Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Oktatás - A Nemzetközi Matematikai Diákolimpia győztesei Oktatás - A Nemzetközi Matematikai Diákolimpia győztesei
3 cm kifutó

Oktatás - A Nemzetközi Matematikai Diákolimpia győztesei

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1968. július 20. Hazaérkeztek a matematikai diákolimpia magyar nyertesei. Visszaérkezett Budapestre a X. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián Moszkvában résztvett magyar csapat. A nyolc tagú együttes, akárcsak a korábbi években, ezúttal is derekasan helyt állt. Első díjat kapott Babai László (Fazekas gimnázium), Csirmaz László (I. István gimnázium) és Pintz János (Fazekas gimnázium), Kóczy László, Szűcs András (Fazekas gimnázium) és Lempert László (Radnóti gimnázium) második díjat, Mérő László (Berzsenyi gimnázium) és Michaletzky György (Piarista gimnázium) harmadik díjat szerzett. 13, 16- A matematikai csapat tagjai a verseny utáni első itthoni összejövetelen. 14- Pintz János az összejövetelen. 15- Michaletzky György és Babai László a moszkvai emlékalbumot nézik. Babai László kiemelkedően szellemes, szép feladatmegoldásokért az első díj mellett külön oklevelet is kapott. 17- A matematikai csapat tagjai a pesti utcán. 18- A diákolimpia első díjasai: Pintz János, Babai László és Csirmaz László. 19- Hatan a diákolimpia nyertesei közül újságot olvasnak a padon. MTI Fotó: Benkő Imre

Készítette: Benkő Imre
Tulajdonos: MTI Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-1939688
Fájlnév: DKON_F__BN19680720-013-019.jpg
ICC: Nem található
Model: DSLR-A350
Date and Time: 2010:08:02 02:14:15
Exposure Time: 1/80 Sec
Aperture: 1:9.0
Flash: Yes
Quality: Unknown
Zoom Length: 35 mm
Exposure Program: Normal
ISO Speed: 100
Exposure Bias: 1.300
Metering Mode: Pattern
Light Source: Unknown

Személyek: Csirmaz László, Babai László, Pintz János, Michaletzky György




Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Díj, kitüntetés
Középfokú oktatás
Matematika
Tanulók

Hasonló képek: