Faludy hosszú élete bővelkedett fordulatokban, egzotikus utazásokban, olykor szó szerint pokoli kalandokban, szép nőkben és szerelemben. Leimdörfer György Bernát József néven született Budapesten, jómódú értelmiségi családban, 1910. szeptember 22-én. Elemista kora óta írónak készült, más pálya soha nem érdekelte – jóllehet vegyész édesapja őt is erre a pályára szánta. Középiskolai tanulmányait a budapesti Evangélikus Főgimnáziumban végezte, majd a bécsi, a berlini, a párizsi és a grazi egyetemen tanult; kiválóan beszélt németül és franciául.
1934-től a liberális Magyar Hírlapban jelentek meg Heine- és Villon-fordításai, illetve -átköltései. 1937-ben a Villon-balladákat szerette volna kötetben is megjelentetni, de szabadszájúságuk miatt egyetlen kiadó sem vállalta a kockázatot. Ekkor kölcsönökből, saját gondozásban adta ki munkáját, amelyet a közönség szinte pillanatok alatt szétkapkodott, ám a szakmabéliek „a jó ízlés és az irodalmi tisztesség nevében” ostorozták a szerzőt. Egy évvel később látott napvilágot első önálló verseskötete A pompeji strázsán címmel. A függetlenségét és szellemi integritását mindvégig szigorúan őrző költő ekkortájt a Szép Szó köréhez csatlakozott, elsősorban a József Attilához fűződő barátsága révén.
Felismerve a fasizálódó ország fenyegetését, az Anschluss után, 1938-ban Franciaországba emigrált. Megérzése tragikus módon helyesnek bizonyult: itthon maradt húgát a nyilasok később a Dunába lőtték. Amikor a német csapatok megszállták Franciaországot, Faludy Marokkóba menekült, majd áthajózott az Egyesült Államokba. 1942 és 1945 között az amerikai hadseregben szolgált, ahonnan káplárként szerelt le. A második világháború után hazatért, mivel magyar költőként csak anyanyelvi közegben tudta elképzelni az életét; itthon a Népszava kulturális rovatának munkatársa lett.
1950 júniusában koholt vádak alapján letartóztatták; kémkedéssel és összeesküvéssel vádolták meg. Három évet töltött a recski kényszermunkatáborban, ahol rabtársaival „szabadegyetemet” szervezve próbáltak ellenállni a mindennapos veréseknek és megaláztatásoknak. Papír és ceruza híján fejben fogalmazta meg verseit, amelyeket rabtársaival is megtanultatott. Ezek a költemények később kötetben is napvilágot láttak: a Börtönversek 1950–1953 című gyűjtemény először Münchenben jelent meg, 1983-ban. Szabadulása után műfordításaiból élt, de az 1956-os forradalom leverését követően másodszor is az emigrációt választotta. Londonban telepedett le, az Irodalmi Újság főszerkesztője lett, és Pokolbéli víg napjaim címmel megírta önéletrajzi regényét. A mű Nyugaton nagy sikert aratott, ám magyarul – kezdetben – csak szamizdatban terjedhetett, hivatalosan először 1987-ben adták ki itthon.
Élt Firenzében és Máltán is, majd 1967-ben Torontóban telepedett le. Több kanadai és amerikai egyetemen oktatott, miközben az Ötágú Síp, valamint a chicagói Szivárvány című irodalmi folyóiratot szerkesztette. Összegyűjtött versei 1980-ban, New Yorkban jelentek meg. Az 1989-es rendszerváltást követően végleg visszatelepült Magyarországra.
2006. szeptember 1-jén bekövetkezett haláláig több új kötete is megjelent. A Pokolbéli víg napjaim folytatásaként 2000-ben publikálta a Pokolbeli napjaim után című művét, amely a forradalomról, a menekülésről és a hontalanság első éveiről mesél. A trilógia záródarabja, a halála évében megjelent A Pokol tornácán Angliába, Máltára, Kanadába, az Egyesült Államokba, Marokkóba, Horvátországba, Erdélybe, s végül újra Magyarországra röpíti az olvasót. A költő a tőle megszokott személyességgel nyújt bepillantást egy negyed évszázad eseményeibe, kalandjaiba, derűs és borús pillanataiba egyaránt.
Faludy költészetének alapvető sajátossága a prózáját is jellemző szerepjátszás és a lebilincselő előadásmód. Leggyakoribb témái a diktatúrákkal szembeni dac és ellenállás, a szülőföld és a civilizáció féltése, valamint a szerelem. Kiváló formaművész volt, a szonett és a ballada mestere; hangja hol ironikus-könnyed, hol kesernyés – pontosan úgy, ahogy azt a téma megkívánja.
Munkásságát számos rangos kitüntetéssel is elismerték: 1991-ben megkapta a Magyar Köztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendjét, 1993-ban a Soros Alapítvány Életműdíját, valamint átvehette a Nagy Imre-emlékplakettet és a Budapest Főváros Díszpolgára címet. Írói és költői életművéért 1994-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, amelyet 1998-ban a Pulitzer-emlékdíj, 2000-ben az Aranytoll, 2002-ben pedig a Gundel Művészeti Díj követett. Ugyancsak 1998-ban alapító tagja lett a Digitális Irodalmi Akadémiának. A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjének polgári tagozatát már csak halála után, 2006-ban adományozták neki posztumusz.
Magánélete szintén rendkívül kalandos és sokszínű volt: többször nősült, és nyíltan vállalta a titkárához, Eric Johnson kanadai táncoshoz fűződő több évtizedes kapcsolatát is. Második, Szegő Zsuzsa újságíróval kötött házasságából született a fia, Andrew Faludy, aki a 2002-ben megjelent, Apámat nem láttátok? című könyvében fanyar humorral meséli el nem mindennapi gyermekkorát. Az idős költőfejedelem – nem kis megbotránkozást keltve – 2002-ben, 92 éves korában feleségül vette az akkor 26 esztendős költőnőt, Kovács Fannyt. Az özvegy később, 2007-ben Faludy fehéren-feketén címmel válogatáskötetet is publikált a költő beszélgetéseiből és interjúiból.
2006-ban Torontóban felavatták a nevét viselő teret: a George Faludy Place közepén álló szobortalapzaton a költő profilját ábrázoló dombormű őrzi az emlékét. 2008-ban Budapesten, a Szent István körúti egykori lakóházán, 2013-ban pedig a VII. kerületi Damjanich utcában lévő szülőházán avattak emléktáblát a tiszteletére.
A Csongrádon 1970-ben alapított Irodalmi Műhely 2010 óta viseli Faludy György nevét. A költő maga is tagja volt az alkotókörnek a műhelyvezető Góg János Juhász Gyula-díjas költő atyai jó barátjaként, akivel számos sikeres író-olvasó találkozót tartott szerte az országban. Az irodalmi közösség mottójává névadója egyik legszebb gondolata vált: „a kultúra az egyetlen, ami megmarad belőlünk”.
Kedves Olvasók, tekintsék meg a Portré/k/ – Zámbó Kornél festőművész és Faludy György író, költő című műsort szeptember 1-jén délután az m3.hu-n!
A Nemzeti Archívum legkorábban létrejött gyűjteményi egysége, a Sajtóarchívum anyagait, amelynek segítségével a fenti írás is készült, itt olvashatják.
Borítókép: Könyvnapi dedikálás a budapesti Liszt Ferenc téren (MTI Fotó)
Kedves Olvasók, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 347 ezer fénykép közül válogathatnak. Ha cikkünk felkeltette érdeklődésüket, ide kattintva számos további érdekes felvételt találnak. Jó böngészést kívánunk!