Bangó Margitot köszöntjük születésnapján

SKICC című rovatunkban a Nemzeti Archívum legrégebbi gyűjteményi egysége, a Sajtóarchívum anyagait olvashatják sok-sok érdekességgel. Ezúttal Bangó Margit előadóművészt köszöntjük születésnapján.

Cikksorozat: Skicc

2025.04.04
3 perc

A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Vásárosnaményban született Szabó Margit néven. Egy nyolcgyermekes, tradicionális muzsikus családban nőtt fel, apja cimbalmozott, anyja énekelt. Nehéz körülmények között éltek, már kisgyermekként is az éneklés jelentette számára az örömöt. 1967-ben, tizenhét évesen anyja biztatására jelentkezett a Magyar Rádió tehetségkutató versenyére, és a vonatjegyre összespórolt pénzével, egyetlen ünneplőruhájában elindult Budapestre. A zsűri felfigyelt kivételes énekhangjára, s még abban az évben rádiófelvételek készültek vele. Egy nyilatkozata szerint példaképei közül Kovács Apollónia az első.

Bangó Margit énekel a XI. Nemzetközi Cigánybálon a Royal Szállóban

Magyarnóták és cigánydalok százait adta elő, 1968–1972 között Brüsszelben operett slágereket, sőt operarészletet is énekelt, majd 1972–1975 között a legendás budapesti Moulin Rouge-ban lépett fel, később a rádió- és tévéműsorok állandó szereplője lett. Az 1980-as években Horváth Pista énekessel közös műsora volt a Magyar Televízióban. 1985-ben Punka szerepét formálta meg a Mihályfy Sándor által rendezett Átok és szerelem című filmben, amelynek forgatókönyvét Lakatos Menyhért írta. Az 1990-es években az egyedülálló, ma már világhírű 100 Tagú Cigányzenekar szólistája volt, ebben az időszakban a zenekarral számos külföldi és hazai koncerten, nagyszabású gálaesten szerepelt. Négy földrészt is bejárt pályája során (csak Ausztráliába nem jutott el), és az adott ország nyelvén mindig megtanult egy ismert dalt. 

A margitszigeti CASINO Étteremben

Zenei repertoárja „hungarikum zenetár”, a meghatározó, tradicionális cigánydalok mellett magyarnótákat és örökzöld dalokat is énekel, hangjában és minden előadóművészi megnyilvánulásában ott feszül a több százéves múltra visszatekintő muzsikus dinasztiák minden szenvedése, bánata és öröme. Azt vallja: „Nem elég jól énekelni, át kell tudni adni a közönségnek a nótákban rejlő érzéseket, a vidámságot és a szomorúságot egyaránt. Vannak dalok, amelyek évszázadok alatt formálódtak és formálódnak a mai napig.” Pályafutása meghatározó dalai, legnagyobb slágerei többek között a Gyere, táncolj cigánylány, a Halk zene szól az éjszakában, a Fekete bánat, a Hosszú fekete haj, az Aranyeső vagy az Álltam a hídon. Több mint egy tucat önálló albuma jelent meg, köztük a Halk zene szól az éjszakában (2001), a Felnézek a nagy égre (2004), a Mulatok, mert jól érzem magam (2008), a 40 év – jubileumi koncert (2009), a Gipsy Mediterrán (2016), a 2000-ben kiadott Benned láttam életemnek minden boldogságát című lemezen a 100 Tagú Cigányzenekar kíséri. Maga is írt zenét és szöveget, s minden albumán énekel lírai dalt, ami „a léleknek és az embereknek is fontos”.

A 100 Tagú Cigányzenekar 35 éves jubileumi koncertjén

A ma is aktív Bangó Margit magával ragadó, őszinte előadásmódjával fél évszázada meghatározó alakja a magyar cigányzenének, gyakran lép fel a Swing a la Django elnevezésű hazai pop-swing formációval. Egyik legközelebbi koncertjén Kökény Attila sztárvendégeként lép színpadra áprilisban. 

Figyelmükbe ajánljuk A Királynő 30 éve – Bangó Margit jubileumi koncertje a 100 Tagú Cigányzenekarral című műsort. Nézzék meg ide kattintva: https://s.mtva.hu/zX3DMBL0 

Borítókép: Bangó Margit az Operett Csillagok Éjszakája: Kálmán Imre „130” című jubileumi operettgálán. Készítette: Soós Lajos Tulajdonos: MTI/MTVA

Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 306 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.