A magyar kardvívás virtuóza

115 éve született legeredményesebb olimpiai kardvívónk, Gerevich Aladár.

Cikksorozat: Karakter

Ecseri Judit
2025.03.16
2 perc

Vívómester édesapja szerettette meg vele a sportágat, aki a heti 4-5 edzés és testerősítés mellett szigorúan felügyelte az étkezéseit is. Tehetségével korán kitűnt kortársai közül, így a világhírű Italo Santelli olasz vívómester vette a szárnyai alá a fiatalembert. A többórás tréningek hamar meghozták az eredményeket, Gerevich 18 évesen már magyar bajnoki címet szerzett kardcsapatban.

1952-ben a tatai edzőtárborban (MTI Fotó: Seidner Zoltán)

Utolérhetetlen teljesítményét tehetsége mellett állóképességének és szorgalmának is köszönhette. Kivételes képességeit mutatja, hogy a magyar bajnokságokon nemcsak „igazi” fegyvernemében, a kardvívásban tudott a dobogó tetejére állni, hanem tőrvívás és párbajtőrvívás szakágakban is.

1956-ban az olimpiai bajnok kardcsapat tagjaként (MTI Fotó)

7 olimpiai aranyérmével mindmáig legeredményesebb olimpiai bajnokunk, aki hat nyári olimpián vett részt 1932 és 1960 között. Első aranyát Los Angelesben 22 évesen, az utolsót 50 évesen Rómában nyerte, ahol ő mondta el az olimpiai csapat esküjét. Gerevich az egyetlen magyar sportoló, aki ugyanabban a versenyszámban hat egymást követő olimpián állhatott a dobogó tetejére. Ezzel az eredményével a nyári ötkarikás játékokon legeredményesebben szerepelt sportolók örökrangsorának listáján a 23. helyet foglalja el.

Kardvívó fiaival, Palival és Gyurival (MTI Fotó: Petrovits László)

A legendás sportember világ- és Európa-bajnokságokon 14 arannyal és 34 magyar bajnoki címmel is büszkélkedhetett. A versenyzéstől való visszavonulása után dolgozott bankban, könyvet írt, később pedig edzősködött. Tanítványai rajongtak érte, élete végéig türelemmel és szeretettel tanította az utánpótlást a kardforgatás tudományára.

Otthonában, a díjaival 1985-ben (MTI Fotó: Németh Ferenc)

Sportpályafutásának elismeréseként 1988-ban a NOB Érdemrendjével tüntették ki, 1990-ben pedig megkapta a nemzetközi Fair Play-díjat. Nevét viseli az élsportolók és segítőik támogatására létrehozott Gerevich Aladár Sportösztöndíj és a BOK Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, ahol szobrot is állítottak tiszteletére.

Borítókép: Vívóedzőként 1960-ban Készítette: Petrovits László, tulajdonos: MTI/MTVA

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 304 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.