„Jókai Mór volt az első, modern értelemben vett hivatásos prózaírónk, aki írói és szerkesztői munkásságából élt, közéleti szerepeit is íróként viselte. A maga korában műveit számos nyelvre lefordították, és világszerte elismeréssel fogadták, nagyra értékelték” – írja a magyar széppróza napja oldala. Kétszáz éve, 1825. február 18-án született Komáromban a magyar romantika nagymestere, akit sokáig a legolvasottabb magyar íróként tartottak számon. Kétségtelen, hogy Jókai művei mindmáig népszerűek, a magyar széppróza napja alkalmából most az ő életútját idézzük fel.
Jókai nemesi gyökerű értelmiségi családból származott, apja Ásvay Jókay József ügyvéd és árvagyám volt. Elemi iskoláit szülővárosában végezte, közben két évet Pozsonyban töltött cseregyerekként. A komáromi gimnázium szorgos, jó eszű, érdeklődő diákja volt, aki szabadidejét is nyelvtanulással töltötte. Nyelvtanára későbbi sógora, Váli Ferenc volt, aki korán felismerte ifjú tanítványa tehetségét, s elhatározta, hogy írót farag belőle. Jókai azonban ekkor festőnek készült, az írással csak később, a pápai kollégiumban „jegyezte el” magát.
1841-ben került Pápára, ahol Petrovics (később Petőfi) Sándor lett osztálytársa és jó barátja. Pápáról Kecskemétre vitte útja, ahol jogot tanult, első irodalmi sikerét is itt aratta: 1843-ban A zsidó fiú című drámája dicséretet kapott a Magyar Tudós Társaság drámapályázatán. 1846-ig Komáromban, majd Pesten folytatott jogi gyakorlatot, ügyvédi vizsgát is tett, de mégsem praktizált, mert első novellái és 1846-ban megjelent regénye, a Hétköznapok sikere végleg íróvá tették. Ekkor lett az Életképek, majd a Jelenkor munkatársa és szerkesztője, valamint a Tízek Társaságának tagja. 1848 márciusában Petőfi mellett a forradalmi ifjúság egyik vezető alakjaként részt vett a 12 pont megszövegezésében, s nevében az y-t i-re változtatta demokratikus érzelmei teljesebb kifejezésére. 1848-ban házasságot kötött Laborfalvi Róza színésznővel, emiatt azonban Petőfivel való barátsága megrendült, anyja is kitagadta, mivel Róza asszony legalább nyolc évvel volt idősebb az írónál, ráadásul volt egy törvénytelen leánygyermeke is.
Jókai 1848 őszén Kossuth megbízottja lett, a szabadságharc alatt a kormánnyal menekült Debrecenbe, ahol 1849 elején elindította a békepárti Esti Lapokat. Szemtanúja volt Buda visszafoglalásának, majd Szegedre és Aradra követte a kormányt. A bukás után a Bükkbe, Tardonára menekült, ebből az élményből született meg az Egy bujdosó naplója, amely csak „Sajó” álnéven jelenhetett meg. Közben felesége a Komárom védőinek kiadott menlevelet szerzett számára, így életét már nem fenyegette közvetlen veszély, 1850-ben visszatérhetett Pestre. Ettől kezdve csak az írással foglalkozott, sorra jelentek meg regényei, lapokat alapított és szerkesztett, majd országgyűlési képviselő lett, emellett a Szent István-rend lovagja, az MTA és a Kisfaludy Társaság tagja, és közel három évtizeden át a Petőfi Társaság elnöke volt. Nagy megdöbbenést okozott, amikor 1899-ben, 13 évvel Laborfalvi Róza halála után feleségül vette az alig húszéves Nagy (Grósz) Bella színésznőt. Nevelt lánya, Fesztyné Jókai Róza és unokahúgai egyenesen a bolondok házába akarták csukatni a nagyon is tiszta tudatú írót.
Érdekesség, hogy Jókai legtöbb művét először tárcaregényként közölte, így azok nagyobb közönséghez jutottak el, ezzel hozzájárulva az író népszerűségéhez. 1894-ben, ötvenéves írói jubileumára műveit százkötetes díszkiadásban jelentették meg, s értük százezer forint „nemzeti ajándékot” vett át. Az írás anyagi biztonságot és jólétet is hozott számára. Romantikus művei a legolvasottabb magyar íróvá tették, igazi nemzeti regényt alakított ki, melyben megmutatta a nép vágyait és csalódásait, álmait és illúzióit, olykor önámításait is. Írásai páratlan fantáziavilágáról, biztos formakészségről tanúskodnak. Gazdag és fordulatos cselekmény, érzékletes leírások, életteli párbeszédek teszik olvasmányossá regényeit, amelyekből számos nagy sikerű filmfeldolgozás is készült.
Jókai 79 éves korában, 1904-ben hunyt el, emlékét azóta több városban is szobor őrzi (Zágráb, Révkomárom, Kazincbarcika), az ő nevét vette fel a békéscsabai és a komáromi színház, kisbolygót is elneveztek róla. Életéről, munkásságáról több könyv is született, 2020-ban megjelent a Jókai-enciklopédia, amely teljeskörű képet nyújt az író gazdag világáról. Jókai Mór életműve mai napig a magyar irodalom egyik legnagyobb teljesítménye, előtte tiszteleg a Magyar Írószövetség kezdeményezésére a magyar széppróza napja is.
Nézzék meg a Nemzeti Archívumban Jókai Mór: A bolondok grófja című tévéjátékot, mellyel a 200 éve született íróra emlékezünk: https://s.mtva.hu/pxIDpx1Y
Borítókép: Kisfiú az ünnepi könyvhéten vásárolt könyveivel. Készítette: Bojár Sándor. Tulajdonos: MTI/MTVA
Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 303 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.