Fischer Annie 110 éve született

SKICC című rovatunkban ezentúl a Nemzeti Archívum legrégebbi gyűjteményi egysége, a Sajtóarchívum anyagait olvashatják sok-sok érdekességgel. Ezúttal Fischer Annie zongoraművészt mutatjuk be.

Cikksorozat: Skicc

2024.07.05
4 perc

Száztíz éve, 1914. július 5-én született Budapesten a háromszoros Kossuth-díjas Fischer Annie, a múlt század egyik legnagyobb zongoraművésze, aki csaknem hét évtizeden át volt a magyar zenei előadóművészet meghatározó alakja. A zongora poétájának nevezett Fischer Annie csodagyerekként indult - szülei legnagyobb csodálkozására lejátszotta a szomszédban lakó zenetanár óráiról áthallatszó darabokat. Első nyilvános koncertjén nyolcévesen Beethoven C-dúr zongoraversenyét, 11 évesen már Zürichben Mozart és Schumann műveit adta elő. A Zeneakadémiára korengedménnyel vették fel, itt évfolyamtársa volt a nála két évvel idősebb Solti György zongoraművész és karmester, tanulmányait Székely Arnold, majd Dohnányi Ernő irányítása alatt folytatta. A neves zenekritikus, Tóth Aladár 1929-ben "kis zongorazseninek" nevezte, a következő évben, alig 16 évesen bekerült a Zenei Lexikonba.

Fischer Annie a zongoránál (MTI Fotó: Várkonyi László)

1933-ban nem kis viharok közepette legfiatalabb versenyzőként megnyerte az I. Nemzetközi Liszt-zongoraversenyt - tehetségét senki sem vitatta, a sajtó közvetve Dohnányi Ernőt támadta, aki a zsűri elnöke, egyben Fischer Annie tanára is volt. Ezután egymás után kapta a meghívásokat, keresett koncertzongorista lett Európa-szerte. 1937-ben férjhez ment a nála 16 évvel idősebb Tóth Aladárhoz, aki ezt követően már nem írt róla, de meghatározó szerepet játszott zenei fejlődésében. A házaspár a második világháború idején Svédországba emigrált, Fischer Annie 1946-ban Bach d-moll zongoraversenyével tért vissza a hazai közönség elé.

Zongoraestje a Zeneakadémián (MTI Fotó: Molnár Edit)

Magyarország "utazó zenei nagyköveteként" a legrangosabb fesztiválok vendége volt, a legnagyobb karmesterekkel lépett fel. Többször dolgozott együtt Otto Klempererrel, aki 1947-től 1950-ig - az akkor az Operaház igazgatói posztját betöltő Tóth Aladár meghívására - a budapesti Operaházban vezényelt, s akivel később Beethoven összes zongoraversenyét előadták a londoni Royal Festival Hallban.

Tóth Aladár és Aubrey Panke társaságában (MTI Fotó: Várkonyi László)

A művészházaspár szabadideje nagy részét Balatonaligán töltötte, a világ számos országában megfordult Fischer Annie azt nyilatkozta, a balatoni naplemente látványát nem cserélné el semmire. Bár nem szerette, ha gyakorlását hallgatták, nagy dicsőség volt, ha egy-egy helyi kisgyereknek megengedte, hogy új darab tanulásakor lapozzon neki. Nyaralójuk "szellemi központ" volt, megfordult itt Kodály Zoltán, Solti György, Végh Sándor hegedűművész és Elisabeth Schwarzkopf énekesnő is.

Férjével, Tóth Aladár zenetörténésszel (MTI Fotó: Molnár Edit)

Fischer Annie hét évtizeden át, szinte haláláig koncertezett, még nyolcvanévesen is fellépett Angliában és Japánban, utoljára 1994-ben Szolnokon, a Liszt Ferenc Kamarazenekarral játszott. Szívesen adott elő fiataloknak és vidéken is, mindegy volt számára, hogy kis teremben vagy elegáns koncertteremben hallgatják játékát. Ő volt az első művész Magyarországon, aki egyetlen fellépésén három versenyművet is bemutatott. Példaképe Bartók Béla volt, Szvjatoszlav Richterrel kölcsönösen nagyra becsülték egymást, egyik legjobb barátja a világtalan zongoraművész Ungár Imre volt. Hivatalosan soha nem tanított, de számos ifjú tehetség indulását segítette tanácsaival. A fiatalabb nemzedék tagjai közül a kezdetektől bátorította Vásáry Tamást, Frankl Pétert, Schiff Andrást, Failoni Donatellát, Prunyi Ilonát, Hauser Adrienne-t, Kocsis Zoltánt, Csoba Tündét és Varga Csillát (utóbbiak magánnövendékei voltak).

