![](https://archivum.mtva.hu/public/uploads/background_image/C_ILO19880309004.jpg)
Az édesapa nyomdokán
Öt éve távozott a Jászai Mari-díjas színész, Ujlaky László, akinek édesapja is a világot jelentő deszkákat koptatta, mégsem bíztatta gyermekeit e hivatásra.
Karakter
2023.01.09 | olvasási idő: kb. 3 perc
Ifj. Ujlaky László 1942. március 8-án színházi családba született Budapesten, hiszen édesapja, id. Ujlaky László népszerű, sokat foglalkoztatott színész volt. A gyermek László, és öccse, Károly gyakran nézték meg édesapjuk előadásait, de a szigorú elveket követő apa nem engedte a fiúknak, hogy a színfalak mögött tébláboljanak vagy a színészbejárón át lépjenek a színházba. A híresen jó karakterszínész apát többször kérték fel tanárnak. Arra a kérdésre, hogy miért nem vállalta e szerepet, egyszer így válaszolt: „Megkértek rá, de egyeztetési okok miatt képtelen voltam. Ám végül mégis elvállaltam ezt a „státuszt”, hiszen mindkét fiam színész.”
A közvetlen biztatás hiányának ellenére, de a nagyszerű példát látva tehát az ifjú László és öccse is az édesapa nyomdokaiba lépett. Ifj. Ujlaky László tanulmányai végeztével a szolnoki Szigligeti Színház társulatához csatlakozva kezdte meg pályafutását, ahol sokféle karaktert és zenés-táncos szerepet játszhatott el. Ezután Szegeden, Győrben és Pécsett is bizonyíthatta tehetségét, a kétezeres években pedig a Nemzeti Színház társulatát erősítette. Híres színpadi szerepei voltak: Mercutio és VI. Henrik Shakespeare darabjaiban, Emberfi Szakonyi Károly Adáshiba című színművében, Asztrov és Szerebrjakov Csehov: Ványa bácsijában és de Sade márki Peter Weiss Marat halála című drámájában. Emellett Liliomfiként Szigligeti Ede művében és Kudelkaként Kálmán Imre Marica grófnő című operettjében is kiemelkedőt nyújtott.
A ’90-es években a Kisváros, a 2000-es években pedig a Tűzvonalban című sorozatok egyes epizódjaiban tűnt fel. Emellett népszerű tévéműsorok és tévéjátékok karakterszereplője volt, mint a Plusz egy fő, az Örkény műve alapján készült Bevégezetlen ragozás, a Képviselő úr vagy a Ciklámen. Munkásságát 1976-ban Juhász Gyula-, 1977-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el. Utolsó színházi bemutatója 2011-ben volt Pécsett, majd 2012-ben súlyos betegsége miatt visszavonult. 2018. januárjában helyezték örök nyugalomra a Farkasréti temetőben.
Borítókép ifj. Ujlaky László színész MTI Fotó, Készítette: Ilovszky Béla Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum Azonosító: MTI-FOTO-900893
Kedves Olvasó! Folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 322 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.
A magyar nyelv nagymestere
Február 13-án ünnepli 90. születésnapját Grétsy László nyelvész, főiskolai tanár, az anyanyelvápolás egyik legismertebb személyisége, aki tortát nyert a keresztrejtvényével, és máig fő célja „Kaszparov” legyőzése.
Szent Jobb – nemzeti ereklyénk kalandos története
1945. augusztus 18-án hozták vissza Ausztriából Budapestre a Szent Jobbot, államalapító Szent István királyunk épen maradt jobb kezét.
Első a szép beszédben
40 éve távozott Ráday Imre színész, rendező és tanár, aki az első hangosfilmek „snájdig úrifiújának” skatulyájából végül a színpadon szabadult.
Luca napján dobja félre a munkát!
Hogy miért? December 13-án több mindenre - erre is - fény derül.