A nagy Caruso kis sikere Budapesten

Enrico Caruso olasz származású operaénekes, akit maga Puccini ajánlott a Bohémélet Rodolfojának szerepére, és akinek életéről Hollywoodban film is készült, népszerűségét elsősorban lemezfelvételeinek köszönhette. Bár ma már mindennapos, hogy a nagy művészek albumokat adnak ki, az 1900-as évek elején sokan úgy vélték az énekes környezetében, hogy kár volna efféle játékszerekre pazarolnia értékes hangját. A felvételek végül akkora sikert arattak, hogy a New York-i Metropolitan szerződtette a művészt, aki az évadszünetekben többnyire európai helyszíneken lépett fel, így jutva el Budapestre is.

Nem csoda hát, hogy az addigra több kontinensen is híres Caruso budapesti fellépését hatalmas várakozás előzte meg. A jegyek a szokásos ár többszöröséért keltek el, így a műértő közönség javarészt kiszorult a nézőtérről. Ez lehetett az egyik oka, hogy az opera kezdetén a szerző instrukcióit tökéletesen betartó művész Radames románcának előadását a közönség csalódottan fogadta, meg sem tapsolta. Az ária utolsó kitartott b-jét ugyanis rendkívül nehéz Verdi utasításai szerint nagyon halkan énekelni, így a tenorok többsége inkább ráerősítve fejezi be a dalt. Az ehhez szokott közönség és a kritikusok egy része is úgy értékelte Caruso szokatlan áriabefejezését, hogy a művész „indiszponált” lehetett.

A taps hiánya magát a művészt is nagyon meglepte és elkeserítette, ennek ellenére változatlan alázattal folytatta az előadást. Radames szerepe ugyanis nem a leghálásabb tenorszerepek közül való: a címszereplő énekesnek gyakran kell háttérbe húzódnia más szólamok javára. Így a közönség többször éltette zajosan az egyébként valóban kiváló magyar énekeseket a világsztár rovására. Sem a hallgatóság, sem a kritikusok egy része nem volt képes felismerni Caruso előadásának nagyságát, amely nem dinamikájával, hanem éppen finomságaival hatott.

A sikertelenség további okaként a váratlan partnercserét említik a későbbi cikkek. A próbán ugyanis a tenor Vasquez de Molina grófnéval gyakorolt, aki az előadás napján rekedtségre hivatkozva visszalépett. Így Carusónak egy olyan szopránnal – Ney Herminnel - kellett fellépnie, akit addig még sohasem látott. Párosuk, - ahogy a korabeli cikkek egy részéből kiderül - mégis hibátlanul teljesített, és végül a sztártenor is elnyerte közönsége elismerését a harmadik felvonás Nílus-parti jelenetét követően. A másnapi sajtó mégis mérsékelt sikerről cikkezett. Így lehetséges, hogy több mint száz évvel később is bukásként él a köztudatban a tenorlegenda nagyszerű produkciója.

Borítókép: A Magyar Állami Operaház egyik termének mennyezete, MTI Fotó, Készítette: Jászai Csaba Tulajdonos: Jászai Csaba Azonosító: MTI-FOTO-BJASZ20220412023

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 319 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.