1960 júliusában egy kedves fiatal lány érkezett Kelet-Afrikába, hogy tanulmányozza a csimpánzokat. Jane Goodall gyerekkora óta szerette és tisztelte az angol vidéki kertek élővilágát: a rovarokat, madarakat és sünöket szívesen látta otthona körül, emberszabásúakkal azonban legfeljebb a Londoni Állatkertben találkozott. Ezért is gondolták sokan őrültségnek, hogy a híres antropológus, Louis Leakey egy felkészületlen lányt dob mélyvízbe, ráadásul olyan terepen, amely fizikailag is kihívást jelent.
A tanzániai Gombe-patak vidéke első látásra lenyűgözte Jane-t: kezdettől fogva jó kapcsolatot alakított ki a helyiekkel, a csimpánzokat pedig nagy érdeklődéssel figyelte, ügyelve arra, hogy ne lépje túl az állatok bizalmatlansága által húzott határokat. Beérte azzal, ha távolról jegyzetelhette napi tevékenységeiket.
A csimpánzok hamar hozzászoktak a jelenlétéhez, így Jane olyan értékes adatokhoz jutott, amelyek alapjaiban változtatták meg azt, amit a tudomány addig az emberszabású majmokról gondolt.
Legfontosabb felfedezése a csimpánzok eszközhasználatára vonatkozott:
kiderült, hogy ezek az intelligens emberszabásúak nemcsak képesek céljaik elérése érdekében eszközzé alakítani különböző tárgyakat (faágakat, köveket, leveleket), hanem ezt a tudást kölykeiknek is továbbadják.
Erre a folyamatra a tudomány akkori állása szerint egyedül az ember volt képes, így Goodall publikációit eleinte szkeptikusan fogadták. Nem sokat segített az ügyön, hogy a közvetlen, mosolygós lány el is nevezte vizsgálata alanyait: minden egyes majomnak saját neve volt, például David, Flo vagy éppen Gigi. A korabeli tudósok szemében ez komolytalanná tette a tanulmányt. Goodall végül 1965-ben Cambridge-ben doktorált etológiából. A hetvenes években a csimpánzokkal kapcsolatos kutatásairól több könyvet is megjelentetett, eredményeit immár a tudományos világ is elismerte.
Sokan emlékezhetnek rá, hogy Veszprémben is élt egy egészen különleges személyiséggel rendelkező csimpánz: Böbe, aki – miután anyját orvvadászok lőtték le – egészen apró kölyökként maradt árván. Egy Guineában dolgozó magyar mérnök vette gondjaiba, majd 1963-ban a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparknak ajándékozta. A csodamajom hamarosan évente több százezer lelkes látogatót vonzott Veszprémbe, akik mind megcsodálhatták, ahogy Böbe fest, kávét főz, takarít vagy kedvenc tárgyaival játszik.
A csimpánzokat ma már nem csak az állatbarátok tartják nagyra. A tudósok is elismerik, hogy képesek különböző eszközök elkészítésére, bizonyos mértékben tudnak előre tervezni, kiemelkedően jó a hosszú távú memóriájuk, és a csoporton belüli szociális hálójuk is rendkívül fejlett. Július 14-én a csimpánzok világnapját ünnepeljük, ez remek alkalom arra, hogy igyekezzünk többet megtudni erről a csodálatos fajról.
Kedves Olvasók, tekintsék meg a Böbe Afrikában című dokumentumfilmet az alábbi linkre kattintva: https://s.mtva.hu/RCW3PFqv
Borítókép: Goodall a győri állatkert csimpánzával (MTI Fotó: Honéczy Barnabás)
Kedves Olvasók, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 343 ezer fénykép közül válogathatnak. Ha cikkünk felkeltette érdeklődésüket, ide kattintva számos további érdekes felvételt találnak. Jó böngészést kívánunk!