Kodály Zoltánnal már-már baráti, bensőséges munkakapcsolatban állt, aki szakmailag, erkölcsileg, de ha kellett, anyagilag is segítette őt karrierje nehéz pillanataiban. Később aztán ezt a jóságot bőségesen továbbadta, műtárgygyűjteményét egykori alma matere városának, Sárospataknak adományozta, hogy abból közgyűjtemény válhasson. Gyerekkorában annyi minden érdekelte, hogy igen nehezen választott magának utat, ekkor még festett és szobrászkodott, faragott vagy épp rózsát oltott. A gimnáziumi énektanára az, aki felfedezi rendkívül szép hangját és a zenei pálya felé orientálja, így a „nótázva” (nagy ordítással) világra jött Béres ekkortól lép tudatosan a népzenei, dalénekesi pályára. Emellett művészettörténész és furulyaművész végzettséget is szerez, egyszóval számos képzettséget, ami mind egy célt szolgál: képviselni és gondozni az egyetemes magyar énekkultúrát. 70 évesen adott interjújában a kérdésre, miszerint elégedett-e életművével, így válaszolt: „Nem. Mert ez a közel fél évszázadnyi idő is csak apró pici résznek tekinthető az elvégzendő feladatok nagyságát illetően.”
Ide egy énekes rendre volna szükség – mondta egyszer Kodálynak, mire ő így válaszolt: „Így igaz. Majd ha felnő a fiatal nemzedék...” Saját pályáját tekintve mindig a feladat fontosságára koncentrált, sosem az elvégzett munka dicsőségére. „Ha az utánam következők is végeznék ezt a feladatot, akkor nagyon boldog volnék. Akkor volna igazán eredményes a pályám, életem is, hogyha volnának hű követő társaim.”- vallotta.
Az MTVA a művész számos nótafelvételét őrzi, szerteágazó tudását pedig a legendás népzenei verseny, a Nyílik a rózsa zsűrijében kamatoztatta. Tematikus képgalériánkkal Béres Ferenc, Liszt Ferenc-díjas érdemes művész munkássága előtt tisztelgünk.
