![](https://nemzetiarchivum.hu/public/uploads/background_image/TZIHZ20130514007.jpg)
„Én hazamegyek a színházba”
Születésnapján köszöntjük a leginkább gyönyörű orgánumáról ismert Jászai Mari-díjas színművészt, Borbás Gabit.
Karakter
2024.03.01 | olvasási idő: kb. 3 perc
Borbás Gabi 1949-ben született Budapesten. Gyermekkorában balerinának készült, de romló iskolai eredményei miatt édesanyja nem engedte, hogy tovább folytassa a táncot. Akkoriban ez nagy konfliktust eredményezett anya és lánya között, de később hálás volt édesanyjának, hogy más irányba terelte pályáját. Ha nem is ilyen komolyan, de versenytornázott és lovagolt is, a sport szeretete végigkísérte életét. Gépészetből érettségizett, műszaki rajzolóként dolgozott egy évig. Magyartanárnője hívta fel figyelmét egy irodalmi színpadra, ahol elmondása szerint megkapta műveltsége alapjait, és ez volt az ugródeszka a Színművészeti Főiskolára is.
Harmadjára vették fel a „színműre”, Kazimir Károly osztályába, ahol osztálytársai voltak Reviczky Gábor, Gálvölgyi János vagy Sáfár Anikó. Diplomáját 1973-ban szerezte meg, gyakorlati idejét a Nemzeti Színházban töltötte, majd a József Attila Színház szerződtette, ahol 19 évig volt a társulat tagja, mégis boldogtalannak érezte magát az ott töltött évek vége felé. Úgy vélte, se gyermekeire, se szinkronszerepeire nincs kellő ideje és a megszokott, csinos lány szerepein kívül nem kap új, komolyabb szerepeket.
Szinkronszerepekkel és tévés munkákkal foglalkozott, miután elhagyta a színpadot, de később hiányozni kezdett neki színházi miliő. Megfordult a Játékszínben, a Radnóti és a Városmajori Szabadtéri színpadán is. Mikó István hívására vendégművészként szerepelt a Soproni Petőfi Színházban, ahol az évad végén szerződést is ajánlottak neki, amit 1994-ben elfogadott. Erre az időszakra úgy gondol vissza: „Én ott lettem színésznő.” Megtalálta számításait, különböző műfajú darabokban brillírozhatott.
A színházat az otthonának, az ott dolgozókat pedig a családjának tartja: „Nekem nagyon fontos, hogy hazamehessek este hétkor. Kicsit szigorúbb is vagyok a háttérdolgozókkal, hogyha nem igazi színházi emberek, mert ez az én családom, ez az én hivatásom, tessék úgy dolgozni itt, mintha neki is az lenne.”
Klasszikus, zenés és drámai előadásokban is bizonyította tehetségét. Beszédtechnikát, színpadi beszédet, versmondást tanított 30 éven keresztül. Rendszeresen szinkronizál, Glenn Close állandó magyar hangja.
Színpadi feladatai mellett több játék- és tévéfilmen és sorozatban is szerepelt, mint például A sárga telefon, Nincs többé férfi, A televízió a zene otthona, Zojka szalonja.
Borbás Gabi születésnapja alkalmából az m3.hu-n az Esős nyár című tévéjátékot vetítjük, tartsanak velünk!
Borítókép: Borbás Gabi a Ridikül című műsorban. Tulajdonos: MTVA Sajtó-és Fotóarchívum. Készítette: Zih Zsolt. Azonosító: MTI-FOTO-408550
Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 326 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.
Kultúra és jómód együtt? Lehetséges!
2016. december 2-án a népzene Kodály-módszer szerinti megőrzése felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára.
95 éve született a Fekete Párduc, minden idők egyik legjobb kapusa
„Végtelenül szerencsés embernek tartom magam, akinek volt módja és lehetősége egy olyan csapatban játszani, amely a maga idejében négy és fél évig ült a világ tetején, s velünk volt egy egész nemzet határon belül és határon kívül.” Grosics Gyula
180 éve a színpadokon - a Hunyadi László opera
Erkel Ferenc Hunyadi László című háromfelvonásos operájának ősbemutatójára 1844. január 27-én került sor a Pesti Nemzeti Színházban. Különböző feldolgozásait láthatják fotóinkon nagyszerű művészekkel, nézzék meg képválogatásunkat!
Gépíróból világhírű bábtervező
96 esztendős korában eltávozott Bródy Vera báb-és díszlettervező, mindannyiunk kedvencei: Mazsola, Tádé, Manócska, Gombóc Tündér, Misi Mókus alkotója. A városligeti vurstli és Angolpark volt a később Munkácsy- és Jászai-díjas művész valódi iskolája, ahová imádott Sándor bácsikája, a Ferencváros válogatott focistája és edzője vitte gyermekkorában szórakozni. Édesanyja hegedűművésznek szánta, ő a színészettel is kacérkodott; mégis örökké hálás volt Várkonyi Zoltánnak, amiért egy szerep meg nem tanulása miatt kipenderítette a Művész Színház társulatából, hisz így talált rá élethivatására.