Elmuska csodálatos világa

Az 1913. augusztus 26-án, Selmecbányán született Kossuth-díjas, kiváló színésznő különleges keresztnevét édesanyja, Lehoczky Elma után kapta. Bulla Elma csodagyerekként indult a pályán, és kalandos úton jutott el a pesti színpadokig. A verseket is író felvidéki lány kiskorától táncolni tanult, hatévesen önálló műsort adott, majd balerinaként Munczi Bulla néven indult kétéves európai turnéra. A fellépéssorozat bécsi állomásán találkozott a legendás színházcsinálóval, Max Reinhardttal, aki felfedezte prózai tehetségét, és színészmesterségre és idegen nyelvekre is tanítani kezdte. Tizenévesen már német nyelven Shakespeare-t (a csínytevő Puckot) játszó híres sztár, akinél fordított a helyzet: külföldi sikerek után kell itthon bemutatkoznia és ismertté válnia, így a magyar színházigazgatók kénytelenek bécsi előadásokra utazva „castingolni” hősnőnket. Hazai berobbanása után róla cikkez a Nyugat, a játékától és kifejező szemeitől elragadtatott Kosztolányi Dezső így ír róla az Ünnep című lap 1935. január 23-ai számában: „Oly biztosan fogja a hangokat, mint egy nagy hegedűművész. Nincs hamis hangja. Erő és finomság, ösztön és ízlés együtt. (…) pályámon hasonló európai értékkel, hasonló nemes reménységgel ritkán találkoztam. Ez a színésznő törékeny vállain a fönséget hordozza…”.

Tekintete a filmvászonról is lenyűgöző volt. „Nincs rajta más ékszer, mint a szeme, amely olyan intenzíven kék, mintha nefelejcskivonatból lenne csinálva.” – írta róla ugyancsak Kosztolányi, akinek Édes Annáját is ő formálta meg először. A színpad üdvöskéjét csakhamar a filmesek is felfedezik maguknak, először német nyelven látható a vásznon. Berlinben a Metro-Goldwyn-Mayer filmgyár képviselője egy kávézóban azzal a feltétellel kínál neki amerikai filmszerződést, ha öt-hat kilót lead, erre Elma válaszul még egy Sacher tortát rendel, így az amerikai karrier lehetősége süteménybe fullad. A kor divatja szerinti szerepköri beskatulyázást azonban itthon sem ússza meg: a két világháború közötti filmekben általában ő játssza a hűséges feleség szerepét, ennek egyhangúságától nagyon szenved, még ha akad is egy-két drámai filmszerep a számára. Emlékezetes Nemes Rózsaként vagy az Isten rabjai Margit hercegnőjeként, a Vallomás című színmű női főszerepe pedig egyben egyik első filmszerepe is (Én voltam címmel). Évtizedekkel később filmes másodvirágzását Makk Károly rendezéseiben éli. Bulla Elmát nagyon érdekelték a filmben rejlő, a színpadtól eltérő lehetőségek, minkét műfaj fejlődési vonalát a differenciálódásban látta. Mivel túlzottan zavarta, hogy a kamerával rögzített játékán később már nem áll módjában változtatni, elkészült filmjeit sohasem nézte meg. „Ha Garbót láthatom, akkor miért nézzem magamat.” – hangzott másik indoka az Esti Ujság 1942/251. számában.

Igazi művészi kiteljesedést a színpad jelentett a számára, Shaw Szent Johannájának emblematikus címszerepe kétszer, húsz év különbséggel is megtalálta, alakításáról Márai Sándor is elismerően írt. Bulla Elma még német tanulmányai alatt megtanulta, hogy héttől tízig minden este premier van, azaz a színészi etika része minden egyes előadáson a maximumot nyújtani, hiszen lehet, hogy egy néző hónapok óta arra kuporgat, hogy kifizethesse egy színházjegy árát. Amikor nagyon fáradt, még mindig gyakran jutnak német szavak az eszébe. A közönség és a kritikusok Bajor Gizihez hasonlítják varázsát, szemének szuggesztív, különös fénye a dráma igazságáról szavak nélkül is beszél. „Észak-fok, titok, idegenség” – jellemzi később angolos jelenségét Adyval szólva Dalos László a Film Színház Muzsika hasábjain. Ha választhat, legszívesebben mindig kék színt visel, és ki nem állhatja a bulvárkérdéseket. Bár a Karády Katalint felfedező Egyed Zoltán arra figyelmezteti, hogy „vagy várkisasszony marad, vagy karriert csinál”, ő mégsem változik meg. 1959-ben így nyilatkozik az Élet és Irodalom hasábjain: „igyekeztem elhárítani magamtól a megtiszteltetést, hogy kedvenc ételemről, kölnivizem márkájáról, nemlétező kiskutyám bölcs vakkantásairól, s magánéletem egyéb „közérdekű" titkairól tájékoztassam a kíváncsi olvasókat.”

Magánéletéről sem az újságokban, sem a művészbüfében nem lehetett hallani, így első házasságának történetét is kevesen ismerik. Dr. Nagy Endrét, a svábhegyi szanatórium orvosprofesszorát akkor ismerte meg a huszonéves színésznő, amikor a Vallomás című darab előadásai során gégészeti problémával küzdött (későbbi évtizedekben is kínozta hangszálgyulladás). Hamarosan a budapesti Mátyás templomban össze is házasodtak, később közösen hajóztak New Yorkba. A színésznő több mint fél év kint tartózkodás után hazautazott, férje azonban sohasem tudott visszatérni, majd 1947-ben meghalt. Bulla Elma később Fendrik Ferenc íróval kötötte össze az életét, akit darabjai vígszínházi előadásai kapcsán ismert meg. Az okos és művelt színésznő németül, angolul, franciául és szlovákul is kiválóan beszélt, és élete végén még olaszul is megtanult. Szívesen olvasott, férjével pedig hajnalonként sakkozással fényesítette elméjét. Bár sokat költözött (közel húsz helyen lakott), legfontosabbnak a nyugalmat és a békét tartotta az életben, nyáron legjobban Szigligeten vagy Dubrovnikban érezte magát. A hétköznapokban is szeretett felfedezni: gyakran szállt fel csak úgy egy villamosra és ment el vele a végállomásig.

A gyakran „isteni” jelzővel illetett Bulla Elma sokak csodálatát kivívta, ami alól olykor színészkollégái sem voltak kivételek. Ez történt Páger Antallal is, akinek a Férfihűség című 1942-es filmben a feleségét játszotta, előtte és utána is sokszor voltak egymás partnerei. A színésznő 1938-ban a Belvárosi Színházból a Vígszínházba szerződött abban a reményben, hogy maga mögött hagyja a kor legkeresettebb férfiszínészét. A terve sajnos nem sikerült, mert a Vígszínház vezetői titokban Págert is átcsábították magukhoz. Erről a Vígszínház 75 évéről szóló jubileumi rádióműsorban, Páger Antal jelenlétében beszélt Bulla Elma, arra viszont nem számított, hogy kollégája évtizedek múltán a stúdióban ország-világ előtt tesz vallomást a megdöbbent Bullának: ő igazából reménytelenül szerelmes volt kolléganőjébe.

Az intelligens és komoly Bulla Elma, a lírai dráma mestere később karakterszerepekben is megtalálta egyéni hangját és lubickolt. Erről így vallott: „Valaha mindenáron arra törekedtem, hogy érdekes legyek a színpadon. Az epés kritikusok akkoriban azt írták rólam, hogy modoros vagyok. (…) Ezen a korszakon akkor voltam túl, amikor első komika szerepemet játszottam Csiky Gergely Kaviárjában. Ezután váratlanul és hirtelenül feloldódtam, egyszerűbbé váltam.” Bár ő nagyon élvezte, rajongói kezdetben nem örültek „az ő Bullájuk” komikai átalakulásának, gyakran a művésznőt a színészbejárónál megvárva adtak hangot ebbéli nemtetszésüknek. Amiből pályafutása során sohasem engedett, az a színpadi pontosság volt a mesterséggel, a közönséggel és önmagával szemben, a felelősség lámpalázával lépett mindig színpadra. Az 1970-es években két olyan előadásában is főszerepet kapott, melyre a mai napig sokan emlékeznek: ő volt Bódogné Szakonyi Károly Adáshiba című darabjában (Páger Antallal, Béres Ilonával, Halász Judittal, Tahi Tóth Lászlóval), valamint Giza Örkény közel kétszázszor játszott Macskajátékában Sulyok Mária testvéreként.

Bulla Elmát egyénisége és hangja, az értelem és érzelem mesteri színkeverése és különleges tehetsége huszadik századi színháztörténetünk egyedülálló figurájává tették. A szerény színésznő azonban sem tollforgató férjének, sem Palotai Boris íróbarátnőjének nem engedte, hogy pályaképet írjanak róla. Nem Kosztolányi volt az egyetlen legendás költőnk, aki rajongott érte. A tanulmányait frissen befejező Faludy György korai zsengéje a róla szóló alábbi szonett-ritkaság, mely a Színházi Élet 1935/52. számában jelent meg.

 

„Úgy vártad már, hogy új reflektor gyullad/
s modern lángot vet a deszkák felett:/
mindnyájuk közt ezért most Őt, az újat/
dicsérje itt e régies szonett.

Csak lesd, csak lesd, hogy szenved néma ajkkal/
a zsebkendőbe sír, avagy komoly/
arccal beszél, felnéz, míg végre halkan/
siklik feléd egy hirtelen mosoly,

és súgd magadban titkon: ehhez ész kell,/
és bámuld, bámuld, míg feléred ésszel, –/
s ha kinn jársz már az ívlámpák alatt:

tovább kísér hangjával, míg az álom/
fejedre száll és másnap reggel szádon,/
mint drága bortól: fanyar íz marad…”

A 110 éves évfordulón az MTVA Archívum m3.hu oldalán Bulla Elmára a Bilicsi Tivadarral és Páger Antallal közös, Hárman a padon című jutalomjátékával, valamint Hölgyfodrász című tévéfilmjével emlékezünk. A történetben a kutatóintézet igazgatónője megismerkedik a fiatal fodrász gyakornokkal, akivel ismeretségük néhány hónap alatt őszinte barátsággá válik. Tartsanak velünk!

Borítókép: Budapest, 1956. március 15. A Magyar Néphadsereg Színházának tagsága köszönti a Kossuth-díjjal kitüntetett Bulla Elmát a Szent Johanna előadásának egyik felvonásközi szünetében az öltözőben. Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum. Készítette: Farkas Tamás. Azonosító: MTI-FOTO- 787011

Kedves Olvasó! Folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 327 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.