A túlélés Paganinije

Skicc című rovatunkban a Nemzeti Archívum legkorábban létrejött gyűjteményi egysége, a Sajtóarchívum anyagait olvashatják sok-sok érdekességgel. Ezúttal a 25 éve elhunyt G. Dénes György – vagy ahogy mindenki ismerte: Zsüti – életére és műveire emlékezünk.

Cikksorozat: Skicc

2026.02.26
3 perc

Guttmann Dénes György néven született 1915. június 10-én Budapesten. Első dalszövegét 16 évesen írta, versei csakhamar megjelentek a Színházi Életben, 22 évesen pedig már operettszövegkönyveket alkotott. Életének színtere „a pesti Broadway”, vagyis a Nagymező utca környéke volt: az Andrássy úti Japán kávéházban barátjával, Rejtő Jenővel és más bohémekkel előszeretettel kártyázott, sakkozott. A kor ünnepelt dívájának, Karády Katalinnak több dalszöveget írt, ezek közül a leghíresebb a Hamvadó cigarettavég. A „Zsüti” becenevet is Karádytól kapta, ami a Guti becenév franciás kiejtése.

A dalszövegíró a Crazy For You munkálatai után (MTI Fotó: Tóth István)

A második világháború idején zsidó származása miatt bujkálni kényszerült, de elfogták és munkaszolgálatra vitték. Innen az anekdota szerint Ujszászy István, a hírszerzés parancsnoka – nem mellesleg Karády szeretője – mentette ki, azzal az ürüggyel, hogy ki kell hallgatnia egy kémperben. Amikor Zsüti mégis kikerült a frontra, a tisztek pedikűröse mellé szegődött, cipelte „főnöke” után a felszerelést, és asszisztált neki.

Karády Katalin otthonában zongorázik (MTI Fotó: Kovács Géza)

A háború után kiváló angol nyelvtudása révén oly tökéletesen magyarította a külföldi számokat, – legtöbbször Sinatra, Gershwin és Cole Porter dalait fordította – hogy többen eredeti, magyar daloknak vélték azokat. Igen termékeny szerző volt: a háborút követő három évben 46 dalát adták ki, ezek közül sokat Karády énekelt, amiért többen a művésznő házi szerzőjének tartották. Az ötvenes években mégis egy teljes évre betiltották, nem írhatott a saját nevén. Amikor a pesti szórakozóhelyek elnevezéseit magyarosították, nehogy „az imperializmus kihelyezett bástyái” legyenek, ő Gém Dénes Györgyre magyarított. Művésznévként keresztneveit használva Dénes Györgynek nevezte magát, ehhez később ragasztotta hozzá a G.-t, a Gém rövidítéseként. 

Jelenet Cole Porter Csókolj meg, Katám! című operettjéből (MTI Fotó: Fényes Tamás)

Mintegy félszáz zenés darab, köztük a Majd a papa, a Kisasszonyok a magasban, a Férjvadász és a Köztünk maradjon szövegkönyvét, illetve dalszövegeit írta, ő ültette át magyar nyelvre a My Fair Lady, A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak, a Hello, Dolly!, a West Side Story, a Chicago, a Hegedűs a háztetőn, és a Csókolj meg Katám verseit. A Vidám Színpad és a budapesti kabarék kedvelt szerzője volt. Számos verse – köztük a Csinibaba – filmzenék, táncdalok és sanzonok szövegeként több generáció kedvelt slágere lett. Dalait Sárosi Katalin, Záray Márta és Vámosi János is énekelték.

Záray Márta és Vámosi János táncdalokat adnak elő (MTI Fotó: Molnár Edit)

1966-ban a Más ez a szerelem című dala a Táncdalfesztivál első díját kapta, 1992-ben eMeRTon-díjban, 1994-ben pedig Huszka Jenő-díjban részesült. Megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét, a Magyar Köztársasági Elnök Aranyérmét, 2001-ben pedig a Fényes Szabolcs-díjat. Ugyancsak 2001-ben – de már halála után – tüntették ki Kossuth-díjjal a „lírai erejű, páratlan nyelvi leleménnyel megírt, egyedülálló slágerszövegeiért és fordításaiért, a „Zsüti-műfaj” megteremtéséért”.

G. Dénes György otthonában (MTI Fotó: Tóth István)

A túlélés Paganinijének is nevezett G. Dénes György „a pesti Broadway” felejthetetlen figurája volt, slampos, bohém alakját már életében legendák övezték. Ismerősei rengeteg sztorit terjesztettek róla, melyekből ma is könnyedség és derű sugárzik. Maga is nagy mesélő volt, bár egyes anekdotáinak igazságtartalmát már aligha lehetne kideríteni. 1998-ban jelent meg Benedek István Gábor Ez lett a vesztünk, mind a kettőnk veszte című regénye, Karády Katalin és Zsüti háborús történetének krónikája. A könyv nyomán készült Bacsó Péter Hamvadó cigarettavég című filmje, melynek Zsütiről mintázott főszereplőjét Rudolf Péter alakította.

Saárossy Kinga és Dimanopulu Afrodité A férjvadász című zenés vígjátékában (MTI Fotó: Komka Péter)

G. Dénes György 2001. február 26-án halt meg Budapesten. Nevének emlékét – mivel nagy gourmand és lovirajongó hírében állt – egy leves, továbbá egy lóversenyfutam is viseli.

A Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjének átvételekor (MTI Fotó: Czech Attila)

Kedves Olvasók, tekintsék meg a Ne kérdezd, ki voltam... - Karády Katalinra emlékezünk című portréfilmet, melyben G. Dénes György az ikonikus énekesnővel való barátságáról mesél: https://s.mtva.hu/L8w4ddN2

Borítókép: G. Dénes György otthonában, munka közben. Készítette: Tóth István. Tulajdonos: MTI Rt. Fotószerkesztőség

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 335 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.