„Volt egyszer egy király. Ennek a királynak annyi volt az aranya, hogy szinte kifolyt a kincseskamrából, s azt sem tudta már, hogy mit kezdjen azzal a tenger sok arannyal.”
– bizony az egyszeri olvasó is pontosan úgy érezheti magát, amikor alámerül a magyar népmesék gazdag, változatos világába, mint Az aranyeke főhőse Benedek Elek Vége jó, minden jó című mesegyűjteményében. Minden évben a székelyföldi mesemondó születésnapján, szeptember 30-án ünnepeljük a magyar népmese napját, ami jó alkalom arra, hogy utánajárjunk, miben is rejlik a műfaj varázsa.
Budapesten a Döbrentei tér mellett kis játszótér és díszkút őrzi Benedek Elek emlékét. Néhány szépen faragott játék, mászóka, mellettük pad, támláján Kányádi-idézet: „Vannak vidékek legbelül”.
A magyar népmesék kétségkívül mindannyiunk számára otthonos, jól ismert világot idéznek, melynek szereplői – a szegény ember, Mátyás király, a vasorrú bába és a táltos paripa – mind meghitt ismerőseink.
Az első rendszerezett hazai népmesegyűjtemény Erdélyi János nevéhez fűződik, munkáját három kötetben publikálta az 1800-as évek közepén Népdalok és mondák címmel. Kevesen tudják, hogy Arany János fia, Arany László is foglalkozott népmesegyűjtéssel: az ő munkájának eredményét 1862-ben Eredeti népmesék címmel adták ki.
Kétségkívül Benedek Elek nevéhez fűződik azonban a legterjedelmesebb gyűjtés, az ötkötetes Magyar mese- és mondavilág (1894-1896). A modern idők igényeinek is megfelelő válogatást pedig Illyés Gyula készítette el, tőle 1953-ban jelent meg a Hetvenhét magyar népmese című könyv. A címválasztás nem véletlen: a 77 mágikus szám, így Illyés egészen biztos lehetett benne, hogy a mesék elvarázsolják az olvasóit. Így is lett: a könyv huszonhat kiadást ért meg azóta, megkerülhetetlen alapműnek számít a gyerekszobák könyvespolcain.
De milyen népmeséket szeretünk leginkább? A műfaj ugyanis távolról sem egységes, sőt további ágakra bontható aszerint, hogy ki a mese célközönsége, milyen motívumok ismétlődnek benne vagy milyen forrásból származik az alaptörténet. Léteznek varázsmesék, amelyekben a főhős természetfeletti erőkkel találkozik, láncmesék, amelyekben az ismétlés különböző formái jelennek meg (lásd például A kóró és a kismadár című mesét), vagy éppen rátótiádák, amelyeket csúfolódó céllal meséltek groteszk elemeket is szőve a történetbe. Láthatjuk tehát, hogy a népmese igen sokféle lehet, ráadásul, ha élőszóban hangzik el, akkor igazodik a közönség pillanatnyi hangulatához. Mindez pedig azt bizonyítja, hogy sosem lehet kinőni belőle.
Kedves Olvasók, tekintsék meg a Benedek Elek meséi sorozat Az aranyszőrű bárány című epizódját: https://s.mtva.hu/Wh6C0nC3
Borítókép: Jelenet Jékely Zoltán Erős János című bábjátékának próbájából. (MTI Fotó:Keleti Éva)
Kedves Olvasók, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 347 ezer fénykép közül válogathatnak. Ha cikkünk felkeltette érdeklődésüket, ide kattintva számos további érdekes felvételt találnak. Jó böngészést kívánunk!