Csapszékből operettbe

Ma ünnepli születésnapját Benkóczy Zoltán színművész, a Budapesti Operettszínház örökös tagja.

Cikksorozat: Karakter

2025.04.03
3 perc

„Én csak azt szerettem volna, hogy egyszer profi színészek közé kerüljek, színházba” – mesélte Benkóczy Zoltán, visszaemlékezve a pályakezdés éveire. A mindig jó kedélyű színművészt azonban hosszú út vezette szülőfalujából, Apátfalváról a Budapesti Operettszínház színpadáig. 

Ruttkai Évával A fantasztikus nagynéni című tévéfilm forgatásán (MTI Fotó: Inkey Alice)

Benkóczy Zoltán 1946. április 3-án született a Makóhoz közeli kis településen. Testvéreivel ellentétben nem volt kitűnő tanuló, így édesanyja kertésznek szánta. Dolgozott csaposként a szegedi halászcsárdában, ahol elmondása szerint „az életre készült”, és mielőtt érettségit tett, zeneiskolába is járt Szegedre. Ekkoriban döntötte el, hogy mindenáron színész akar lenni. Jóllehet a bizonyítványával nem dicsekedhetett, tehetségesnek tartották, és erős akaratereje miatt a szülei is hittek benne. Fordulatot vett az élete, amikor kiderült, hogy szegedi padtársának édesapja Radó Vilmos, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója. A fiatal tehetség ennek az ismeretségnek köszönhetően kapott segédszínészi állást a kecskeméti társulatnál.

Kovács Zsuzsával az Ének az esőben próbáján (MTI Fotó: Földi Imre)

1967-ben lépett először színpadra a My Fair Ladyben, és színésztársai hatására pár évvel később úgy döntött, ő is beiratkozik a főiskolára. Nem főszerepekre vagy hírnévre vágyott, hanem szeretett volna a szakma nagyjainak közelébe kerülni, tőlük eltanulni a mesterséget. Ez így is történt, hiszen Vámos László osztályába került, operett- és musicalszínész szakon végzett 1974-ben. Vámos felkarolta a fiatal színészt: adott neki télikabátot, pulóvert a kezdeti nehéz időszakban. Benkóczy még főiskolás korában, elsőévesen szerződést kapott az Operettszínházba. A zenés műfaj ettől kezdve az élete részévé vált, de vallja, hogy mindig szívesen játszott prózai szerepeket is.

A Katonák című tévéfilm forgatásán (MTI Fotó: Csabafi Attila)

Az Operettszínház tagjaként rengeteget utazott, járt többek között Amerikában, Japánban és Európa-szerte több országban is. Ő maga is ugyanolyan nagylelkűen bánt a pályakezdőkkel, mint egykori segítői, a fiatal kollégákat mindig szívesen felkarolta. Száznál is több remek színházi alakítás és számos filmes szerep mellett az ő hangján szólalt meg a közkedvelt rajzfilmhős, Obelix, de a Vukban is hallhattuk. Az életvidám színész számára azonban nem a karrier volt a legfontosabb: legalább ugyanolyan szeretettel beszél családjáról, három fiáról és feleségéről. 

 

Nézzék meg a színművészt a Katonák című tévéjáték főszerepében, itt: https://s.mtva.hu/DIc5sAMe 

 

Borítókép: A Hogy volt?! című tv-műsor felvételén. Készítette: Zih Zsolt. Tulajdonos: MTI/MTVA

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 305 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.