Böröndi Tamás 1955. március 8-án látta meg a napvilágot Budapesten, a Vízivárosban. Művészcsaládból származott, szülei mindketten énekeltek. Az általános iskola mellett zongorázni tanult, gyerekkorában beválasztották az iskola lánykórusába. Bár a lánykórust hamar kinőtte, ezt követően is zeneiskolába járt. Gyerekkorában táncos akart lenni, érettségi után mégis elektronikai műszerész szakmát tanult.Böröndi Tamás 1955. március 8-án látta meg a napvilágot Budapesten, a Vízivárosban. Művészcsaládból származott, szülei mindketten énekeltek. Az általános iskola mellett zongorázni tanult, gyerekkorában beválasztották az iskola lánykórusába. Bár a lánykórust hamar kinőtte, ezt követően is zeneiskolába járt. Gyerekkorában táncos akart lenni, érettségi után mégis elektronikai műszerész szakmát tanult.
Később felvették a Honvéd Művészegyüttesbe, majd 1980-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskola musical–operett tanszakán Kazán István és Versényi Ida osztályában. Pályáját a debreceni Csokonai Színház társulatában kezdte táncos-komikusként, közben szerepelt vendégművészként a Rock Színházban. 1984-től a Fővárosi Operettszínházban, majd a Vidám Színpadon játszott, melynek később az igazgatója lett.
Pályája során több műfajban is kipróbálhatta magát, játszott a Mária főhadnagy operettben, a Robin Hood című musicalben, a nagy sikerű West Side Story című produkcióban pedig Riff és Bernardo szerepét formálta meg. Számos színpadi szerep kötődik a nevéhez, és olyan híres sorozatokban is találkozhattunk vele, mint a Kémeri vagy a Szeszélyes évszakok. A színművész 2020-ban hunyt el, emlékét azóta a róla elnevezett díj is őrzi.
Nézzék meg képválogatásunkat Böröndi Tamásról!
A lapozgatóban látható képek:
1. Böröndi Tamás és Nyertes Zsuzsa a Van, aki forrón szereti című musical próbáján (MTI Fotó: Földi Imre)
2. Gálvölgyi Jánossal a Vidám Színpadon (MTI Fotó: Földi Imre)
3. Straub Dezsővel a Van, aki forrón szereti próbáján (MTI Fotó: Földi Imre)
4. Farkas Katival az Ön is lehet gyilkos próbáján (MTI Fotó: Földi Imre)
5. A Tiszta Amerika című darab próbáján Nyertes Zsuzsával (MTI Fotó: Földi Imre)
6. Feleségével, Götz Annával a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén (MTI Fotó: Zih Zsolt)
A Nemzeti Archívumban Böröndi Tamásra a Legyen a vendégem róla szóló epizódjával emlékezünk. Nézzék meg a linkre kattintva: https://s.mtva.hu/lgTBMQr3
Borítókép: Böröndi Tamás színész, színházigazgató a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén. Készítette: Zih Zsolt. Tulajdonos: MTI/MTVA
Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 304 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.