
1956 emlékezete
Különleges képgalériával emlékezünk 1956 hőseire, az egykori események helyszíneit akkor és most megmutatva. Tartsanak velünk!
Ünnepek és hétköznapok
2022.10.21 | olvasási idő: kb. 2 perc
A történelem nyomait a világon minden hely magán viseli. Egyes nyomok szemmel láthatóak, míg másokat csak könyvek vagy a kollektív emlékezet őriz. 1956. október 23-án Magyarország történelmének egyik legmeghatározóbb eseménysorozata kezdődött. A békés diáktüntetésekből fegyveres felkeléssé eszkalálódó események 20 napon át zajlottak Budapesten és több hazai városban. Bár a forradalomnak karhatalmi megtorlás vetett véget, az akkor kivívott szabadság érzete a mai napig érezteti hatását minden magyar számára. 1989-ben e napon kiáltották ki a harmadik Magyar Köztársaságot, emelve ezzel az október 23-i ünnepnap történelmi jelentőségét.
Az emlékezés és ünneplés jegyében rendhagyó képsorozattal idézzük meg a múltat. Fotóinkon napjaink jól ismert budapesti helyszínei mögül sejlenek át 1956 történelmi eseményei.
A Corvin közben többnyire moziba igyekszünk, míg az egykori Kilián laktanyát általában a pirosnál várakozva pásztázzuk. A Deák tér ma a fő találkozási pont, nehezen képzeljük magunk elé a romokkal borított macskakövet, egy kávézó teraszán ülve. Tankokat a múzeumban akarunk látni, nem pedig előtte, és a Szabadság téren is legjobb dolog – a szabadság. A képeket nézegetve idézzük fel ’56 hőseinek emberfeletti teljesítményét, mert bár a terep újra rendezett, tetteik velünk maradnak, mint afféle láthatatlan városi kötőszövet.

MTI Fotó, Készítette Burghardt Ferenc, Tulajdonos: MTI Fotóarchívum, Azonosító: MTI-FOTO-791959

MTI Fotó, Készítette Tóth László, Tulajdonos MTVA Sajtó- és Fotóarchívum, Azonosító MTI-FOTO-F__TO19561101008

MTI Fotó, Készítette Koreny János, Tulajdonos: MTI Fotóarchívum, Azonosító: MTI-FOTO-791991

MTI Fotó, Készítette Burghardt Ferenc, Tulajdonos: MTI Fotóarchívum, Azonosító: MTI-FOTO-791958

MTI Fotó, Készítette Bojár Sándor, Tulajdonos MTVA Sajtó- és Fotóarchívum, Azonosító MTI-FOTO-F___B19561025021

MTI Fotó, Készítette Bojár Sándor, Tulajdonos MTI Fotóarchívum, Azonosító MTI-FOTO-793387

MTI Fotó, Készítette Tóth László, Tulajdonos MTI Fotóarchívum, Azonosító MTI-FOTO-793137

MTI Fotó, Készítette Mező Sándor, Tulajdonos MTI Fotóarchívum, Azonosító MTI-FOTO-793297

MTI Fotó, Készítette Balassa Ferenc, Tulajdonos: MTI Fotóarchívum, Azonosító MTI-FOTO-792544

MTI Fotó, Készítette Bojár Sándor, Tulajdonos: MTI Fotóarchívum, Azonosító MTI-FOTO-793369
Borítókép: Harckocsik a Parlement előtt – MTI Fotó, Készítette Bojár Sándor, Tulajdonos MTVA Sajtó- és Fotóarchívum, Azonosító MTI-FOTO-F___B19561025021
Kedves Olvasó, folyamatosan bővülő Fotótárunkban jelenleg több mint 320 ezer fénykép közül válogathat. Ha cikkünk felkeltette érdeklődését, ide kattintva számos további érdekes felvételt talál.
Átkelőhelyből szimbólum
180 évvel ezelőtt, 1842. augusztus 24-én rakták le az első jelentős magyarországi folyami híd, a Széchenyi lánchíd alapkövét.
Utazzunk együtt Rockenbauer Pállal!
A televíziós ismeretterjesztés és természetfilmezés kiemelkedő alakjának jóvoltából először 1981-ben indulhattak túrára a tévénézők a Másfélmillió lépés Magyarországon című ikonikus sorozattal. Rockenbauer Pál, az idén 35 éve elhunyt televíziós szerkesztő és világutazó legizgalmasabb műsorait gyűjtöttük csokorba, amelyeket az m3.hu idén ősszel műsorára tűz.
Holnap gyereknap!
Visszarepülünk az időben a régi játszóterekre… Nektek melyik volt a kedvenc játékotok? Hová kellett mindig sorban állni?
Avar István - Szénfejtésből színpadi gyémánt
A 20. század második felének egyik legnagyszerűbb klasszikus színésze volt a 90 éve született Avar István. „Megmagyarázhatatlan varázs a színész és a közönség találkozása az esti előadáson. Boldoggá tesz, doppingol.” – vallotta.