A kedvenc bagolydoktorunkról szóló háromévados animációsfilm-sorozatot először 1975 januárjában sugározta a Magyar Televízió. Az első két évadot Ternovszky Béla és Nepp József rendezte, a harmadik évad csak tíz évvel később készült el. Nepp azonban nemcsak a rendezésben, hanem az írásban is részt vett, ő alkotta meg például a doktor karakterét, és Romhányi Józsefet kérték fel a dialógusok írására. A híres „rímhányó” Romhányi a magyar nyelv mestereként rímekkel tűzdelte tele a Nepp által vázlatosan megírt szöveget, frappáns nyelvi játékaival egyedi stílust kölcsönözve a sorozatnak.
Az MTV megrendelésére készült széria kezdeti ötlete szerint Bubó nem orvos, hanem bölcs tanító vagy pszichológus lett volna, azonban a forgatókönyvírók úgy gondolták, az orvos karaktere szórakoztatóbb helyzeteket teremthetne. A Kérem a következőt! ikonikus figurája állítólag Nepp József kedvenc gyerekorvosára hasonlít, akit a bagoly karakterével asszociált. A Bubó név a nagy fülesbagoly latin neve, a Bubo bubo nyomán született meg, ami a bagoly doktorrá avatásán is elhangzik. A sorozatban a karakter hangját a Magyar népmesék híres narrátora, Szabó Gyula kölcsönözte.
A közkedvelt bagolydoktort azonban nemcsak a páciensek fizikai állapota foglalkoztatja, hanem meggyőződése, hogy minden betegség hátterében lelki eredetű probléma áll. Diagnózisa általában mégis alaposan mellétrafál, amit maga a doktor úr is beismer. „Ha a diagnózisod téves, téveszd össze hozzá a gyógyszereidet is!” – hangzik el egyik epizódzáró bölcs mondásában. Rendelőjét egy tölgyfa belsejében rendezi be, ahol Ursula nővér, a melegszívű barnamedve nélkülözhetetlen asszisztensnője és jobbkeze a gyógyításban.
A nővér nevét is játékosan választották: az Orsolya keresztnév latin megfelelője, jelentése mackó. Ursula, akit szintén Nepp álmodott meg, gyöngéd érzéseket táplál a doktor iránt, aki azonban meggyőződéses agglegény. Nem kevésbé szellemes Sólyom csőrmester neve, aki az Erdőrségnél dolgozik, és Bubó osztálytársa volt általános iskolában. Csőrmestert munkájában semmi sem állíthatja meg, a törvény szigorú erejével csap le mindenkire, aki kicsit is gyanús.
A szereplők nem csupán állatok, hanem emberi tulajdonságokat és típusokat megjelenítő karakterek. A gyermeksorozat mögöttes mondanivalója felnőtteknek szól, hiszen társadalomkritikai kérdések is megjelennek benne, így egyszerre szórakoztat és tanít. A magyar klasszikus nemzetközi sikereket is elért: a német és a lengyel televízióban is bemutatták, bár a szöveg utánozhatatlan magyar szójátékait nehezen tudták lefordítani. A szövegíró Romhányi, akinek a nevéhez olyan munkák fűződnek, mint a Mézga család forgatókönyve, majdhogynem szórakozásnak élte meg a közös munkát Nepp Józseffel, és szellemes szövegei nagyban hozzájárultak a sorozat máig tartó sikeréhez.
Az 50 éves sorozat alkotóinak portéit a lapozható galériában nézhetik meg:
- Nepp József rajzfilmrendező (MTI Fotó: Maár Mariann)
- Ternovszky Béla rajzfilmrendező (MTI Fotó: Zih Zsolt)
- Romhányi József író (MTI Fotó: Horváth Tamás)
+1 érdekesség: Az M2 Gyerekcsatorna műsorán ma is szerepel a népszerű sorozat, így a gyerekek is megismerhetik a vidám történeteket és nagy igazságokat rejtő erdei világot, ami generációkat köt össze, és ahol nélkülözhetetlen a humor.
A Nemzeti Archívumban is megnézhetik a Kérem a következőt! epizódjait, itt:
- évad: https://s.mtva.hu/gnk2GVX9
- évad: https://s.mtva.hu/L5GDRF2m
- évad: https://s.mtva.hu/lgPu07DB
Borítókép: Dr. Bubó a Kérem a következőt! 2. évadában. Tulajdonos: MTVA
Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 303 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.