A Budapeti Filharmónia Társaság Zenekarának hangversenyén (MTI Fotó: Molnár Edit)

Egész életében keveset aludt, szívesen rádiózott és tévézett, szerette a keresztrejtvényeket és a kártyajátékot, és leginkább az orosz klasszikusokat olvasta. Szenvedélyes dohányos volt, visszaemlékezések szerint koncertjein már a taps alatt meg kellett a cigarettáját gyújtani a függönyök mögött, s amint lejött a színpadról, azonnal beleszippantott. Elegánsan, mégis szerényen öltözködött. Interjút ritkán adott, mert úgy gondolta, hogy játékával elmondja, amit akar.

Schiff András zongoraművésszel (MTI Fotó: Cser István)

Előadásaiban nagy szerepe volt az ösztönösségnek, kétszer sosem játszott el ugyanúgy egy darabot. Érzelmekben gazdag, külsőségektől mentes játéka, ha kellett simogatóan lágy, ha kellett acélosan kemény volt. Vásáry Tamás elmondása szerint a "karmesterek rémálma" volt, mert szabadon, szuverén módon játszott. Művészetét viszonylag kevés hanglemez őrzi, mert nem szerette a stúdiók zárt világát, saját felvételeivel ritkán volt elégedett. Egyaránt otthon volt a bécsi klasszikusok és a romantikusok világában. Bartók harmadik zongoraversenyét az ő interpretálásában ma is zsinórmértéknek tekintik.

Három alkalommal (1949, 1955, 1965) kapott Kossuth-díjat, 1952-ben kiváló művész címmel tüntették ki. 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetésben részesült, 1997-ben posztumusz Magyar Örökség címet kapott.

Szvjatoszlav Richterrel az Operaház öltözőjében (MTI Fotó: Cser István)

A Szvjatoszlav Richter által a "zongora nagyasszonyának" nevezett Fischer Annie 81 éves korában, 1995. április 10-én halt meg Budapesten, a legenda szerint Bach János passiójának hallgatása közben. Nevével 1998-ban ösztöndíjat alapítottak a fiatal zenei tehetségek számára, születésnapján Óbudán rendszeresen szerveznek emlékkoncertet. Születése centenáriumán a Zeneakadémián koncertsorozatot, korábban nem látható fotográfiákat és dokumentumokat is tartalmazó kiállítást rendeztek, a Magyar Posta alkalmi bélyeget bocsátott ki. 2014 óta az ő nevét viseli a XIII. kerületi zeneiskola, egykori Szent István parki lakóháza falán nevét emléktábla őrzi.

Portréja 1955-ben készült (MTI Fotó: Járai Rudolf)

2020-ben Secrets címmel korábban nem ismert felvételei jelentek meg két lemezen a Hungaroton gondozásában. A válogatás azokból a felvételekből készült, amelyek közül több stúdiófelvételen nem hallható tőle, s amelyeket Dévény Anna (1935-2017) gyógytornász, művészi torna szakedző rögzített magnetofonnal a hetvenes-nyolcvanas években Fischer Annie hangversenyein. 2022-ben ötlemezes DVD-albumot adtak ki a zongoraművész valamennyi magyarországi koncertfilmjével, két dokumentumfilm kíséretében.

Emlékezzünk együtt Fischer Annie zongoraművészre július 6-án az m3.hu online csatornán a Kincsestár című sorozat róla szóló epizódjával.

Borítókép: Balatoni nyaralójukban 1968-ban Készítette: Molnár Edit, tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 326 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.