![](https://archivum.mtva.hu/public/uploads/background_image/TGYGY19811202017.jpg)
Ványadt bácsi, Bagaméri, Mozart: Alfonzóban találkoztak
Az "átváltozóművész" kifejezés nem elég arra, hogy leírja páratlan karakterét. Emlékezzünk születésnapján Alfonzóra jókedvűen - talán ő is így szeretné -, akinek a neve hallatán is mosolyra görbül sokak szája.
Karakter
2022.02.28 | olvasási idő: kb. 4 perc
Markos József Markstein József néven született 1918. február 28-án. Apja baromfikereskedő volt, de három kávéházba, vendéglőbe, és ebbe a szakmába nőtt bele Markos. Olyan kávéházakba, vendéglőkbe járt, ahová Csortos Gyula, Gózon Gyula és Latabárék is jártak, valamint számtalan színész, művész és sportoló. Alfonzó saját állítása szerint nagyon rossz tanuló volt, nem is szeretett tanulni, a számtantól irtózott, rémálmai voltak miatta. Már kisiskolásként dolgozott, aztán elkezdett sportolni, birkózni.
![](https://archivum.mtva.hu/public/uploads/image/F__BN19720524042.jpg)
Alfonzó imádta a színházat, mindig vitt be csirkéket a színészeknek apja baromfikereskedéséből titokban, így jutott be oda, és közel magához a színészethez is, bár sosem gondolkodott benne mint pályában. Már tízévesen fellépett Jancsi bohóc- kuplékkal.
![](https://archivum.mtva.hu/public/uploads/image/F__FA19550712036.jpg)
Dolgozott Strasbourgban, onnan Párizsba ment a Renault-hoz autószerelőnek, majd itthon újra artista lett, és egy varietéhez szerződve saját birkózószámával járta Bulgáriát. Miután hazatért, kereskedősegéd lett, de újra a tánc világában kötött ki, majd pedig egy vándorcirkuszhoz szerződött.
![](https://archivum.mtva.hu/public/uploads/image/TGYGY19811202007.jpg)
Mivel nemzetközi piacon dolgoztam többnyire, nem lehetett kimenni külföldre Markos József névvel. 1943-ban letiltották az úgynevezett angol-francia hangzású neveket, mert mint artista a Markos Józsefből (Markstein Józsefből) Joe Stent csináltam. Így dolgoztam évekig a bécsi partnernőmmel, majd egyszer megmondták, hogy angol nevem nem lehet, válasszak nevet. Egy újságban olvastam és meglepett hogy 13. Alfonz spanyol király meghalt. Az Alfonz tetszett nekem, hozzátettem egy ó-t és így lettem Alfonzó.
![](https://archivum.mtva.hu/public/uploads/image/TGYGY19811201008.jpg)
A munkaszolgálatból megszökve bujkált egy ideig - ebből az időszakból származik a szinte védjegyévé vált „Ide figyeljenek, emberek” mondata. A Fővárosi Nagycirkuszban Rodolfó mellett dolgozott egy darabig, majd 1952-től egészen nyugdíjazásáig a Vidám Színpad társulatában játszott.
Egyszer kellemetlenséget is csináltam magamnak egy spanyol turné alkalmával. A plakátomon röhögtek az emberek Madridban. Azt hittem, hogy itt is ismernek, de aztán kiderült, hogy az Alfonz az egy név, de az “alfonso” már stricit jelent. Úgyhogy el kellett venni az ó betűt kivételesen Spanyolországban.
![](https://archivum.mtva.hu/public/uploads/image/FGYAK19851228108.jpg)
Epizód- és reklámszerepeket az ötvenes évek elejétől vállalt, majd később játszott tévéfilmekben és a Szeszélyes évszakok kabaréjeleneteiben. Egyik legemlékezetesebb alakítása a Keménykalap és krumpliorr című tévésorozatban Bagaméri, a fagylaltárus volt. "Bagaméri, ki fagylaltját maga méri."
Ha ma is mérné, bizonyára kígyózó sorok állnának fagylaltos kocsija előtt.
Borítókép: Alfonzó színész a Szeszélyes évszakok című tévéműsor szilveszteri műsorának forgatásán. Tulajdonos: MTV Fotóarchívum Készítette: Tóth György Azonosító: MTI-FOTO-TGYGY19811202017
Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 311 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.
Nemzeti Múzeum - a kezdetek
A Kárpát-medence történelmének legjelentősebb műkincsgyűjteménye található a klasszicista stílusú 109 x 70 méteres épületben. A két udvarral rendelkező létesítmény párkánymagassága 24 méter, beépített alapterülete pedig 7894 négyzetméter.
95 éve született Gombos Kati
A tehetséges művésznő több mint 50 esztendeig állt színpadon és nyújtott emlékezetes alakításokat, miközben összetartotta művészcsaládját, boldog és nyugodt hátteret biztosítva férjének, Sinkovits Imrének és gyermekeiknek.
A magyar úszás napja
Az úszás az ókori görögöknél a műveltség fokmérője volt, ma egyszerre sport, kikapcsolódás, edzés, és az egészség megőrzésének egyik legjobb módja.
Vadászati Világkiállítás - múlt és jelen
Budapest minden idők egyik legnagyobb és legsikeresebb vadászati kiállításának adott otthont 1971-ben. Ötven esztendő múltán ismét Magyarországra irányul a figyelem: az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás (2021. szeptember 25. – október 14.) hasonló babérokra pályázik.