Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Városkép - Épületfotó - Vörös tér Városkép - Épületfotó - Vörös tér
3 cm kifutó

Városkép - Épületfotó - Vörös tér

Oroszország, -, Moszkva

Moszkva, 1985. augusztus 1. Rendőr posztol a Vaszilij Blazsennij-székesegyháznál a Vörös téren. MTI Fotó: Soós Lajos
A Boldog Vazul-székesegyház, Istenanya oltalma templom vagy Vaszilij Blazsennij-székesegyház Moszkva egyik legjelentősebb és legismertebb építészeti emléke, gyakran használt jelképe a Vörös téren. 1555 és 1561 között épült fel Rettegett Iván orosz cár parancsára. A cár Isten iránti háláját akarta kifejezni a monumentális székesegyház felépítésével, ugyanis az oroszok 1552-ben győzelmet arattak a kazányi tatár kánság felett. A templom eredetileg az Istenanya oltalma (oroszul Pokrovszkij) nevet kapta, mivel a cár ezen az ünnepen, október 2-án indította a háború döntő csatáját. Az uralkodó kívánsága volt, hogy a hadjárat minden győztes csatájának emlékére egy-egy templomot kell felépíteni, összesen kilencet. A feladatot az építész, Posztnyik Jakovlev találékonyan oldotta meg, egyetlen épületegyüttest épített kilenc szorosan egymáshoz tapadó templomból, mindegyiken önálló toronnyal. A templom mai nevét a 16. század végén kapta, amikor itt helyezték örök nyugalomra a moszkvaiak kedvelt szent bolondját, Boldog Vazult (Vaszilij Blazsennij).

Készítette: Soós Lajos
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-C_SOS19850801030
Fájlméret: 11 187 KB
Fájlnév: C_SOS19850801030.jpg
ICC: Nem található




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

32 500 HUF
27 500 HUF
25 000 HUF
20 000 HUF
18 000 HUF
15 000 HUF
25 500 HUF
23 000 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

14 462 HUF
12 684 HUF
11 033 HUF
10 271 HUF
8 747 HUF
8 112 HUF
6 969 HUF
6 334 HUF
5 318 HUF
4 937 HUF
14 462 HUF
12 684 HUF
11 033 HUF
10 271 HUF
8 747 HUF
8 112 HUF
6 969 HUF
6 334 HUF
5 318 HUF
4 937 HUF
4 937 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Görögkeleti
Kereszténység
Rendőrség
Turisztikai nevezetesség
Táj, város
Történelmi egyház
Építészet

Hasonló képek: