Bánfalvy Ágnes színművész 1954. április 30-án született Budapesten. Mindig is a színészet érdekelte, már főiskolásként több filmben bemutathatta tehetségét, a Matula Leánynevelő Intézet lakóinak története hozta meg számára az elismerést, Torma Piroska megformálásáért nívódíjjal jutalmazták.
Szabó Magda Abigél című regénye a 14 éves Vitay Georgina felnőtté válásáról szól. Az eredeti történet kedvessége, ugyanakkor mélyebb mondanivalója, a háború nyomasztó atmoszférája, amely a bentlakásos iskola zárt világába is beszivárog, mind-mind életre kel a tévéfilmsorozatban. A nagypolgári kisasszonyok életét élő Georginát Torma mellett az intézetben nevelkedő lányok összetartó szeretete végül minden nehézségen átsegíti.
Bánfalvy a hazai színpadi és filmes sikerei ellenére mégis elindult világot látni: „Egyszer egy filmfesztiválon valaki azt mondta, milyen kár, hogy magyar színészek vagyunk, és nem lehet bennünket egyetlen külföldi filmhez sem eladni, mert nem beszülünk nyelveket. Bizonyítani akartam, és elhatároztam, addig nem halok meg, míg ki nem próbáltam magam máshol.”
Az Oscar-díjas Mephisto című filmben nyújtott alakításának köszönheti külföldi szerepeit. Jean-Luc Godard filmjébe, a Passiójátékba egy próbafelvétel által került: „Az első próba után elvittek Svájcba, Godard saját stúdiójába ahol kellett még egy próbafelvételt készíteni. Ami érdekes, volt, hogy itthon én a Kedves Bópeerben franciául énekeltem két dalt - mivel egy francia-magyar lányt játszottam a szerepem szerint -, a próbafelvételen ezeket adtam elő. Utána elkezdtek hozzám franciául beszélni, mert azt hitték, hogy jól beszélem a nyelvet. Hát ugye egy kukkot sem tudtam szólni. Végül valahogy megtetszettem Godardnak, mert a második próbafelvétel után duplájára emelte a gázsimat.” A film nagy sikert aratott, New Yorkban elnyerte a filmkritikusok díját.
A mindig új kihívásokat kereső művész a sikerekkel teli kinti évek után itthon újra színpadra állt. Hihetetlen munkabírása viszi ma is előre, 2007 óta vezeti a Bánfalvy Stúdiót és színészképzéssel is foglalkozik, valamint rendez és produceri munkákat is vállal.
Bánfalvy Ágnes 70. születésnapja alkalmából az m3.hu-n a Naftalin című tévéjátékot vetítjük, tartsanak velünk!
Borítókép: Portréja 1976-ban készült Készítette: Benkő Imre, tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum, azonosító: MTI-FOTO-S__BN19760909009
Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 326 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.