Gencsy Sári 1929. augusztus 16-án látta meg a napvilágot a Hortobágyon. Debrecenben kezdte pályafutását először zongoristaként, majd énekesként. Mivel a ’40-es évek közepén kevés primadonna volt a városban, Rajz János rábeszélte, hogy menjen el a Csokonai Színházba énekelni. Fél évet töltött ott, majd a fővárosba költözött, hogy továbbtanuljon a Zeneakadémián, ahol énektanára Makay Mihály volt. Operaházi felvételije péntek 13-ra esett, és tizenharmadikként énekelt. Akkora sikert aratott, hogy azonnal szerződtették. 1949-ben lett az Operaház tagja, egy évre rá debütált Verdi Rigoletto című operájában, Gilda szerepében. Ekkoriban volt egy híres Traviata-beugrása is: olyan hirtelen vette át a szerepet, hogy partnerével is csak a színpadon találkozott. A legendás karmester, Fricsay Ferenc meg is kérdezte a szünetben: „Gyerekek, ez meg ki?” Az ország kedvence volt – ahogy Rajz János hívta.
Karrierje során koloratúrszoprán és szubrett szerepkörökben játszott, többek között a Don Giovanni Zerlináját, a Szöktetés a szerájból Blondéját, a Lakmé és a Lammermoori Lucia címszerepét, és generációk számára ő volt a János vitéz Iluskája. Rövidesen már külföldön is ismerték a nevét, és fellépésekre hívták. Gencsy Sári azonban nem csak a komolyzenében érezte otthon magát: nagyon szerette az operettet és a könnyűzenét is. 25 év után, 1975-ben búcsúzott el az Operától, mert már tanítani szeretett volna. A Színművészeti Főiskolán ajánlottak neki állást, ahol majdnem haláláig énektanárként tevékenykedett. Kevesen tudják róla, hogy énekesi pályája után Szabó István 1981-es, Oscar-díjas filmjében, a Mephistóban játszott egy kisebb prózai szerepet. 2008 áprilisában, 84 éves korában hunyt el.
Idézzék fel velünk az énekesnőt a Dallamról dallamra műsor Az ország kedvence – Találkozás Gencsy Sárival epizódjában: https://s.mtva.hu/Uc6e58g4
Nézzék meg képválogatásunkat a művésznőről!
A lapozhatóban látható képek:
- Norina szerepében, Donizetti Don Pasquale című vígoperájában (MTI Fotó: Várkonyi László)
- Mátray Ferenc oldalán a Cigánybáróban (MTI Fotó: Várkonyi László)
- A francia királykisasszony szerepében a János vitézben (MTI Fotó: Várkonyi László)
- Kövecses Béla és Gencsy Sári a Hoffmann meséi című Offenbach-operában (MTI Fotó: Horváth Tamás)
- Gencsy Sári és Járay József Giuseppe Verdi Rigoletto című operájának előadásán (MTI Fotó: Várkonyi László)
- A művésznő portréja 1973-ből (MTI Fotó: Járai Rudolf)
Borítókép: Gencsy Sári a Cigánybáró című daljátékban. Készítette: Várkonyi László. Tulajdonos: MTI/MTVA
Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 317 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.