„Gyere, kislány, gyere!”

Magyarország első lánybandája, a Beatrice alapítóját, Csuka Mónikát köszöntjük születésnapja alkalmából.

Cikksorozat: Karakter

2022.11.29
2 perc

A Máté Péter-díjas magyar énekesnő Zalaegerszegen született 1952. november 29-én, és már négyéves korától életének meghatározó része a zene. 1969-ben mindössze 17 évesen alakította meg Magyarország első női beatzenekarát, a Beatricét, melynek húga, Csuka Mária is tagja lett. Az együttes kezdetben feldolgozásokat játszott. Egy évvel később húgával a Magyar Televízió „Halló fiúk, halló lányok” című pályázatán Adamis Anna szövegére komponált zenéjük lett a nyertes, és Komár László előadásában kislemezen is megjelent. 

Karácsonyi ünnepségen 1981-ben (MTI Fotó: Manek Attila)

Eközben a Beatrice próbahelyiségre és fellépési lehetőségre lelt a telefongyárban, ám ennek fejében legalább az egyik tagnak el kellett helyezkednie a vállalatnál. Az együttes vezetőjeként Csuka Mónika vállalta magára a feladatot, és a számlázási osztályon dolgozott részmunkaidőben. Ekkor ismerkedett meg későbbi férjével, Nagy Feróval, aki a zenekar tagja lett. Ezután az együttes teljes átalakuláson ment át, a női tagok – Csuka Mónika kivételével – kiváltak, és új formációt hoztak létre, a helyükre pedig férfi tagok érkeztek. 

Az énekesnő az 1980-as években (MTI Fotó: Vitályos József)

A Beatrice máig egyik legismertebb slágere az 1977-es Gyere, kislány, gyere című dal, amelynek zenéjét Csuka Mónika, szövegét pedig Nagy Feró írta. A hetvenes évek végére a Beatrice feloszlott, és a zenészpáros házassága is zátonyra futott. Ezután az énekesnő szólókarrierbe kezdett, és számos neves zenésszel lépett színpadra az elkövetkezendő években. 1990-es Szédülj el! című albuma aranylemez lett, majd egy évvel később megalapította énekiskoláját. Az énekes-dalszerző televíziós műsorvezetőként is kipróbálhatta magát, és máig sikerrel vezeti iskoláját. 

Borítókép: Csuka Mónika énekes-dalszerző MTI Fotó, Készítette: Zih Zsolt Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum Azonosító: MTI-FOTO-408470

Kedves Olvasó! Folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 321 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.