Angyalok, színészek, szerepek

Drahota Andrea szerint túlzásba vitték vele a jót az angyalok, amikor a színi pályára terelték, hiszen a szakmai sikereken túl párját is színművész kollégája személyében találta meg.

Cikksorozat: Kultúrsnack

Koltai Bojtor
2026.07.15
2 perc

„Jó, akkor mész a Kultúrosztályra a színjátszókhoz.”

Ezzel a furcsán kurta mondattal indult a Jászai Mari-díjas színésznő karrierje, aki még közgázos hallgatóként, kötelező társadalmi munka keretében került az egyetemi színjátszókörhöz. Eleinte súgóként segítette a diáktársulatot, és nem is voltak további ambíciói: lelkesen főzte a kávékat Vadász Gyulának, az Egyetemi Színpad rendezőjének. Gyerekként is csak nagy titokban ábrándozott a színészetről a szüleitől kapott Színészek, szerepek című kötetet lapozgatva, de elképzelhetetlennek tartotta, hogy bármikor is a színpadra merjen állni. 

A Sodrásban című film forgatásán (MTI Fotó: Bojár Sándor)

Az világot jelentő deszkákra lépéshez végül különös véletlen segítette hozzá: egy fontos előadás előtt a darab női főszereplője váratlanul megbetegedett. 

A szorult helyzetben a rendező a visszahúzódó ceglédi lányt kérte meg, ugorjon be, mondván: úgyis kívülről fújja a szöveget.

„Életem első angyala Vadász Gyuszi volt” – nyilatkozott később a sorsfordító pillanatról a színésznő.

A Színművészeti Főiskola hallgatójaként (MTI Fotó: Keleti Éva)

Vadász unszolta a fiatal tehetséget, hogy jelentkezzen Színművészeti Főiskolára, majd ő írta meg és adta postára a felvételi kérelmét is. A súgóból lett színészpalánta a sikeres felvételit követően Szinetár Miklós osztályába került, és már másodévben főszerepet kapott Gaál István Sodrásban című filmjében. A forgatáson ismerkedett meg jóképű kollégájával, akivel egy év múlva össze is házasodtak, és az elkövetkező 40 esztendőben elválaszthatatlanok voltak.

Férjével, Kozák Andrással (MTI Fotó: Keleti Éva)

Ő volt Kozák András, a színésznő örök őrangyala, aki nemcsak a magánéletben, de a pályán is hű társává vált. Diploma után együtt szerződtek Szolnokra, majd a Tháliához, és szerepeiket is közösen gondolkodva építették fel. Együtt és külön-külön is megszámlálhatatlanul sok mozi- és tévéfilmben szerepeltek. Drahota Andrea olyan rendezők alkotásaiban nyújtott emblematikus alakításokat, mint Jancsó Miklós vagy Huszárik Zoltán, sőt még az NDK-s indiánfilmek sztárjával, Gojko Mitić-csel is forgatott, mégis egy színházi komédia, A bolond Ásvayné címszerepe lett a kedvence.

Esztergályos Cecíliával és Kozák Andrással az Elveszett paradicsom előadásán (MTI Fotó: Benkő Imre)

Imádott férje 2005-ös elvesztését követően hosszú évekre felhagyott a színjátszással, visszavonult közösen felépített gyermelyi házukba, és csak tavaly év végén, régi barátnője, Esztergályos Cecília biztatására tért vissza a színpadra az Újszínház Krémes keringő című darabjában. Talán ismét angyali beavatkozás történt?

„Andris most talán büszke lenne rám, hogy újra színésznő leszek” 

– nyilatkozta Drahota Andrea a darab premierje előtt. A művésznő ma ünnepli 85. születésnapját. Isten éltesse!

A Hogy volt?! című tévéműsorban (MTI Fotó: Zih Zsolt)

Kedves Olvasók, nézzék meg ma este az m3.hu-n a Valaki a sötétből című bűnügyi drámát Drahota Andreával és Kozák Andrással a főszerepben!

Borítókép: Az arc című film forgatásán (MTI Fotó: Friedmann Endre)

Kedves Olvasók, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 343 ezer fénykép közül válogathatnak. Ha cikkünk felkeltette érdeklődésüket, ide kattintva számos további érdekes felvételt találnak. Jó böngészést kívánunk!