Az 1909. május 28-án Ausim vezetéknéven született, Simi becenévre hallgató Apáthi Imre tizennégy évesen, 1923. június 10-én járt először önállóan a Nemzeti Színházban. Élete sorsfordító dátumaként tartotta számon ezt a napot, hiszen az aznapi III. Richárd előadáson Jászai Mari, Márkus Emília és Ódry Árpád alakításait látva döntötte el, hogy csakis a színészet lehet a hivatása. Már elsőéves színi akadémistaként egy jelenetben szerepelhetett Bajor Gizivel, majd a pályakezdés pofonjaitól megerősödött fiatalember 1935-ben csatlakozhatott dr. Németh Antal legkiválóbbakból verbuvált társulatához. Zömök alkatából adódó skatulyájából és gátlásaitól Apáthi csak évek múltán tudott szabadulni, amikor a Hol az igazság? című szatirikus dán darabban az egész előadás alatt végig guggolva játszotta Loyal úr, a törpe szerepét. A groteszk ábrázolásmód iránt is vonzódó Apáthi kitűnő jellemszínésszé vált, és később is számtalan emlékezetes alakítást nyújtott.
Sokoldalú, művelt és precíz művész volt, akit már kezdetektől izgatott a rendezés. Ötletesen és mesterien ötvözte az ösztönösséget a szakmai tudással, és bontakoztatta ki játékos realizmusát. Első önálló munkájában, a Nemzeti Színház 1943-as Tacskó című előadásában Mészáros Ági ugrott ki, később az ő Euridike-rendezésében debütált Darvas Iván is Várkonyi Zoltán Művész Színházában, ahol Apáthi és Várkonyi egymást harmonikusan kiegészítve és inspirálva fémjelzett közösen egy csodás korszakot. Csortos Gyula és Törzs Jenő utolsó szereplése ugyancsak Apáthi Imre rendezéséhez kötődik a háború után újjászerveződő Nemzetiben bemutatott Csehov egyfelvonásosokban. Zenerajongó lévén (a kedvence Beethoven volt) rendezéseit a humor mellett a muzsika is sokszor áthatotta. Az 1950-es évek legszellemesebb bábszínházi előadását, a Suppé-operetten alapuló Szerelmes isteneket is ő jegyezte. A példaképe, Hevesi Sándor által rendezett ősbemutató után ő is színpadra állította A Pál utcai fiúkat Békés Italával és Szabó Gyulával a főszerepben, A kőszívű ember fiai Jenőjének a szerepére pedig Somogyvári Rudolfot választotta. Vallotta, hogy a játszótársaikkal bánni tudó színész-rendezők nemcsak a figurára vonatkozó elképzeléseiket tudják felvázolni, hanem azok megoldásában is segíthetnek. Később számos színházban játszott és rendezett, és nem véletlenül terjedt el az a pesti anekdota, hogy amikor a magyar írót megkérdezik az utcán, miért nem megy be saját darabjának a bemutatójára a színházba, a szerző azt válaszolja: – Minek! Úgyis jó, hisz Apáthi rendezte.
Apáthi Imre kiváló versmondó volt, rádiós nívódíjat is kapott, és már az 1930-as évek elejétől filmekben játszott, forgatókönyveket írt, rövid- és játékfilmeket rendezett. Először az 1933-as Rákóczi indulóban, majd egy évre rá a Lila akácban tűnt fel ligeti fiúként, utóbbiban látható először filmen Tolnay Klári is a karikadobó kislány pár másodperces szerepében. Apáthi rendezte az 1945 előtti utolsó filmet, a hiányosan fennmaradt Idegen utakont, és az utolsó Karády-mozit is Forró mezők címmel. Az életben kedves ember a vásznon jobbára kellemetlen frátereket formált meg, ám legnagyobb sikerét az 1952-es Semmelweis-film címszerepében aratta, mellyel a Karlovy Vary-i és Mar del Platai filmfesztiválra is meghívták. Jó tollú szerzőről tanúskodó dél-amerikai útinaplója végén imádott feleségét és lelki társát, Sennyei Vera színésznőt említi: „Nézem a repülőgépből az eget. Vera kék szemét látom.”
Kevesen tudják, hogy Apáthi Imre volt az induló Magyar Televízió első főrendezője, aki – bár korai halála miatt rövid ideig tudta betölteni ezt a posztot – színházi és filmes tapasztalatait, valamint dramaturgiai érzékét kamatoztatva oroszlánrészt vállalt a technikai vívmányokra épülő izgalmas, új művészeti ág kereteinek és „nemesen kulturált látványának” a kialakításában. Tette mindezt egy olyan hőskorban, amikor még csak élő adások voltak, és a televíziózás „manufaktúrából művészeti nagyüzemmé” kezdett átalakulni. Kerekes János – a televíziós zenei rovatvezetői feladatokkal is megbízott karmester és zeneszerző – visszaemlékezésében a főrendező szokatlanul modern ötletét idézte fel. 1958 őszén, amikor még csak a viszonylag szűk hármas stúdió létezett, Apáthi úgy rendezte meg a József Attila verseiből készülő irodalmi műsort, hogy körben, egy-egy kicentizett, ám meghitt előadói sarokban helyezte el a versmondókat és az énekeseket, megteremtve annak lehetőségét, hogy a kamera mindig „lépjen egyet”, a felvételen egy nagyobb tér benyomását keltve.
Apáthi új mondanivalót és formát keresett, többek között a színházi közvetítés műfaját is ő alakította ki. Először mondta ki, hogy a tévéjátéknak sűrített cselekményűnek és kamarajellegűnek kell lennie, a színész arcára irányuló sok premier plánnal.
Hiszen a fő színtér elsősorban: az ember!
Nézzék meg különleges, ritka fotókból összeállított képválogatásunkat Apáthi Imre szerepeiből az alábbi lapozható galériában!
A lapozgatóban látható képek:
1. A tanítónő című darabban 1955-ben (MTI Fotó: Pálmai Simone)
2. Lengyel Erzsivel a Légy jó mindhalálig színpadi változatában (MTI Fotó: Farkas Tamás)
3. Makk Károllyal és Márkus Lászlóval A harminckilences dandár című film forgatásán (MTI Fotó: Lónyai Mária)
4. Az 1954-es Magyar Dráma Hete rendezvényén (MTI Fotó: Keleti Éva)
5. Olthy Magdával A rettegés birodalma című drámában (MTI Fotó: Keleti Éva)
6. A Fölszállott a páva című vígszínházi előadásban Tolnay Klárival és Ladányi Ferenccel (MTI Fotó/Mafirt)
7. Agatha Christie-krimiben Várkonyi Zoltánnal (MTI Fotó: Várkonyi László)
8. Makay Margittal a Nemzeti Színház Brecht-előadásában (MTI Fotó: Keleti Éva)
9. Somogyi Erzsivel, Balázs Samuval és Makláry Zoltánnal a Lyuk az életrajzon című komédiában (MTI Fotó: Bartal Ferenc)
10. Somogyvári Rudolffal a Jókai Színházban (MTI Fotó: Farkas Tamás)
Borítókép: Várkonyi Zoltán és Apáthi Imre Az ember, az állat és az erény című darab egyik jelenetében a Művész Színházban. Készítette: Várkonyi László. Tulajdonos: MTI /MTVA
Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 303 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.