80 éve ezen a napon született Császár Angela a háború alatt jelentős veszteségeket szenvedett Kolozsváron. A görög eredetű „Isten követe” angyali név egy kislánynak, főképp 1946-ban, a világháborút követő első békeévben. A határváltozások miatt szülei nem sokkal születését követően visszatértek az anyai nagyszülőkhöz Magyarországra, oda, ahol először találkoztak: a fővároshoz közeli Vecsésre. A háború alatt itt, a reptéren szolgált Angela édesapja, és itt ismerkedtek meg az édesanyjával. Az édesapa a háborút követően is az újjáalakuló honvédség kötelékében maradt, ezért akárhányszor új szolgálati helyre vezényelték, a család is vele tartott, így kerültek először Sárbogárdra, később pedig Tatára.
A kis Angela, bár rendszeresen szerepelt – főként szavalt és énekelt – az iskolai előadásokon, nem készült színész pályára. Sorsát egy ominózus debreceni fellépés pecsételte meg, amely ugyan nem indult túl fényesen, mégis megadta a kezdő lökést a színpadi pályához. Történt ugyanis, hogy az előadás kezdetén a két kiválasztott dalból a zongorakísérő az egyikbe, míg a tehetséges gimnazista a másikba fogott bele. Angela sietve elhagyta a helyszínt, és csak tanárai hosszas rábeszélésre állt ismét színpadra, ahol immár tökéletesen adta elő a dalokat a közönség együttérző ovációjával kísérve. „Akkor dőlt el, hogy színésznő leszek” – nyilatkozta az esetről később a művésznő.
1964-ben elsőként vették fel a Színművészetire, ahol eleinte kissé kívülállónak gondolta magát az olyan tapasztaltabb hallgatótársak között, mint Esztergályos Cecília, Molnár Piroska, vagy épp Venczel Vera. „Kiselefántnak éreztem magam a balerinák között” – nyilatkozta később. Szülei örömmel vegyes aggodalommal fogadták döntését, konzervatív édesapja sokáig tartott tőle, hogy „éjszakai pillangó” válik lányából. Az első komolyabb áttörést harmadéves hallgatóként a Nemzeti Színháznál töltött egyéves gyakorlata jelentette. Első szerepét Molière A fösvény című darabjában kapta, melyben Mariane-t alakította. A produkció a nézőtéren és a kritikusok között egyaránt komoly sikert aratott, a fiatal színésznőt diplomája megszerzését követően azonnal szerződtették is a nívós társulathoz.
A nemzet elsőszámú teátrumának – néhány vidéki vendégszerepléstől eltekintve – egészen nyugalmazásáig tagja maradt. Olyan színészóriásokkal dolgozott együtt, mint Gobbi Hilda vagy Sinkovits Imre. Előbbi első önálló budapesti lakásához segítette hozzá, mikor a fiatal színésznő már épp a felmondását fontolgatta, utóbbi oldalán pedig Cippóraként nyújtott emlékezetes alakítást Madách Imre Mózesében. Az említett darabban egyébként az évek múlásával majd minden női szerepet végigjátszott: volt még Amra és Mirjam is.
Akadtak persze olyan időszakok is az életében, amikor ritkábban jöttek a feladatok. Előfordult, hogy sokáig nem találta a nevét a teátrum próbatábláján, de ilyenkor sem esett kétségbe, nem hagyta el szeretett színházát, töretlen kitartással dolgozott tovább. Több önálló estjét is sikerre vitte, rádiós és szinkronszerepeket vállalt, tévéfilmekben is forgatott. 1979-ben színész barátaival, Benedek Miklóssal és Szacsvay Lászlóval megálmodták és színpadra vitték az eredetileg csupán egyetlen előadásosnak szánt Budapest Orfeum című zenés-táncos produkciót. A bemutatót követően a darab 10 évig levehetetlen volt a műsorról. Kezdetben a Nemzetiben játszották, majd a Katona József Színház önállósodásával átkerült az utóbbi repertoárjába. Több mint 360 előadást élt meg, és az alkotók bejárták vele a fél világot. Az említett, Fészek Klubban tartott bemutató azért is emlékezetes, mert a művésznő ekkor találkozott először későbbi férjével, gyermeke édesapjával.
Karrierjében a következő nagy lépcsőfokot az István, a király jelentette 1985-ben. A Szörényi–Bródy szerzőpáros ikonikus rockoperájában Saroltot játszotta, méghozzá olyan sikerrel, hogy évekig elválaszthatatlan volt a szereptől. Részt vett az 1990-es népstadionbeli nagy előadáson és több mint tizenhét évig játszotta az anyakirályné szerepét különböző rendezésekben. „Nem mindenki nézte ki a drámai szendéből, hogy megoldja a feladatot” – nyilatkozta később.
Kétszer kapta meg a Farkas-Ratkó-díjat, de elnyerte a Rajz János-díjat, a Színikritikusok különdíját, a Magyar Örökség díjat és a Kazinczy-díjat is. Jászai Mari-díjjal 1984-ben tüntették ki. Később a tanításban találta meg magát újra: hosszú éveken át oktatta a zenés színjátszás mesterségét a Nemzeti Színház és a Pesti Magyar Színház színiakadémiáján. A Magyar Művészeti Akadémia színházi tagozatának rendes tagjaként ma is rendíthetetlenül dolgozik, emellett immár háromszoros nagymama is. Egy anekdota szerint a főiskolai felvételin megkérdezték tőle, mi is szeretne lenni? Erre ő csak annyit felelt: „előadóművész”. Így is lett: nem csupán énekes- vagy színésznő, hanem a dal prófétája.
Kedves olvasók, tekintsék meg a művésznőt első nemzeti színházbeli szerepében A fösvény Mariane-jaként: https://s.mtva.hu/RDSdwFTM
Borítókép: Császár Angela Készítette: Keleti Éva. Tulajdonos: MTI/MTVA
Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 336 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál