Születésnapos a szőke „kócbaba”

Csepregi Éva karrierjének sikerfolyama 19 éves korában kezdődött, amikor a Kócbabákkal színpadra állt az 1972-es Ki mit tud?-on – mindössze egy nappal a matematika érettségije előtt, és azóta sem apadt el: rajongói már nagyon várják közelgő életműkoncertjét, ahol a kiemelt vendégek a Neoton Família Sztárjai lesznek.

Karakter

2023.10.22 | olvasási idő: kb. 2 perc


Csepregi Éva 1953. október 22-én született Budapesten, és már az általános iskolában megtanult zongorázni és hegedülni, majd énekelt a Magyar Rádió Gyermekkórusában. Azt, hogy az éneklés a hivatása, érdekes módon csak az 1983-as tokiói Yamaha fesztiválon érezte meg. Nem is csoda, hogy ez a város fontos pont volt Csepregi Éva életében: hatvan ország összesen 1994 dala közül lett itt a Time Goes By (Holnap hajnalig) című sláger a legjobb. A fesztivál történetében ez volt az egyetlen nagydíj, amit magyarok vehettek át.

Énekesi karrierjét a kezdetekkor édesanyja egyengette, aki nem nyugodott addig, amíg meg nem találta a színpad felé vezető utat, amit bizony sokszor el kellett titkolniuk az apa elől, aki jobban szeretett volna „valami rendes foglalkozást” a lányának. Csepregi Éva mosolyogva emlékszik vissza ezekre az időkre: „végül is így indultam – mesélte –, hogy az anyukám a nyakába vette a várost, és találta a Hoffman Dönci bácsi nevű korrepetitort a Petőfi Sándor utcában”. Hoffman Ödönnél tanultak hangképzést a későbbi Kócbabák-tagok is, akiket az énektanár jó érzékkel kovácsolt együttessé. 

1975-ben külföldi turnéjuk előtt kék ruhában a Neotonnal (MTI Fotó: Bara István)

A „neotonos fiúkkal” való együttműködés egyszeri programnak indult a Tessék választani! fesztivál kapcsán, ahová a Kócbabák részére írtak egy olyan dalt, amit nem az addigi vokalistáikkal szerettek volna énekelni. Pár hét alatt a rádiós próbákon úgy összeszoktak, hogy néhány évvel később Pásztor László kezdeményezte, hogy alakuljanak Famíliává. 

Sokan emlékezhetnek még az első vokáltrióra, amiben Csepregi Éva énekelt. A Kócbabák 1972-ben alakult, és egy év múlva, amikor már a három Éva alkotta az együttest (Csepregi Éva, Fábián Éva és Pál Éva) csatlakoztak a csak férfiakból álló Neotonhoz. A lánycsapat hivatalosan 1979-ben oszlott fel, miközben beolvadtak a Neotonba, ami külföldön Newton Family néven vált ismertté. Végül 1990-ben kettészakadtak, és Csepregi az Éva-Neotonban folytatta a munkát, mostanában pedig a Neoton Família Sztárjai együttessel szokott koncertezni.

Csepregi Éva egy beszélgetős műsorban 2013-ban (MTVA Fotó: Zih Zsolt)

Csepregi Éva önmagát szorongó fiatalnak definiálta, ezen kemény munkával úrrá lett és sikeres színészi karriert is befutott1995-1999 között a Ruttkai Éva Színház tagja volt, később a Budapesti Operettszínház Szép nyári nap című előadásában szerepelt, a közelmúltban pedig a 2019-ben bemutatott Különterem című Neil Simon darabban játszotta Gabrielle-t.

Kerek születésnapja alkalmából az m3.hu-n október 22-én a Zene, zene, egyszerű kis zene című műsorral köszöntjük Csepregi Évát, tartsanak velünk!

Borítókép: Csepregi Éva a Neoton Família koncertjén 2011-ben. MTI Fotó: Mohai Balázs, Tulajdonos: MTI Fotószerkesztőség, Azonosító: MTI-FOTO-DMOHA20111227002

Kedves Olvasó! Folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 327 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.

További cikkek:

Megfiatalítjuk az archívumot!

Persze csak formailag, hiszen büszkék vagyunk a sok-sok régi tartalomra. A technológiai fejlődés azonban új szemléletet kíván. Most bemutatjuk azt, aki az új lendületet hozza: Répászky Lipót, az Archívumi osztály vezetője.

Hetven rózsaszál

Születésnapján köszöntjük Csongrádi Kata színész- és énekesnőt, aki színpadi művek szerzője, számos filmben szerepelt és több lemeze is megjelent.

Utazzunk együtt Rockenbauer Pállal!

A televíziós ismeretterjesztés és természetfilmezés kiemelkedő alakjának jóvoltából először 1981-ben indulhattak túrára a tévénézők a Másfélmillió lépés Magyarországon című ikonikus sorozattal. Rockenbauer Pál, az idén 35 éve elhunyt televíziós szerkesztő és világutazó legizgalmasabb műsorait gyűjtöttük csokorba, amelyeket az m3.hu idén ősszel műsorára tűz.

90 éve született Vass Éva

Az érzékeny művészetével számtalan nőalakot megformáló színésznő sokak kedvence volt, ám sikerei csúcsán is megmaradt egyszerű zuglói lánynak. Alakját most a Nemzeti Fotótár képeiből, korabeli kritikákból és saját gondolataiból szemezgetve idézzük fel.