztár egyébként nekünk megfizethetetlen lett volna. Gina azonban Olaszországban éppen kiadott egy saját képeiből készített albumot, és szerette volna, hogy a világon mindenütt megjelenjen. A televízióból aztán megkeresték a kiadóját, és megállapodtak, hogy nálunk is megjelenik az albuma, ha személyesen hajlandó bemutatni. Így sikerült, állítólag szinte ingyen idehozni és természetesen meg is mutathatta a könyvét a műsorban…”
Napjainkban visszavonultan él, római és monte carlói villái közt ingázva. Sokat jótékonykodik, 2013-ban árverésre bocsátotta ékszergyűjteményét, és az aukción befolyt 5 millió dollárral az őssejtterápiát támogatta. 1999-től az ENSZ jószolgálati nagykövete.
Jó egészséget és még sok boldog születésnapot kívánunk neki!
Borítókép: Gina Lollobrigida olasz filmszínésznő a Ferihegyi repülőtéren 1982. október 13-án. MTI Fotó: Friedmann Endre, Tulajdonos: MTI Zrt. Fotóarchívum, Azonosító: MTI-FOTO-888924
Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 315 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.
A magyar rendező, aki Belmondóval és Romy Schneiderrel is forgatott
Márai Sándor öccse volt, de saját jogon is maradandót alkotott. Radványi Géza Kossuth-díjas filmrendező Miss Hungáriát vette feleségül, és világszép színésznőkkel dolgozott.
Kis magyar postatörténet
Az üzenetek továbbításának igénye a kezdetektől jellemzi az emberiséget, módszerei az írásbeliséggel, majd a technikai fejlődéssel párhuzamosan bővültek és modernizálódtak. Hogyan jutottunk a jelzőtüzektől a magyar postaautóig? Megmutatjuk.
Erkel és a magyar opera ünnepe
A magyar nemzeti opera megteremtője és Himnuszunk szerzője 1810. november 7-én jött világra Gyulán, ez 2013 óta a magyar opera napja is. Ezen a napon nyílt újra felújítását követően a Magyar Állami Operaháznak a karmesterként, zongoristaként és pedagógusként is működő zeneszerző nevét viselő Erkel Színháza, Közép-Európa legnagyobb ültetett nézőtérű teátruma, ahol generációk szerethették meg az operák sokszínű világát.
A rádió magyar hangja
Egyedi hangja egybeforrt a Delta című műsorral és a Magyar Rádióval. Ma lenne 90 éves Bőzsöny Ferenc rádióbemondó.