Bereg vármegye tisztifőorvosának öntudatos bakfisleánya véletlenül figyelt fel Rákosi Szidi budapesti színiiskolájának újsághirdetésére, akinek rögvest meg is írta, hogy előbb-utóbb érkezik majd és ő lesz a legnagyobb sztár. Pontosan így történt: nem csupán a zenés színpad konvenciókat elsöprő, temperamentumos egyénisége, de a huszadik század első felének leghíresebb női közszereplője lett a nem különösebben szép és nem is annyira jó hangú, ám annál ambiciózusabb, érdekesebb és érzékibb teremtés. Szuverenitása és szenvedélyessége Ady Endrét, Bródy Sándort és Németh Lászlót is elbűvölte. Ady az élet tündérének nevezte és verseket, hírlapi tárcákat is írt róla. Pályája 1900-ban indult Szidi mama támogatásával, aki egy ideig el is szállásolta otthonában az ifjú tehetséget, aki Pozsony után a pesti Magyar Színházban, Népszínházban, Király Színházban és Vígszínházban is sikert sikerre halmozott. Az „isteni Zsazsa” – aki senkihez sem akart hasonlítani – az operett legnagyobb csillagává emelkedett; táncával, humorával, felszabadult és intenzív színpadi jelenlétével teljesen új színt hozva a századelő népszerű műfajába. „Csupa-színésznő” volt, ahogyan Feleki Kamill – aki fiatalon játszhatott vele – jellemezte: „csupa gyengédség, csupa erőszak, csupa finomság és csupa gőg, csupa szeretet és csupa kihívás, csupa mértéktartás és csupa zabolátlanság”. Végletessége és provokatív stílusa senkit sem hagyott hidegen.
Kisugárzásával a színpadon és az életben is „fogva tartotta” közönségét, tudatosan formálva saját mítoszát. Minden lap róla írt, és ha a figyelem kicsit lanyhult iránta, ő maga gondoskodott róla, hogy ismét az érdeklődés középpontjába kerüljön. Egy szokatlanul vörös rúzs, egy élénkkék szemfesték, ruhájának „véletlenül” elpattanó vállpántja, jól látható térdek a merészen kivillanó bokák korában mind építették imázsát. Népszerűségét mutatja, hogy nem csupán fényképes levelezőlapjait lehetett a trafikokban több tízezres példányszámban kapni, de a nevét viselte cipőpaszta és sósborszesz, és még a vendéglátóipar első sorozatgyártott számolócédula-tömbjeire is az ő fotóját nyomták. Színdarabot írt, jelmezt tervezett, a Színházi Élet című magazin 1924-es közönségszavazásán pedig a 7. legismertebb élő magyarnak választották meg. A bulvársajtó minden lépéséről beszámolt, és ő maga is vezetett „csacska rovatot” a lapokban, igazi korabeli influenszer volt. „Én vagyok a Fedák Sári szobalánya” címmel még cselédnótát is írt róla Heltai Jenő, amely Kálmán Imre zenéjével annyira megtetszett neki, hogy a következő színházi revüben tacskó kutyája kíséretében saját szobalányaként adta azt elő, majd 1911-ben hanglemezre is rögzítette. Ahogyan sikerei, botrányai is a széles nyilvánosság előtt zajlottak. Zengett a sajtó romlásba vitt színigazgatóról, idegszanatóriumba vonuló szerelmes grófi vőlegényről és persze a „héja-nász”-ról Molnár Ferenccel, akitől csak harmincezer dollár fejében volt hajlandó elválni.
Fedák Sári a sztárgázsit is gátlástalanul határozott fellépéssel harcolta ki magának. Hat nyelven beszélt, így Bécsben, Berlinben, Párizsban, Londonban és a tengerentúlon is sikereket aratott, ám mindig hazatért. Németül 4 hét alatt tanult meg a legendás Max Reinhardt kedvéért. A szegedi Tisza-parton véletlenül ismerkedett meg egy zenei babérokra áhítozó joghallgatóval, bizonyos Huszka Jenővel. A zeneszerző Bob herceg című operettjének címszerepében bújt később először férfiruhába, hatalmas sikerrel. A bevételből szülei régóta üresen álló beregszászi telkére nyaralót építtet, ő maga pedig a zalai Tótszerdahelyen lesz egy ideig egy 40 fős személyzettel rendelkező 12 szobás kúria és 350 holdas terület földbirtokosnője, akit közvetlensége miatt a helyiek nagyon kedvelnek, a pesti lapok pedig az „agrárius primadonna” címkét aggatják rá.
A legzajosabb siker 1904-ben ismét nadrágszerepben éri. Egy középiskolai matematikatanár, Kacsóh Pongrác ugyanis János vitéz címmel ír daljátékot a Király Színháznak Heltai Jenő dalszövegére. Bár Fedák először nem hajlandó Huszka Jenőn kívül más komponistával dolgozni, végül meggyőzik, és több mint 600 előadáson lesz legendás Kukorica Jancsi az Újházi Edétől ajándékba kapott ikonikus árvalányhajas kalapjában.
Természetesen a magyar filmgyártás kezdeténél is ott volt Fedák Sári, aki A táncz című 1901-es, első hazai játékfilmben japán facipős táncot lejtett. A jelenetet már az 1900-as párizsi világkiállításon is vele rögzítették filmre. A saját ötletéből készült és vagyonából finanszírozott Iza néni című mozi elveszett; néhány némafilmben, valamint a Mámi és a Hazafelé című hangosfilmekben azonban máig megnézhetjük.
Fedák Sárinak „régi mániája” volt „végighajtani a Stefánián” saját maga által hajtott lovasfogatú hintajával, melyből egy-egy őrült éjszakán előadás után a rajongói kifogták a lovakat, hogy a színházi szokásnak megfelelően maguk húzzák azt hazáig. A romantikus gesztus akkor ért véget, amikor Zsazsa a fővárosban elsők közt vásárolt automobilt az 1905-ben megrendezett második budapesti automobil-kiállításon. A Mercedes-vétel – melyről a lapok is beszámoltak – hatalmas reklámnak számított az éledező korabeli autópiacon, az pedig ritkaságnak, hogy a járművet a művésznő személyesen vezette, jogosítványt szerzett. Az 1920-as években hatalmas vászontetős Cadillecje volt, melyet kolléganője, az autóversenyeket is nyerő Somogyi Nusi segítségével választott. Az autónak külön garázst is építettek a Budai Színkör udvarán, ahol tulajdonosa vendégszerepelt, aki egyszer a budavári alagút kellős közepén kapott defektet, így gyalogosan folytatta útját a Horváth-kerten át a színházba. Később fürge túraautójával egész Európát bejárta: 1928-ban Loire menti francia kirándulást tett, 1929-ben pedig svájci-olasz körutat. Több mint 900 kilométert vezetve járt a francia Riviérán, a Duna Fekete-erdei forrásánál és Angliában is.
Míg Fedák a színi világban is történelmet írt, személyes sorsa is szorosan összefonódott a történelemmel. Az első világháborúban a Pálffy (ma Bem) téri házával szemközti, hadikórházzá átalakított, lepusztult Radetzky-laktanyába – ahol ápolónőként is segédkezett – saját költségén vezettette be a gázt és az áramot, rendezett be műtőt, vásárolt röntgengépet, míg hétvégente a lábadozó katonáknak énekelt. A második világháborúban a Tábori Színház frontelőadásain szerepelt. Később többször megfordult vele a világ, meghurcolták és be is börtönözték, majd hűséges komornája, Kerék Margit kíséretében (aki balsorsában fizetség nélkül is segítette) Nyáregyházára vonult vissza, szövéssel és az 1920-as évek végén publikált emlékiratainak kiegészítésével foglalatoskodott. Az egykor legjobban fizetett, most szűkölködő színésznőt helyi barátai mellett olyan művészek is támogatták, mint Oláh Gusztáv, az Operaház legendás rendező-díszlettervezője, de küldött neki befőttet Pethes Sándor, süteményt Németh Marika, saját termésű őszibarackot Somogyi Nusi, bort pedig Makláry Zoltán. Bár Szendrő József A nagymama címszerepére, Tóth Aladár operaigazgató pedig a János vitéz 50. jubileumi ünnepségére hívta, ezeken már nem vett részt. Hirtelen halála előtti utolsó, 1954-es szilveszterére Oláh Gusztáv három jeles művésznő, Kiss Manyi, Dajka Margit és Osváth Júlia kíséretében és finomságokkal (töltött káposztával, malacsülttel, süteményekkel) felpakolva érkezett. Életrajzírója, Vörös Tibor így idézte fel a megrendítő estét: „Éjfél előtt fél órával Zsazsa visszavonult a szőnyeggel elválasztott vendégszobába. Éjfél előtt pár perccel megjelent, fején Erzsébet királyné hajviseletét utánzó sötétszőke parókában, sudár alakján csupa csipke, aranybrokát és lila bársony ruhaköltemény. Ismét megcsodálhattuk bámulatos fiatalosságát, hófehér, márványsima vállait. Éjfélkor elmondta a Szózatot, úgy, ahogyan egykor Jászai Maritól hallotta. Egyszerűen és halkan, mintha imádkozna. Ez volt az utolsó színészi alakítása.” Színésztársak közadakozásából temették el. A szertartás megszervezésében Oláhnak Mészáros Ági, Latabár Kálmán és Medgyaszay Vilma (János vitéz első Iluskája) segített, aki árvalányhajas gyöngyvirágkoszorút tett sírjára, amelynél Fedák kedvenc partnere, Rózsahegyi Kálmán beszélt és Mezei Mária imádkozott.
Fedák Sári mélységekkel és magasságokkal teli, végletes és olykor ellentmondásos élete mai szemmel is izgalmas és eredeti, így még mindig irányul rá az élete során olyannyira vágyott figyelemből. Alakját számos könyv, kiállítás és előadás kelti életre; színház, utca és még gesztenyetorta is viseli a nevét, melynek receptje kolléganője, a szakácskönyvet is jegyző Vízváry Mariska jóvoltából maradt fenn.
Szabadidejében szívesen kártyázott. Az, hogy a hungarikumnak számító kártyajátékban, az ultiban a „fedáksári” bemondás találóan a legmagasabb (hatvannégyszeres értékű) kontrázási fokozatot jelenti, sokat elmond legendájáról.
Borítókép: Fedák Sári Kolodko Mihály által készített, 2018. október 26-án felavatott szobra szülővárosában, Beregszászon. Készítette: Nemes János. Tulajdonos: MTI/MTVA
Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 289 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.