Kóspallag, 1960. május 9. Kóspallagi asszonyok várnak a pékség előtt, kenyerük bevetésére. MTI Fotó: Rácz János
A kenyérsütés története: Hazánkban a kenyér az étkezés egyik fő eleme. A paraszti háztartásban a kenyérsütés a gazdasszony dolga volt, pedig fizikai erőfeszítés tekintetében felveszi a versenyt a férfiak munkájával. Általában hetente egyszer sütöttek kenyeret, aminek aztán a következő sütésig ki kellett tartania. A sütéshez, már előző nap hozzákészülődtek. A lisztet (5-8) kilós mennyiséget dagasztóteknőbe szitálták. Éjszakára a tűzhely, kemence közelében tartották, hogy átvegye a konyha hőmérsékletét. Ugyancsak előző este langyos vízbe beáztatták a kovászt. Másnap kora reggel 4-5 órakor kezdődött az igazi munka. Azért ilyen korán, mert így is csak kb. délre sült meg a kenyér. Ahol pedig pékhez vittek sütni, az csak reggel 8-ig fogadta a sütnivalót. A dagasztás igazán nehéz fizikai munka. A megkelt kovászt, langyos vízzel és a liszttel dolgozták össze. Először 10 ujjal markolászva, azután, amikor már látszott, hogy milyen az állaga, ököllel nyomkodva, majd meg-megcsavarva folyt a dagasztás mindaddig, míg a tészta a teknő oldaláról, s kézről magához tapasztotta a szemcséket. A hátán, homlokán is folyt a víz annak, aki dagasztott. Szokták is mondani, hogy addig kell csinálni, míg a padlás is gyöngyözik. Ezután a tésztát letakarták, pihenni, nőni hagyták. Ezalatt a gazdasszony befűtött a kemencébe. Mikor a tészta jól megkelt (kb. 2 óra), következett a kiszakítás. A tésztát lisztezett deszkára tették, s annyifelé szakították, ahány kenyeret szántak. Kerekre, vagy hosszúkásra formálták kilisztezett szakajtóra tették, s letakarva újra pihentették. Ha a tészta a szakajtóból elkezdett kigömbölyödni, akkor bevetették a kemencébe. A sütés kb. 3 órát vett igénybe. A kenyérsütés edényeit, eszközeit semmi másra nem használták. A tekenőben levő tésztát sütőabrosszal, a szakajtóban lévőt szakajtókendővel takarták le.