A Budavári sikló megépítésének gondolata Széchenyi Ödön gróftól származik, aki Lyonban találkozott ezzel a különleges szerkezettel, és úgy gondolta, hogy Budán, a meredek Várhegy oldalában is létre kell hozni egy hasonlót. Célja az volt, hogy kényelmes összeköttetést biztosítson a Duna-part és a vár között. A gőzhajtású Budai Hegypálya terveit Wohlfahrt Henrik készítette. A 95 méter hosszú, 30 fokos lejtésű pálya két év alatt épült meg. A mozgatóerőt biztosító gőzgépet és a gépészeti berendezéseket az alagút mellett kialakított impozáns indítócsarnokban helyezték el.
A sikló kabinjai nem rendelkeznek saját motorral, ingaként, drótkötéllel kötötték össze őket egymással. A két kabin a végpontokról egyszerre indul el: miközben az egyik felfelé halad, a másik lefelé szállítja az utasokat. Mindkét kabin három, lépcsőzetesen egymáshoz kapcsolt fülkéből áll, és egyszerre huszonnégy utast képes szállítani, nyolc főt kocsinként.
A Budai Hegypálya vasút kezdetben a közösségi közlekedés részét képezte, az arisztokrácia,- és a hétköznapi emberek számára is elérhető volt, így akár politikusokkal és miniszterekkel is együtt lehetett utazni. Ferenc József, az Osztrák–Magyar Monarchia uralkodója is rendszeresen látogatta a budai várat, maga is szívesen utazott a gőzsiklón.
A második világháború során a vasút súlyosan megsérült, az újjáépített, immár elektromos meghajtású pálya 1986 óta újra üzemel Budavári sikló néven. Ma elsősorban turisztikai látványosságként szolgál. Eredetileg 45 másodperc volt a menetideje, ám az utasok kérésére lassították a tempót, hogy tovább gyönyörködhessenek a pesti panorámában. Manapság a sikló 95 másodperc alatt jut fel a Clark Ádám tértől a Szent György térig.
Borítókép: A Budavári sikló Gellért és Margit kocsija. Készítette: Faludi Imre Tulajdonos: MTI/MTVA
Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 303 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.