Arisztokrata család sarjaként született 1775. július 27-én Pozsonyban, és maga a császárnő,
Mária Terézia volt a keresztanyja, akit édesanyja egykor udvarhölgyként szolgált a pozsonyi palotában.
A korabeli szokásoknak megfelelően Teréz jó nevelést kapott, otthonában tanult nyelveket, zenét és festészetet. Talán ezért is válhatott rendkívül fogékonnyá a nevelésügy helyzete iránt.
„Nevelés teszi az embert, és az ember a hazát” – ez volt Teréz hitvallása, azonban nem elégedett meg azzal, hogy az arisztokrácia előmenetelét biztosítsa: a szegény gyerekek előtt is meg akarta nyitni a tanulás lehetőségét. Húgának, Jozefinnek két házasságból összesen hét gyermeke született, így Teréz gyakorlatilag a saját kis unokaöccsein és unokahúgain gyakorolhatta a pedagógiát. Kisebbik húga, Karolina lányát is felkarolta, rá mindig úgy hivatkozott, mint szellemi gyermekére. Nem véletlen, hogy felnőttkorában nagynénje útját folytatva Teleki Blanka is a nőnevelés úttörőjévé vált.
Brunszvik Teréz sokat küzdött, hogy megnyithassa álmai óvodáját, amit ő kisdedóvónak nevezett: pénzgyűjtési akciója kudarcba fulladt, nem sikerült megnyernie a korabeli arisztokrácia bizalmát. Végül eladta ékszereit, kocsiját, ezüstjeit, és 1828-ban édesanyja budai házában megnyitotta az első kisdedóvót. Még ugyanebben az évben létrejött az óvodából kikerült hét éven felüli lányok számára a krisztinavárosi ipariskola, ahol kézműipari jártasságot sajátíthattak el a gyerekek, így az óvoda elvégzése után sem hagyták őket sorsukra. 1836-ban már 14 kisdedóvó intézet működött szerte az országban.
„Gyermekekkel foglalkozni minden bizonnyal a leghálásabb munka, ami a földünkön osztályrészünknek jutott, de saját tökéletességünket is ez mozdítja előre.”
– összegezte tapasztalatait Brunszvik Teréz, aki éppen 165 éve, 1861. szeptember 23-án hunyt el, továbbadva örökségét unokahúgának, Teleki Blankának.
Kedves Olvasók, tekintsék meg a Magyar elsők ismeretterjesztő sorozat Az első magyar óvoda című epizódját az alábbi linkre kattintva: https://s.mtva.hu/P1vgC1uh
Borítókép: A Brunszvik nővéreket ábrázoló festmény (MTI Fotó: Kabáczy Szilárd)
Kedves Olvasók, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 347 ezer fénykép közül válogathatnak. Ha cikkünk felkeltette érdeklődésüket, ide kattintva számos további érdekes felvételt találnak. Jó böngészést kívánunk!