Clark Ádám 1811. augusztus 14-én született Edinburgh-ban. Szülei még fiatalon Londonba küldték, ahol egy gépgyárban kezdett dolgozni, később hídépítésekben is részt vett. A mérnöki tudományokat közvetlenül a gyakorlatban sajátította el, diplomát később sem szerzett. Az angliai tanulmányúton tartózkodó gróf Széchenyi István 1834-ben ellátogatott abba a vasöntödébe, ahol Clark dolgozott, és az Al-Duna szabályozásához megvásárolt mederkotró-gőzhajó összeszerelésével és működtetésével bízta meg az ifjú skótot. Clark még abban az évben Magyarországra utazott, munkája során kiváló kapcsolatot alakított ki Széchenyivel, ám mivel újabb feladatot nem kapott, hazatért.
Nevét a Lánchíd építésével írta be végérvényesen a magyar történelemkönyvekbe: az Országgyűlés az 1836. évi XXVI. törvényczikkben intézkedett „egy állandó hídnak Buda és Pest közötti építéséről”. Az e célra létrejött részvényes társaság William Tierney Clark angol mérnök terveit fogadta el, aki otthoni munkái miatt évente csak néhány hetet tölthetett Magyarországon, ezért névrokonát, a magyarországi tapasztalatokkal már rendelkező Adam Clarkot bízta meg az építkezés vezetésével.
Adam Clark volt tehát az, aki a vashámorokat és a kőbányákat járva személyesen szervezte az alapanyagok szállítását, és rendelt alkatrészeket, többek között Ganz Ábrahám öntödéjéből is.
Szinte minden idejét az építkezésen töltötte, de rózsadombi lakásából távcsővel is figyelhette a munkálatokat. A Lánchíd alapkövét 1842. augusztus 24-én, a pesti hídfő alapgödrében maga József nádor tette le ünnepélyesen. A vasöntvényeket és a láncokat Angliából rendelték. A láncszemeket úszóállványokról, a parton elhelyezett gőzgép, csigasorok és görgők segítségével emelték helyükre.
Bár Clark a híd átadását az említett alapkőletételtől számított öt éven belül vállalta, terveit súlyosan hátráltatta a vámügyek és a szállítások elhúzódása, majd az 1848-as események, valamint egy építési baleset is. 1848 júliusában az utolsó hídnyílás láncának behúzása közben egy láncszem elpattant, a súlyos lánc pedig számos embert sodort a Dunába, köztük Széchenyi Istvánt is. A forradalom sikerét követően Clark Ádám rövid ideig a Széchenyi vezette közlekedési minisztérium műszaki tanácsosa volt. A szabadságharc idején többször is megmentette a még át nem adott, de a seregek átkelésére már alkalmas hidat.
Buda ostroma alatt a várat védő Heinrich Hentzi osztrák generális fel akarta robbantani a hidat lehorgonyzó láncokat, ám Clark elárasztatta a lánckamrákat, és összetörette a szivattyúkat.
Mivel Hentzi nem fért hozzá a láncokhoz, az útpályán helyeztek el lőporos hordókat, s amikor ezek felrobbantása a döntő honvédroham alatt nem sikerült, a halálosan megsebesült Hentzi helyére lépő Alnoch ezredes elkeseredésében közvetlen közelről dobta égő szivarját a lőporba. A robbanásban ő maga életét vesztette, a híd azonban szerencsére csupán kisebb károkat szenvedett. Június végén a visszavonuló Dembinszky tábornok is el akarta pusztítani az átkelőt, de Clark meggyőzte a lengyel tábornokot, hogy a szerkezet a pálya és a kereszttartók lebontásával is járhatatlanná válik.
Az osztrákok bevonulása után a pályát harmadszor is újjáépítették, így a kijavított hidat végül 1849. november 20-án avatták fel. Az ünnepség a levert szabadságharc utáni megtorlás komor hangulatában zajlott, hiszen a dunai átkelőt megálmodó Széchenyi István idegösszeomlása miatt ekkor már a döblingi elmegyógyintézet lakója volt, a kész hídon pedig elsőként a gyűlölt Julius von Haynau haladt át.
Clark ezután hazautazott, majd egy ideig Németországban és Bécsben dolgozott. Pestre visszatérve elkészítette a budai Krisztinavárost a Lánchíd budai hídfőjével összekötő, Várhegy alatti alagút részletes terveit. 1853-ban ő irányította a kezdődő építési munkálatokat is, melyek a helybéliek legnagyobb megrökönyödésére két irányból indultak.
Sokan aggódtak, hogy összeérnek-e majd a járatok, mások azon élcelődtek, hogy a munkások csupán „egymást fogják keresgélni” a hegy gyomrában. A kétoldali furatok 1853. október 25-én mégis pontosan találkoztak.
Az alagutat végül 1857. áprilisában adták át.
Clark magyarországi tevékenyége igen szerteágazó volt: vizsgálta az első balatoni gőzhajó, a Kisfaludy angol gőzgépeit, foglalkozott a pesti rakpart építésével és az első fővárosi gázvezetékekkel is. 1855-ben vette el feleségül Áldásy városkapitány Mária nevű lányát, akivel három gyermekük született. Családjával a Krisztinavárosban élt. Halála előtt nem sokkal épült fel saját tervezésű, azóta lebontott villája a Koronaőr (ma Kosciuszko Tádé) utcában, melynek helyét ma emléktábla jelöli az ott álló épület falán. A magyarrá lett, köztisztelet övezte mérnököt ekkor már mindenki Clark Ádámnak hívta, Buda városa pedig tiszteletbeli képviselővé választotta. Az V. Ferdinánd király által felajánlott magyar nemesi címet azonban – skót nemesi gyökereire hivatkozva – inkább visszautasította.
A leghíresebb krisztinavárosi skót 160 éve, 1866. június 23-án tüdőbajban halt meg, temetésekor a Lánchídon gyászlobogó lengett. Sírja a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben található. Budapesten az ő nevét viseli a két fő műve, a Lánchíd és az Alagút közötti tér is.
Kedves Olvasók, tekintsék meg a Magyar történelmi arcképcsarnok Clark Ádámról szóló epizódját a linkre kattintva: https://s.mtva.hu/4qZFRgOv
A Nemzeti Archívum legkorábban létrejött gyűjteményi egysége, a Sajtóarchívum anyagait, amelynek segítségével a fenti írás is készült, itt olvashatják.
Borítókép: Jelenet a Magyar történelmi arcképcsarnok című műsorból
Kedves Olvasók, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 343 ezer fénykép közül válogathatnak. Ha cikkünk felkeltette érdeklődésüket, ide kattintva számos további érdekes felvételt találnak. Jó böngészést kívánunk!