Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Belpolitika - Az Országgyűlés tavaszi ülésszakán
Magyarország, Budapest, Budapest
Budapest, 1984. április 12.
Sarlós István miniszterelnök-helyettes, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának (MSZMP PB) tagja (b), Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke (k), és Lázár György, a Minisztertanács elnöke (j) beszélget a Parlament üléstermében, az Országgyűlés tavaszi ülésszakán.
MTI Fotó: Wéber Lajos
Lázár György (Isaszeg, 1924. szeptember 15.) tervező technikus, politikus (MKP, MDP majd MSZMP), a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke 1975 és 1987 között, az MSZMP főtitkárhelyettese 1987-1988-ban. 1988 májusában az MSZMP országos pártértekezletén Lázár György egyike volt azoknak a régi vezetőknek, akiket nem választották be még az új Központi Bizottságba sem, ezzel minden párttisztségét elvesztette. Ekkor nyugdíjba vonult.
Sarlós István (Budapest, 1921-2006) 1963-tól 1990-ig országgyűlési képviselő. 1963-ban a Fővárosi Tanács elnöke lett, majd 1966-tól 1989-ig az MSZMP KB tagja. 1970-74 között a Népszabadság főszerkesztője volt. 1984 és 1988 között volt az Országgyűlés elnöke. 1988-89 között az Elnöki Tanács helyettes elnökeként dolgozott.
Losonczi Pál, ered. Laklia Pál (Bolhó, 1919. szeptember 18. – Kaposvár, 2005. március 28.) barcsi TSz elnök, 1967-1987 között az Elnöki Tanács elnöke.
Készítette: Wéber Lajos
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-891750
Fájlnév: F_LAK19840412182.jpg
ICC: Nem található
Személyek: Losonczi Pál, Lázár György, Sarlós István
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!
A sorozat további képei:
Hasonló képek: