Bitskey Tibor véletlenek sorozata révén lett színész. Az evangélikus gimnáziumban tett érettségi után az volt a terve, hogy építészmérnök lesz. Közben édesapja elveszítette az állását, ezért a továbbtanulás helyett Bitskey dolgozni kezdett, hogy segítse a családját.
A Béke Szállóban talált munkát, ahol rendszeresen megfordultak színészek is. Szállodai alkalmazottként gyakran lépett fel versmondással a vendégek előtt, és a közönség soraiban ülő színészek felfigyeltek rá. Tehetségét látva arra biztatták, hogy felvételizzen a főiskolára, de ez önmagában nem volt elég ahhoz, hogy Bitskey a színészet mellett döntsön, hiszen segítenie kellett az anyagi gondokkal küzdő családját.
A szerencsés egybeesés az volt, hogy éppen akkor indult esti tagozat a színművészetin. Ez már elég erős érv volt a felvételi mellett, ahol Bitskey pár sor elszavalásával meggyőzte későbbi tanárait. Tehetséges sportolóként ki akarták vinni az 1952-es olimpiára is, de addigra már a Színművészeti Főiskola diákja lett, másodéves korában pedig ösztöndíjasként leszerződtette a mai Vígszínház.
Vígszínházi szerepei mellett számos tévéjátékban szerepelt. Első nagy filmes alakítása a Rákóczi hadnagya címszerepe volt, amely meghozta számára a sikert. Ezt követte később számos Jókai-regény filmes adaptációja, valamint olyan televíziós sorozatok, mint A fekete város. Színházi és filmes munkái mellett szeretett szinkronizálni is. Az ő hangján hallhattunk megszólalni olyan színészeket, mint Sean Connery, Orson Welles és Brian Cox, orgánuma azonban nemcsak a hősszerepek megformálására tette alkalmassá, hiszen a fiatalabb generációk számára ő volt a Vuk narrátora. Kétszer tüntették ki Jászai Mari-díjjal, továbbá megkapta a Kossuth-díjat és a Magyar Érdemrend középkeresztjét, 2014 szeptemberében pedig a nemzet színészévé választották. Az egyik legszebb hangú magyar színésztől 2015-ben vett végső búcsút a szakma és a közönség.
Bitskey Tiborra emlékezve a Rab ember fiai című tévéfilmet ajánljuk figyelmükbe, amelyet szeptember 20-án nézhetnek meg az m3.hu műsorán 20 órai kezdéssel.
Borítókép: Vronszkij szerepében az Anna Kareninában. Készítette: Keleti Éva. Tulajdonos: MTI/MTVA
Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 326 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.